További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Ellátásbiztonsági következményekre figyelmeztet az orvosi kamara

A MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője kitért arra is, hogy mely pontokon tartják hiányosnak a benyújtott törvényjavaslatot.

hirdetés

„A háziorvosok 25 százaléka nyugdíjkorhatáron túl teljesít szolgálatot. Ha ügyeleti kötelezettséget is előírnak velük szemben, annak beláthatatlan ellátásbiztonsági következménye lehet” – jelentette ki az Indexnek Soós Zoltán, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Háziorvosi Csoportjának vezetője nem sokkal azután, hogy a kormány benyújtotta az egészségügyi átalakításáról szóló törvényjavaslatot.

Takács Péter az elmúlt hetekben azt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a háziorvosok havi két ügyeletre kötelezhetők lennének. Ez az egyik, amit a MOK erősen kifogásol. Az elöregedett háziorvosi rendszernek a kötelező részvételt az ügyeleti ellátásban nem célszerű megjelölni, mert komoly veszélynek látjuk, hogy amennyiben a nyugdíj mellett tovább szolgáló háziorvosoknak ügyeleti kötelezettséget írnak elő, úgy sem azt, sem a nappali ellátást nem vállalják tovább – mondta a lapnak a szakember, hozzátéve, hogy ezért a jövőben egy olyan szakmai javaslattal szeretnék segíteni a folyamatok átalakítását, amely az új körzethatárokon belül teret biztosít a járási kollegiális praxisközösségeknek, az önkormányzati társulásoknak az ügyeleti ellátás megszervezésére, és ahol a háziorvosnak van egyfajta felelőssége, szervezési funkciója, de az ellátás semmiképp sincs kötelező feladatként megjelölve.

A MOK Háziorvosi Csoportjának vezetője kitért arra is, hogy mely pontokon tartják hiányosnak a benyújtott törvényjavaslatot. Mint mondta: a praxisközösségi rendeletben nevesített Járási Alapellátási Központok helye a rendszerben sem irányítás, sem ellátásszervezés, sem szolgáltatásnyújtás szempontjából nem szerepel. Ezt azért is hiányolják, mert a korábbi elképzelések szerint a Járási Alapellátási Központok feladatai közé tartozna adott területen az egységes ügyeleti rend megvalósítása és a praxisközösségek működésébe bevont szakemberek (védőnők, gyógytornászok, dietetikusok, egészségpszichológusok) foglalkoztatása, munkavégzésük koordinálása. „A tervezetben megjelenő módosítások a Járási Alapellátási Központ koncepció kiüresítéséhez vezethetnek” – figyelmeztetett Soós Zoltán.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Weborvos

Ajánlott cikkek