Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár részt vett az Országos Patikanapon

Beszédéből kiderült, milyen további szakmai területeken számít a kormányzat a gyógyszerész-társadalom együttműködésére.

hirdetés

Üdvözlő szavai után az államtitkár először is köszönetet mondott, hogy a pandémiás időszakban sokszor a gyógyszertár volt az egyetlen olyan szolgáltató, mely 0-24h-ig elérhető volt a lakosság számára. Aktív szerepvállalásukkal segítették a kollégák, hogy a lakóhelyük közelében kapják meg a magyar állampolgárok azokat a szolgáltatásokat, melyek fontosak az egészségmegóvásuk szempontjából. Megerősítette, hogy erre a munkára és szövetségre továbbra is számítanak. A magyar egészségügy legfontosabb célkitűzése az, hogy az egészségben eltöltött évek számát közelítsük az Európai Uniós átlaghoz.

Ennek két fontos területe van. Az egyik a prevenció, a lakossági ismeretterjesztés. Ebben fontos szerepe van a gyógyszerészeknek, szakasszisztenseknek és a gyógyszertári hálózatnak. A másik a minőségi lakóhely közeli ellátás, számítva a háziorvosi rendszerre, másrészt a gyógyszertárakra. Ezeket az ellátásokat a megfelelő színvonalon kell biztosítani a lakosságnak.

Milyen további szakmai területeken számítanak az együttműködésre?

Az egyik terület a kórházi, klinikai szakgyógyszerészek szaktudása, mellyel segítik a minőségi gyógyszerelést a kórházakban. A másik pedig a lakóhely közeli ellátásban a gyógyszer-adherencia hatékonyságának a növelése. A magyar betegek gyógyszerhasználati szokásai változatosak.  Fontos, hogy az orvos által előírt terápiához a beteg hűséges legyen, és megértse azt, hogy a gyógyszert nemcsak addig kell szedni, amíg jobban lesz, hanem vannak olyan gyógyszerek is melyek szedését életük további szakaszában folyamatosan szükséges szedni. Ebben van fontos szerepe a gyógyszerészeknek és a szakasszisztenseknek. Ezen a két területen mindenképpen számít a kormányzat a Gyógyszerészi Kamarára és a gyógyszerész-társadalom együttműködésére.

Összefoglaló: XVII. Országos Patikanap - Mit kíván a magyar beteg? >>

2022.06.10. XVII. Országos Patikanap programja >>

Szerző:

Huszár Zsoltné Dr., szakgyógyszerész

Forrás:

MGYK

Ajánlott cikkek