További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Rekordot döntött a X. PANGEA akció: 123 országban 25 millió hamis tablettát foglaltak le

A 123 ország csaknem 200 hatóságának közreműködésével végrehajtott nemzetközi akció eredményeként 51 millió dollár (kb. 12,8 milliárd forint) értékben, összesen 25 millió hamis tablettát foglaltak le, ami a 2008-ban elkezdett PANGEA akciósorozat óta rekordmennyiségnek számít.

hirdetés

1058 esetben indult nyomozás, 3584 weboldal, valamint több mint 3000 online hirdetés felfüggesztését eredményezve. 

Nemzetközi szinten és Magyarországon is komoly sikerrel zárult a hamis gyógyszerek forgalmazása és az engedély nélküli internetes patikák felszámolása ellen indított eddigi legnagyobb nemzetközi razzia, a 2017. szeptember 12-19 között lezajlott X. PANGEA akció. 

A nemzetközi művelet során a kapcsolattartásért a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, a koordinációért pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felelt. Leopold Róbert pénzügyőr őrnagy az eredmények kapcsán elmondta: az akció alkalmával atárshatóságokkal való szoros együttműködés eredményeként lefoglalt tabletták száma meghaladta a százezret, a 25 ezer darab dobozos és 200 tasakos kiszerelésű áru mellett, melyek értéke megközelítőleg 160 millió forint. Az eredményesség fokozása érdekében az Europol a NAV kérésére egy szakértői csoport Magyarországra történő delegálásával járult hozzá a művelethez, a pénzügyőrök és az Europol munkatársai a NAV Repülőtéri Igazgatóságánál hajtottak végre különféle speciális ellenőrzési feladatokat, mellyel kapcsolatosan a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület támogatásával egy bemutató videó készült.

„Az idei PANGEA akció egyik legfontosabb tanulsága, hogy továbbra is rendkívül magas a törvénytelenül működő online felületek száma és bár a lefülelt hamis gyógyszerek összértéke érdemben nem változott, annak mennyisége duplájára nőtt tavaly óta, vagyis a fogyasztók olcsóbban juthatnak hozzá a hamis gyógyszerekhez”- hívta fel a figyelmet dr. Ilku Lívia. A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának vezetője hangsúlyozta: a jövőben a hatóságoknak és a nyomozati szerveknek ezért még több erőfeszítést kell tenniük az illegális oldalak felkutatására. 

A lefoglalt gyógyszerek legnagyobb része fájdalomcsillapítókból, epilepszia elleni készítményekből, mentális zavar megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerekből és potencianövelő tablettákból állt, de nagy mennyiségben kerültek elő étrend-kiegészítő szerek is. Ezen felül 125 millió forint értékben olyan illegális orvosi eszközök lefoglalására is sor került a nemzetközi akció keretében, mint például hamis fogászati készülékek, implantátumok, óvszerek, fecskendők, kötszerek és tiltott sebészeti eszközök. 

Továbbá az egyhetes akció során 715 ezer olyan csomagot vizsgáltak át a nemzetközi hatóságok világszerte, amelyek valamilyen módon illegális oldalakhoz kötődnek, ezeknek jóval több mint felét (470 ezer darabot) lefoglalták. 

A nemzetközi akció részeként az ORFK munkatársai szeptember 12-én több megyében és a fővárosban tartottak összehangolt akciót a tiltott teljesítményfokozók és más illegális, vagy hamis gyógyszerkészítmények ellen. A február óta zajló és az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya által koordinált együttműködésben hét megye rendőr-főkapitánysága (Hajdú-Bihar megye, Győr-Moson-Sopron megye, Somogy megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Fejér megye) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság vett részt. Dr. Fülöpné dr. Csákó Ibolya rendőr alezredes, az ORFK Bűnügyi Főigazgatóságának kiemelt főreferensének tájékoztatása szerint az akció során a rendőrség közel 170 különböző fajta, összesen több mint 30 ezer tabletta és közel 54 millió forint lefoglalásával járult hozzá a teljes magyar akcióhoz, köszönhetően a 313 különböző területen együttműködő rendőrnek.  

Dr. Pozsgay Csilla, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetének (OGYÉI) főigazgatója elmondta, hogy az akció keretében a hamis termékeket árusító, külföldi szerveren futó honlapok ügyében az OGYÉI az Interpol segítségét kérte. Több mint 80 honlap és internetes hirdetés adatait adták át, kérve a szervezet segítségét abban, hogy tegyék elérhetetlenné a weboldalakat. Továbbá az akció egy hete alatt közel 200 minta és több tízezer gyógyszer érkezett az Intézetbe, melyek vizsgálata jelenleg is tart. „Örömmel tapasztaljuk, hogy az utóbbi időben a hazai online lapkiadók, portálok az első felszólítás után leveszik felületeikről a hamis gyógyszerek apróhirdetéseit, vagyis egyre inkább együttműködők és felelősségteljesebbek a szerkesztők és a tulajdonosok, ami jelzi a társadalom egyre erősödő érzékenységét a gyógyszerhamisítás veszélyeivel kapcsolatban” – jelentette ki a főigazgató. Pozsgay Csilla hozzátette: a digitális térben való küzdelemben az egyik legnépszerűbb közösségi média egy új lehetőséget biztosít a gyógyszerügyi hatóságok számára, mivel az elmúlt hetekben, az EU Gyógyszerhatóságok Vezetői által létrehozott, a gyógyszerhamisítás elleni küzdelem összehangolását célzó munkacsoportjának rendezvényén elhangzott ígéret szerint a Facebook a hatóságok jelzései alapján a jövőben letiltja a hamis gyógyszert árusító profilokat. 

Dr. Fittler András, a Pécsi Tudományegyetem GYTK Gyógyszerészeti Intézetének docense is megszólalt, aki szerint az internethasználók 4-6%-a rendelt már online gyógyszert. A szakember által hivatkozott amerikai verifikációs adatbázis szerint pedig több, mint 81 ezer illegális forgalmazó található meg az interneten, a legális forgalmazók száma ezzel szemben Magyarországon 80-ra tehető. „A világszintű és egyben nagyon összetett sokszereplős probléma kezelése egy átfogó kockázatértékelő módszertan alkalmazását igényli, mely az online elérhetőségtől a forgalmazáson át egészen a termékminőségig képes a betegeket veszélyeztető rizikók azonosítására” – mondta a docens.

A szakértők egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a PANGEA akció eredményessége a hatóságok közötti szoros együttműködésnek köszönhető nemzetközi és hazai szinten egyaránt. A gyógyszerhamisítást azonban igazán a fogyasztók határozott és tudatos döntései szoríthatják vissza. A kereslet pedig akkor csökkenhet, ha a betegek hiteles információk alapján tudják felmérni, hogy mekkora kockázattal jár, ha sok esetben olcsóbb, könnyebben hozzáférhető, ámde bizonytalan minőségű „gyógyszereket” használnak. 

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

OGYÉI

Ajánlott cikkek