Az európai szülők több mint negyedének nincsenek ismeretei a HPV-ről

A szülők 61%-a a Covid-világjárvány kitörését követően tájékozottabbnak érzi magát a védőoltásokkal kapcsolatban, de 43% szerint a vakcinák kapcsán túl sok információval árasztották el.

hirdetés

Az MSD kedden új kutatást mutatott be, amely szerint több európai országban javul a humán papillomavírus (HPV) megértésének és tudatosságának szintje a szülők körében.(1) A kutatás ugyanakkor azt is megállapítja, hogy a HPV-vel és a méhnyakrákkal kapcsolatban még mindig vannak félreértések, és a különböző európai országok között a Covid-19 járványt követően némi eltérés mutatkozik a rutinszerű védőoltásokhoz való hozzáállás tekintetében.

Az európai országokban élő szülők körében végzett kutatás szerint(1) a megkérdezettek 73%-a mondta, hogy rendelkezik ismeretekkel a HPV-ről(2). Ez 4%-os javulást jelent a tudatosság szintjének tekintetében, ha összehasonlítjuk egy 2019-es hasonló, ugyanezt a kérdést feltáró, az országok hasonló körét vizsgáló kutatással.(5) Miközben az új kutatás a HPV-vel kapcsolatos tudatosság szintjének növekedését mutatja, egyértelmű bizonyítékokat is azonosít a vírussal kapcsolatos félreértések tekintetében a szülők körében. A megkérdezett szülők több mint egynegyede (27%)(3) azt állítja, hogy nincs tisztában a HPV-vel, pedig a legtöbb szexuálisan aktív férfi és nő élete során valamikor megfertőződik annak valamelyik formájával.(1)

A kutatást az Ipsos végezte az MSD megbízásából és finanszírozásával, 7111 szülő megkérdezésével, nyolc uniós országban.(2) A minden évben május 25. és 31. között rendezett Európai Rákellenes Hét (EWAC) alkalmából, szakértő előadók részvételével, online rendezvényt szerveztek, hogy megvitassák a Covid-19 szülőkre gyakorolt hatását a védőoltások és a HPV-vírussal kapcsolatos tudatosság kapcsán. A kutatást bemutató rendezvényen felszólaló Xavier Bosch, a Katalán Onkológiai Intézet munkatársa elmondta: "A kutatás pozitív eredményei szerint a szülők körében Európa-szerte megnőtt a HPV-vel kapcsolatos tudatosság. Azonban még mindig van teendő annak érdekében, hogy az általános immunizációs és szűrőprogramok újra fókuszba kerüljenek, valamint további erőfeszítésekre van szükség, hogy megelőzzük a HPV terjedését és a rákkeltő HPV előfordulási gyakoriságának esetleges növekedését. Ebben a kritikus időszakban most még éberebbnek kell lennünk a lakosság egészségével kapcsolatban, és biztosítanunk kell, hogy a rutinszerű egészségügyi szűrések és védőoltások ismét a régi kerékvágásba kerüljenek, amelyekre nyilvánvalóan hatással volt a Covid-19 világjárvány."

Az eredményekre reagálva Esra Urkmez, az ENGAGe* betegjogi és tudatosságnövelő adománygyűjtési igazgatója elmondta: "Mindenekelőtt anyaként tudom, hogy minden szülő egyszerűen csak azt akarja, hogy ’a legjobb legyen a gyermekeinek’. Egyetlen szülő sem szeretné, ha gyermeke rosszul lenne, vagy bármilyen olyan betegségben szenvedne, amely megakadályozná, hogy később a lehető legtöbbet hozhassa ki önmagából. Ezért olyan fontos, hogy saját magunk járjunk utána a dolgoknak, és hogy megkapjuk a megfelelő információkat, amelyek segítenek abban, hogy tájékozottan és felhatalmazva hozzunk döntéseket szeretteink egészségével, valamint bizonyos betegségek és rákos megbetegedések megelőzésével kapcsolatban. Az elmúlt két évben azonban a Covid-19 világjárvány miatt a szülők számára egyre nehezebbé vált a védőoltásokkal kapcsolatos hatalmas és összetett információhalmazban való eligazodás.

