További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Betegbiztonság növelését célzó pályázatok indulnak az egészségügyben

Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan fejlesztések és szakmai képzések megvalósítására, amelyek a betegek biztonságot növelik - jelentette be csütörtökön Székesfehérváron az egészségügyért, illetve az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.

hirdetés

    Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy az egészségügyben az előző ciklusban több mint 500 milliárd forintnyi uniós fejlesztés valósult meg, azok jórészt az egészségügyi háttér átalakítását célozták. Az első negyedévben több mint 75 milliárdnyi új forrást hirdettek meg, ezeknek azonban csak töredéke érinti az infrastruktúrát, most a betegbiztonság a legfontosabb, amelyre közel 58 milliárd forintot használnak fel - tette hozzá.
    Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár kiemelte, hogy e forrásokon felül elérhető lesz további két EFOP-pályázat mintegy húszmilliárd forint értékben. Összesen 8 milliárd forintot fordítanak higiéniai, gyógyszeradagolási rendszerek és laborok fejlesztésére, valamint 11,43 milliárd forintot az ellátórendszerben dolgozók szakmai módszertani fejlesztésére.
    Schanda Tamás jelezte, hogy az előbbi pályázatoknál az elnyerhető fejlesztési forrás minimum 20, maximum 200 millió forint, a 100 százalékos támogatási intenzitású projektek végrehajtási időtartama 12-24 hónap. Nagyjából 100 pályázattal számolnak. Az első benyújtási határidő június 2., amennyiben marad még forrás, akkor szeptember végéig fogadják a támogatási kérelmeket.
    A fejlesztéspolitikai államtitkár rámutatott, hogy az eszközök megfelelő alkalmazásához szükséges az egészségügyi dolgozók tudásának növelése is, ezért a pályázatokon nyertes intézmények szakpolitikákat, módszertanokat és képzési programokat dolgozhatnak ki, továbbá lakossági betegbiztonsági kampányok is indíthatnak.
    Ónodi-Szűcs Zoltán közölte, hogy négy területen igyekeznek növelni a betegbiztonságot, ezek a dolgozói kézhigiénia, a kórházi betegazonosítás, a kórházi gyógyszeradagolás és az ÁNTSZ laborhátterének fejlesztése. Kijelentette, hogy a következő időszakban "már nem betonba öntik a forrásokat", hanem a folyamatokba, amelyek az egészségügyi dolgozók mindennapjait és a betegek életét meghatározzák.
    Csernavölgyi István a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház főigazgatója azt mondta, hogy a most bejelentett lehetőségek közül két területen kívánnak pályázni: a higiénia növelését és a gyógyszeradagoló rendszerek fejlesztését kívánják megvalósítani.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek