További cikkek a Szakmapolitika rovatból

Véleményezhető a rendelet-tervezet a körzethatárok módosításáról

A rendelettervezetet feltöltötték társadalmi egyeztetésre, azt augusztus 24-éig lehet véleményezni.

hirdetés

A rendelettervezet szerint az Országos Kórházi Főigazgatóság 2027. végéig fogja kialakítani az új rendszert, többek között az önkormányzatok kérései és javaslatai alapján. Az OKFŐ ezek alapján „új körzeteket alakíthat ki, meglévő körzethatárokat módosíthat, körzeteket szüntethet meg.”

A rendelettervezet fontos része, hogy ha egy körzet valami miatt tartósan betöltetlen marad, akkor egy eljárásban azt a körzetet feloszthatják a szomszédos körzetek között, amennyiben azok továbbra is megfelelnek majd az előírásoknak. Ennek az eredménye valószínűleg az lesz, hogy a mai vidéki körzetek elég nagy részét bezárják/összevonják, és a mostaniaknál jóval nagyobb körzetek jönnek létre helyettük. Ugyan az országos rendelettervezet csak most jelent meg, a háziorvosi rendszert már elkezdték átalakítani. Februártól Hajdú-Bihar, márciustól pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében érvényes az új ügyeleti rendszer, Hajdú-Biharban ezzel 22-ről 10-re csökkent az esti orvosi ügyeletek száma.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Telex

Ajánlott cikkek