A szülők számára az sem egyértelmű már, hogy kiben bízhatnak meg. Ahogy Esra Urkmez fogalmaz,"a szülőknek továbbra is megbízható forrásokat, például az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) kell használniuk, amikor az egészséggel, valamint a rákos megbetegedések és betegségek megelőzésével kapcsolatos információk után kutatnak, ugyanakkor proaktívan beszélniük kell ezekről egy egészségügyi szakemberrel. Fontos, hogy a szülők biztosak és tájékozottak legyenek abban, hogy egy olyan dolog, mint a HPV elleni vakcina, nem új (mint a Covid-19 vakcina), sokkal régebb óta létezik, átfogóan tanulmányozták és kutatták. Maga a HPV okozta megbetegedés és bizonyos daganatok megelőzhetők a későbbi életkorban, ha egyszerűen most cselekszünk gyermekeink érdekében. Ha valaki bizonytalan, egyszerűen beszéljen egy egészségügyi szakemberrel, hogy további információt kapjon arról, hogyan előzhet meg bizonyos rákos megbetegedéseket férfiaknál és nőknél egyaránt."

Magyarországon az érdeklődők többek között az NNK Egészégvonal honlapján, a hpvoltas.com vagy a hpvdoktor.hu oldalon tudhatnak meg többet a HPV-ről és a védőoltásokról. A kutatás kiemelt pontjai HPV tudatosság: Csak minden második szülő, aki tisztában van a HPV-vel (55%)(2), mondja azt, hogy tájékozottnak érzi magát, ami még inkább rávilágít a tudatosság hiányosságaira. A HPV-vel kapcsolatos tudatosság országonként változó: Olaszországban a legmagasabb, Németországban (59%) és Svédországban (60%) a legalacsonyabb(3). HPV és rák: A megkérdezett szülők 73%-a mondta, hogy ismerettel rendelkezik a HPV-ről(ii). A HPV-vel tisztában lévő szülők 55%-a érzi magát tájékozottnak a HPV-vel kapcsolatban.(ii) A megkérdezett szülők alig kevesebb mint fele (48%) mondta, hogy tisztában van azzal, hogy a HPV rákot okozhat(2) mind a férfiak, mind a nők esetében, ami hangsúlyozza, hogy egyes területeken alacsony az ismeretek szintje. 42%-uk nem tudott a védőoltásokról, amelyek segíthetnek megelőzni egyes ráktípusokat(ii), ami tovább mutatja a tudatossági szintek hiányosságait.

A Covid-19 hatása az oltóanyagokkal kapcsolatos véleményekre: A szülők megosztottak a Covid-19 világjárvány miatt a védőoltásokkal kapcsolatban rendelkezésükre álló információk mennyiségét illetően: a szülők fele (49%) szerint túl sok információ áll rendelkezésükre.(2) A szülők 43%-a szerint a Covid-19 következtében a védőoltásokkal kapcsolatban rendelkezésre álló információk mennyisége miatt túlterheltnek érzi magát.(2) A szülők 68%-a állítja, hogy a világjárványt követően nagyobb valószínűséggel fogja biztosítani, hogy gyermekét a Covid-19-től eltérő betegségek ellen is beoltsák.(2) A szülők 61%-a állítja, hogy a Covid-19 világjárvány miatt tájékozottabb a gyermeke oltásaival kapcsolatban.(2) A szülők 90%-a úgy véli, hogy gyermeke számára fontos, hogy más (nem csak a COVID-19 elleni) betegségek ellen is be legyen oltva.(2) A kutatást az Ipsos végezte, az MSD kezdeményezte és finanszírozta, és az MSD kezeli és tulajdonolja. Az MSD teljes szerkesztői ellenőrzéssel és jóváhagyással rendelkezett a kutatási eredmények felett.

Referenciák: 1 A következő európai uniós országokban élő szülők vettek részt a kutatásban: Ausztria, Franciaország, Németország, Olaszország, Portugália, Románia, Svédország, Szlovénia 2 2022 Ipsos Research / MSD Data on File: HPV Awareness Study with Parents 2022 3 Cervical Cancer: Key Facts, by World Health Organisation, Utoljára letöltve: 2022. április 28. - https://www.who.int/news-room/fact-sheets/detail/cervical-cancer 4 Centres for Diseases Control and Prevention, CDC. “Reasons to get HPV Vaccine.” 2022, Utoljára letöltve: 2022 május 17. - https://www.cdc.gov/hpv/parents/vaccine/six-reasons.html 5 Ipsos Research / MSD: EU HPV Consumer Awareness Study 2019 - Utoljára letöltve: 2022 május 23.  – https://www.ipsos.com/en-ch/human-papillomavirus-europe * A nőgyógyászati daganatokra fókuszáló betegszervezet.    

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MSD Pharma Hungary Kft.