1-es típusú diabétesz és társult autoimmun kórképek: Epidemiológiai összefüggések és új szűrési stratégiák

Az elmúlt évtizedekben az autoimmun betegségek prevalenciája folyamatos növekedést mutatott, és ez a tendencia várhatóan a jövőben is folytatódik. A T1D és a társult autoimmun betegségek (AID) halmozódása, azaz a poliautoimmunitás jelensége komoly kihívás elé állítja a kezelőorvosokat, mivel a társbetegségek jelentősen befolyásolhatják a glikémiás kontrollt és a betegek életminőségét.

Epidemiológiai betekintés és társult kórképek

Az epidemiológiai adatok konzekvensen igazolják, hogy a T1D-vel élő egyéneknél lényegesen gyakrabban alakulnak ki egyéb autoimmun betegségek, mint az átlagpopulációban. Egy németországi elemzés, amely több mint 73 millió biztosított adatait hasonlította össze egy T1D-specifikus kohorsz adataival, drámai különbségeket tárt fel. A T1D-hez leggyakrabban társuló kórképek közé tartoznak az autoimmun pajzsmirigybetegségek (Hashimoto-thyreoiditis, Graves-Basedow-kór), a coeliakia, a vitiligo, valamint az Addison-kór.

A betegségek megjelenésének időbeli lefolyása is jellegzetes mintázatot mutat. Míg a coeliakia és a vitiligo gyakran már korai életkorban manifesztálódik, addig az autoimmun pajzsmirigybetegségek és az Addison-kór jellemzően későbbi életszakaszban érik el incidenciacsúcsukat. Fontos megjegyezni, hogy bár a T1D-t klasszikusan gyermekkori betegségként tartjuk számon, az új esetek több mint fele felnőttkorban jelentkezik. A poliglanduláris autoimmun szindrómák (PAS) koncepciója rávilágít arra, hogy ezek a betegségek nem elszigetelten, hanem szekvenciálisan vagy átfedésben jelentkeznek, ahol a T1D gyakran az első, de sok esetben csak egy későbbi manifesztáció.

Patofiziológiai háttér: Genetika és környezet

A T1D és más autoimmun kórképek közötti kapcsolat hátterében közös genetikai prediszpozíció és környezeti triggerek állnak. A HLA-régió (humán leukocita antigén) a 6-os kromoszómán a legfontosabb genetikai meghatározó, különösen a DR3 és DR4 allélok, amelyek hajlamosítanak a T1D-re és más mirigyes autoimmun betegségekre is. Emellett számos nem-HLA gén (pl. CTLA4, PTPN22, BACH2) polimorfizmusa is hozzájárul a poliautoimmunitás kialakulásához.

A genetikai hajlam mellett a környezeti tényezők – mint a vírusfertőzések, a pszichológiai stressz, a dohányzás vagy a D-vitamin-hiány – kulcsszerepet játszanak az autoimmunitás elindításában. Az epigenetikai mechanizmusok, például a DNS-metiláció és a hiszton-módosítások szintén hozzájárulnak a betegségprogresszióhoz.

A korai felismerés és szűrés jelentősége

A tünetek megjelenése gyakran már előrehaladott szöveti károsodást jelez, ezért az autoantitest-szűrés a diagnosztika arany standardja. Az autoantitestek (például GAD, IA-2, ZnT8, TPO, tTG) jelenléte évekkel megelőzheti a klinikai tüneteket, lehetőséget adva a korai intervencióra.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a már diagnosztizált autoimmun betegséggel (pl. coeliakia, pajzsmirigybetegség) élő egyéneknél, illetve azoknál, akiknek a családjában halmozottan fordulnak elő ilyen kórképek, indokolt a T1D-specifikus autoantitestek szűrése. Különösen igaz ez a gyermekkori esetekre, de felnőttek esetében is ajánlott a GAD-antitestek vizsgálata, mivel ezek pozitivitása évekig fennmaradhat.

A szűrés célja nemcsak a diagnózis felállítása, hanem az életveszélyes szövődmények – mint például a diabéteszes ketoacidózis vagy az Addison-krízis – megelőzése. Az Európai Coeliakia Társaság (ESsCD) és az Amerikai Diabétesz Társaság (ADA) iránymutatásai is támogatják a célzott szűrést a magas kockázatú csoportokban.

Terápiás kihívások a társbetegségek fényében

A T1D és más autoimmun betegségek együttes előfordulása jelentősen bonyolítja a betegellátást és a terápiás döntéshozatalt.

Pajzsmirigybetegségek: A hypothyreosis csökkentheti az inzulinigényt és növelheti a hipoglikémia kockázatát, míg a kezeletlen hyperthyreosis inzulinrezisztenciát és hiperglikémiát okozhat. A pajzsmirigyfunkció rendezésekor az inzulindózisok szoros monitorozása és módosítása szükséges.

Coeliakia: A kezeletlen coeliakia malabszorpcióhoz vezet, ami gyakori hipoglikémiát eredményezhet. A gluténmentes diéta bevezetése javítja a felszívódást, ami paradox módon megnövekedett inzulinigényt vonhat maga után.

Addison-kór: A T1D és az Addison-kór kombinációja különösen veszélyes, mivel az inzulin és a glükokortikoidok ellentétes hatást fejtenek ki a vércukorszintre. A glükokortikoid-pótlás során a betegeknek általában alacsonyabb bázis-, de magasabb prandiális inzulinra lehet szükségük.

Gyakorlati útmutató orvosoknak

A közlemény alapján a következő gyakorlati lépések javasoltak a mindennapi klinikai munkában:

Rutin anamnézis: Minden betegnél részletesen fel kell térképezni a személyes és családi autoimmun anamnézist.

Célzott szűrés: Személyes vagy családi érintettség esetén javasolt a kombinált autoantitest-szűrés (GAD, IA-2, ZnT8, inzulin elleni antitestek) elvégzése, életkortól függetlenül.

Megerősítés: A pozitív antitest-eredményt 3 hónapon belül meg kell erősíteni, és funkcionális tesztekkel (HbA1c, OGTT, éhomi vércukor) kell kiegészíteni.

Monitoring: Diagnosztizált autoimmun betegség esetén évente vagy kétévente javasolt a társult kórképek klinikai és laboratóriumi ellenőrzése.

Betegoktatás: A szűrés előtt és után elengedhetetlen a megfelelő tájékoztatás és szükség esetén a pszichológiai támogatás, tekintettel a korai diagnózis érzelmi terheire.

Összességében elmondható, hogy az autoimmun betegségek mechanisztikus hasonlóságai lehetőséget teremtenek a terápiák (pl. biológiai szerek) indikációk közötti kiterjesztésére is. A jövőben a mesterséges intelligencia alapú elemzések segíthetnek az elektronikus egészségügyi adatok alapján azonosítani azokat a betegeket, akiknél a legnagyobb szükség van a szerológiai tesztelésre.

Kahaly GJ, Forst T, Kellerer M, Lanzinger S, Rötzer RD, Schott M, Schumm-Draeger PM. Type 1 Diabetes and Other Autoimmune Diseases—Epidemiology, Pathophysiology and Screening. Endocrinol Diab Metab. 2026; 9:e70119. doi:10.1002/edm2.70119.