A DdrC nevű fehérje képes megállítani a DNS-károsodást, és serkenti a sejtek önjavító mechanizmusait. Önállóan működik, bármely szervezetbe beültethető, így ígéretes jelölt egy potenciális rákspecifikus vakcina számára.
A szennyvízminták DNS-tartalmát szekvenálják, majd rekonstruálják az egyes mintákra és helyszínekre jellemző baktériumok genomjait.
A várandósság hossza és a gyerek DNS-ének kémiai változásai közötti kapcsolatot térképezte fel egy nemzetközi kutatócsoport svéd tudósok vezetésével több mint hatezer újszülött adatait vizsgálva.
A rák több mint 50 típusát mutathatja ki egy egyszerű vérvizsgálat, gyakran az első jelek vagy tünetek megjelenése előtt egy új kutatás szerint.
Amerikai kutatók mesterséges intelligencia alkalmazásával igazolták, hogy az úgynevezett hulladék DNS mutációi autizmust okozhatnak.
A férfi spermájának nagyobb mértékű DNS-károsodása okozhatja a nőknél a többszörös vetélést - derítették ki brit kutatók egy kisebb tanulmányban.
A Johns Hopkins Kimmel Cancer Center kutatói kifejlesztettek egy olyan vérvizsgálatot, amellyel nyolcféle daganat kimutatható egyetlen vizsgálattal, és a tumor helyének azonosításában is segítséget nyújt.
Amerikai kutatók által végzett vizsgálatok eredményei szerint a mononucleosist okozó Epstein-Barr vírus számos egyéb betegség kockázatát is növeli, többek között a szisztémás lupus erythematosus, sclerosis multiplex, rheumatoid arthritis, juvenilis idiopátiás arthritis, gyulladásos bélbetegség, glutén enteropathia és 1-es típusú diabetes kockázatát.
A tumorok, a szív-érrendszeri betegségek és a fertőzések kimutatására is alkalmas az a módszer, melyet az anyai vérből történő magzati DNS-vizsgálatnál is használnak. A legújabb kutatási eredményekről a Debreceni Egyetemen tartottak nemzetközi konferenciát.
Egy új kutatás eredményei szerint a tumorsejtekből származó mutáns DNS-darabkák egy speciális vérvizsgálat segítségével már akkor is kimutathatóak, amikor más módszerrel nem, és még semmilyen tünet nem jelentkezik.
Új, ígéretes gyógyszercélpont merült fel a baktériumok elleni küzdelemben. Az antibiotikum-rezisztencia korunk egyik legsúlyosabb egészségügyi problémája. Az ELTE-MTA Lendület Motorenzimológiai Kutatócsoport cikke a PNAS-ben jelent meg.