További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Megújul és átalakul a Szent János Kórház

Jelentős beruházások lesznek a Szent János Kórházban, az intézmény középső része teljesen megújul, és nagyobb szerepet kap a Kútvölgyi szakrendelő is - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.

hirdetés

    Gulyás Gergely hozzátette, a kórházban a több mint ötszáz aktív ágy mellett lesz ápolási és rehabilitációs részleg is. Az átalakítások tervezésére 495 millió forintot biztosít a kormány, és a legoptimálisabb tervek szerint még ebben a ciklusban befejeződnek a munkák - mondta.
    A miniszter szerint az eddigi három centrumkórház mellett indokolt volt a Szent János Kórházat is beemelni a súlyponti intézmények közé. Az átalakítással a kórház képes lesz a területi és az agglomerációból érkező betegek magas szintű ellátására - emelte ki.

    A kórház ellátási területének egyik országgyűlési képviselőjeként Varga Mihály elmondta: Észak-Budán 6,7 milliárd forintos kormányzati támogatással épül meg a II. kerületi egészségügyi szolgálat új épülete a Frankel Leó úton, 12 milliárd forintot fordítanak a budai Irgalmasrendi Kórház fejlesztésére, 2,7 milliárd forinttal támogatják a Szent Ferenc Kórház átépítését, és 17 milliárd forintos fejlesztés folyik az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben.
    Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy az intézmény nemcsak Észak- és Közép-Buda lakosságát, hanem 126 környező település lakóit is ellátja. Úgy fogalmazott, hogy gyökeresen új kórház fog létrejönni. Közölte: a kormány arról döntött, hogy a Semmelweis Egyetemnek el kell hagynia a Kútvölgyi-tömböt, és át kell adnia a János Kórház újjáépítésének céljaira. A Szent János kórház középső szintjén épül újjá az integrált modern tömb, ezt kötik össze a Kútvölgyi-tömbbel, és oda kerül feltehetően a sebészet meg a sürgősségi ellátás.
    Láng Zsolt (Fidesz), a II. kerület polgármestere a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, régóta érezte mindenki, hogy a 120 éve megnyílt kórház "így nem maradhat". Kiemelte, hogy az intézmény a kórház több szakmában a legmagasabb ellátást nyújtja 400-500 ezer embernek, de például a fogászati területen már egymillió ember ellátásáért felel.
    A Szent János Kórházban évente 40 ezer fekvő- és 400 ezer járóbeteget látnak el, évente 900 ezer orvos-beteg találkozás történik.

 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek