A 2-es típusú cukorbetegek székrekedéssel kapcsolatos tudása, attitűdje és gyakorlata: strukturális egyenletmodellezési vizsgálat
Egy kínai keresztmetszeti vizsgálat szerint a 2-es típusú diabéteszben élő betegek székrekedéssel kapcsolatos attitűdje összességében kedvező, ez azonban csak korlátozottan jelenik meg a mindennapi önellátási gyakorlatban. A felmérés legfontosabb üzenete, hogy a tudás, a hozzáállás és a tényleges viselkedés között számottevő rés húzódik, amelyet a diabéteszgondozásnak célzott edukációval kellene áthidalnia.
Gyakori, mégis háttérbe szoruló társbetegség
A Frontiers in Public Health folyóiratban közölt vizsgálat azt elemezte, milyen ismeretekkel rendelkeznek a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek a székrekedésről, miként viszonyulnak a panaszhoz, és ez mennyiben tükröződik a gyakorlatban. A szerzők abból indultak ki, hogy a székrekedés gyakori gastrointestinalis probléma ebben a betegcsoportban, mégsem kap kellő hangsúlyt a diabéteszhez kapcsolódó betegoktatásban.
A közlemény szerint a székrekedés előfordulása 2-es típusú diabéteszben 30–60% közé tehető. A háttérben a diabéteszes autonóm neuropathia mellett a késleltetett gyomorürülés, a mozgásszegény életmód, az elégtelen rost- és folyadékbevitel, a gyógyszerhatások és a bélmikrobiom zavara egyaránt szerepet játszhat.
Kérdőíves felmérés 364 beteg adataival
A keresztmetszeti vizsgálatot a kínai Gansu Provincial Hospitalban végezték 2024 októbere és 2025 májusa között. Az elemzésbe 364 érvényes kérdőív került be, a résztvevők medián életkora 55 év volt, 64,3%-uk férfi, 41,2%-uk pedig legalább főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezett.
A kérdőív a tudás, az attitűd és a gyakorlat hármasára épült. A szerzők a válaszok közötti kapcsolatokat strukturális egyenletmodellezéssel elemezték annak feltárására, hogy a betegismeret és a hozzáállás milyen mértékben befolyásolja a mindennapi önmenedzselést.
A három fő dimenzió medián pontszáma a tudás esetében 6, az attitűd esetében 37, a gyakorlatnál pedig 30 volt. Ez a szerzők értelmezésében elégtelen ismeretszintre és hiányos gyakorlati megvalósításra utal, miközben az attitűd összességében kedvezőbb képet mutatott.
A tudás hiányos, különösen a gyakorlati kérdésekben
A részletes eredmények alapján a betegek több alapvető kérdésben bizonytalannak bizonyultak. Mindössze 12,64% azonosította helyesen az inzulint mint a székrekedést legkevésbé valószínűen okozó gyógyszert, miközben 80,22% bizonytalan volt ebben a tételben.
A rostbevitel megítélése sem volt egyértelmű. A válaszadók 10,44%-a tévesen úgy vélte, hogy a rostbevitel növelése nem megfelelő székrekedés esetén, 21,70% pedig azt állította, hogy cukorbetegek számára nem ajánlott a rostfogyasztás fokozása.
A patomechanizmus megértése is hiányosnak bizonyult. A betegek 16,48%-a szerint a székrekedés kizárólag étrendi eredetű, és nincs kapcsolata a diabétesszel, míg 25,27% bizonytalan volt a diabéteszes székrekedés összetett, többtényezős eredetét illetően.
A kedvező attitűd nem fordul át következetes viselkedésbe
Az attitűdskála alapján a résztvevők jelentős része érzékelte a panasz pszichés és életminőségi terhét. A kitöltők 21,43%-a teljes mértékben, 42,58%-a pedig inkább egyetértett azzal, hogy a diabétesszel összefüggő tartós székrekedés lehangolttá teszi őket.
Ezzel párhuzamosan a téma tabusítása is megjelent. A válaszadók 8,79%-a teljesen, 21,15%-a pedig inkább egyetértett azzal az állítással, hogy a székrekedés nehezen szóba hozható probléma.
A gyakorlatot vizsgáló tételek ennél lényegesen kedvezőtlenebb képet rajzoltak. A betegek 40,38%-a mindig saját döntés alapján alkalmazott hashajtót vagy hagyományos kínai purgáló készítményt, 27,20% pedig rendszeresen halogatta a székelést a székelési inger jelentkezése ellenére.
A preventív önmenedzselés is hiányos maradt. A résztvevők 17,86%-a nem tudott rendszeres napi bélmozgást fenntartani, 12,64% pedig nem biztosított legalább heti három alkalommal aerob testmozgást.
A tudás számít, de önmagában nem elég
A korrelációs elemzés alapján a tudás és az attitűd, valamint a tudás és a gyakorlat között pozitív kapcsolat volt kimutatható. A strukturális egyenletmodell szerint a tudás közvetlenül befolyásolta az attitűdöt és a gyakorlatot is, miközben az attitűd szintén közvetlen hatást gyakorolt a gyakorlati viselkedésre, és a tudás közvetett úton, az attitűdön keresztül is hatott a gyakorlatra.
A szerzők értelmezésében ez azt jelenti, hogy a megfelelő ismeretanyag fontos alapfeltétel, de önmagában nem biztosítja a helyes önellátási viselkedést. A vizsgálat egyik legfontosabb tanulsága, hogy a kedvező attitűd nem társult automatikusan jobb önmenedzseléssel, vagyis a tudás–gyakorlat rés ebben a betegcsoportban kifejezett.
Mit jelent ez a klinikai gyakorlat számára
A közlemény alapján a székrekedés nem tekinthető marginális panasznak a 2-es típusú diabétesz gondozásában. A szerzők szerint olyan strukturált, célzott edukációra van szükség, amely nemcsak a tünet felismerését és a kockázati tényezők megértését segíti, hanem a helyes önmenedzselési lépéseket is egyértelműen közvetíti.
A tanulmány korlátai között szerepel, hogy keresztmetszeti vizsgálatról van szó, ezért ok-okozati összefüggések nem állapíthatók meg. Az eredményeket az önbevalláson alapuló adatgyűjtés és az egycentrumos kivitelezés is korlátozza, továbbá a 364 fős elemszám kissé elmaradt az előzetesen számolt 384-es minimumtól.
A végkövetkeztetés egyértelmű: a 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegek székrekedéssel kapcsolatos tudása elégtelen, attitűdje többnyire kedvező, gyakorlati önmenedzselése azonban nem megfelelő. A diabéteszgondozásban ezért indokolt a bélműködési panaszok tudatosabb szűrése és a célzott betegoktatás erősítése.
Wang Q, He J, Zhang D, Yu J, Tian M, Zhang Q, Zhou S, Meng M. Knowledge, attitudes, and practices regarding constipation among patients with type 2 diabetes mellitus: a structural equation modeling analysis. Front Public Health. 2026;14:1728483. doi:10.3389/fpubh.2026.1728483
