Kórházi önkéntesek: jelenlét, kompetenciahatárok, nyitott kérdések

A kórházban fekvő betegnek a gyógyítás mellett gyakran beszélgetésre, kíséretre vagy egyszerű figyelemre van szüksége – ezt hangsúlyozta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter, amikor beszámolt a Sándor Mária és munkatársai által indított program első felkészítőjén. A résztvevők mentorálással, az egészségügyi szakemberekkel együttműködve, előre rögzített kompetenciahatárok között kapcsolódnak be. A tárca a nemzetközi gyakorlatra hivatkozik: a brit ellátórendszerben több mint 72 ezer önkéntes dolgozik, kanadai, német és ausztrál intézményekben külön látogatószolgálatok működnek. A miniszter szerint a cél nem a szakdolgozók helyettesítése, hanem a mellettük végzett, kiegészítő jelenlét. A modellprojekt tapasztalatai alapján később további intézményekre is kiterjeszthető.

Ami már működött a hazai kórházakban

A laikus segítség nem előzmény nélküli. Hospice-szolgálatok, egyházi és civil szervezetek, kórházi látogatók, gyermekosztályokon a bohócdoktorok és állatterápiás programok, valamint a 2026 nyarán napirendre került, kórházban maradt csecsemők ringatására irányuló kezdeményezés mind azt mutatják: a betegek melletti társas jelenlétnek van intézményi hagyománya. A miskolci ügy kapcsán a tárca jelezte: utcáról érkező, szűretlen személy nem léphet be; higiéniai oktatás, foglalkozás-egészségügyi vizsgálat és további szűrők kellenek. Sándor Mária augusztusi interjújában a saját programját is ehhez igazította: az önkéntesek nem végeznek egészségügyi tevékenységet; felolvasás, beszélgetés, társasjáték, magányos betegek melletti jelenlét a feladatuk, mindig az osztályos szakápoló utasítása szerint.

A májusi bejelentés még száz, gyorsan betanítható segítő ápolóról, etetésről, itatásról, mozgatásról és higiéniáról szólt. A nyár végére a kommunikáció a jelenlétre szűkült. A szeptemberi, kétnapos (kétszer nyolc órás) felkészítésen betegjogi képviselő és szakápolók vesznek részt; gyógyszerosztás és műszerhasználat tilos.

Felelősség és szabályozási keretek

A közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény elvileg lehetővé teszi civilek fogadását. Szakmai szempontból indokolt, hogy a kórházi bevonás ápolásszakmai, etikai és jogi keretek között történjen: kompetenciahatár, felelősségbiztosítás, nyilvántartás és panaszút a betegbiztonságot szolgálja. Az önkéntes jelenléte a pszichés és társas támogatásra korlátozódik, nem váltja ki a szakképzett ápolót. Ha a segítő a szerepét túllépné, az intézményi eljárásrend és a felügyelet hivatott ezt megelőzni. A kórházakra hárulhatnak a munkaalkalmassági vizsgálat, a védőruha és a biztosítás költségei.

Sándor Mária szerint az önkénteseknek nem kell egészségügyi feladatot végezniük, egyedül nem mozgathatnak beteget, és a képzés alapszabálya: „ne találgass, kérdezz”. A program így a kórterem mindennapjaiban a jelenlétre és a szakdolgozói utasításra épül.

Még tisztázatlan, nyitott kérdések

A pilot intézménye a nyilvános beszámolókban nem szerepel név szerint. Egyelőre nem ismert, hogyan jelenik meg az önkéntes az osztályos beosztásban, ki a mentor, milyen a beteg beleegyezése, a dokumentáció és a kártérítési felelősség megosztása. Tisztázatlan az is, mi történik, ha a beteg vagy a hozzátartozó ellátási jellegű segítséget kér, illetve hogyan illeszkedik a program a kamara és az intézményi protokollokhoz. A kiterjesztés üteme a tapasztalatok értékelése nélkül nem ítélhető meg.

A betegbiztonságot a rögzített kompetencia, a felügyelet és az intézményi garancia védi. A budapesti pilot ezeknek a feltételeknek a próbáját jelenti; a gyakorlati válaszok a kórteremben dőlnek el.