A diabéteszes retinabetegség prevalenciájának és incidenciájának trendjei 1-es és 2-es típusú cukorbetegségben

A vizsgálat tárgya és adatbázisa

A közlemény célja annak felmérése volt, hogyan alakult a diabéteszes retinalis betegség (DRD) prevalenciája és incidenciája 1-es, illetve 2-es típusú diabetes mellitusban, továbbá hogyan változtak a látást veszélyeztető formák előfordulási mutatói. A szerzők külön elemezték a vision-threatening diabetic retinopathy (VTDR) kategóriát, amelyet diabéteszes maculaödéma (DME) vagy proliferatív diabéteszes retinopathia (PDR) fennállásával definiáltak.

Az elemzés az Optum deidentifikált Clinformatics Data Mart adatbázisára épült, amely nagy kereskedelmi biztosítási és Medicare Advantage konstrukciók adminisztratív egészségügyi adatait tartalmazza az Egyesült Államok mind az 50 államából. A vizsgálható időszak 2014. január 1-jétől 2022. június 30-áig terjedt, a prevalencia- és incidenciaelemzések pedig a 2016. január 1. és 2022. június 30. közötti periódusra fókuszáltak.

A diabetes-típus szerinti besorolás validált ICD-10-algoritmus alapján történt. A prevalenciakohorszba azok a betegek kerültek, akiknél legalább egy, diabetes mellitusnak megfelelő ICD-10-kód szerepelt, míg az incidenciakohorszban csak azok maradhattak benn, akik az adott retinalis végpont tekintetében kockázatnak voltak kitéve, és egy 2 éves visszatekintő időszak alapján nem számítottak már prevalens esetnek.

A bevont populáció nagysága

A biztosítási rendszerben összesen 3 682 484 cukorbeteg beteg szerepelt a követési idő során, közülük 101 579 főt, vagyis 2,8%-ot soroltak 1-es típusú, 3 580 905 főt, azaz 97,2%-ot 2-es típusú diabetesbe. Ez a mintanagyság lehetővé tette, hogy a szerzők évenként vizsgálják a teljes DRD-spektrumot és annak alcsoportjait.

A teljes követési idő alatt az 1-es típusú diabetesben szenvedők 30,8%-ánál fordult elő DRD, 15,1%-ánál VTDR, 7,1%-ánál DME, 11,0%-ánál pedig PDR. A 2-es típusú diabeteses kohorszban ugyanezek a prevalenciák rendre 18,9%, 5,6%, 3,9% és 2,8% voltak, vagyis minden vizsgált retinalis végpont gyakoribb volt az 1-es típusú diabetesben.

A prevalencia egyértelműen emelkedett

A DRD éves prevalenciája 1-es típusú diabetesben 25,1%-ról 34,4%-ra nőtt 2016 és 2021 között, míg 2-es típusú diabetesben 11,1%-ról 20,7%-ra emelkedett ugyanezen időszakban. Bár a relatív különbség a két csoport között mérséklődött, a teljes periódus során az 1-es típusú diabeteshez társult a magasabb betegségteher.

A DRD fennállásának esélyhányadosa 1-es típusú diabetesben a 2-es típushoz viszonyítva 2016-ban 4,68 volt, 2021-re pedig 3,24-re csökkent. A szerzők értelmezése szerint ez a szűkülés elsősorban azzal függhet össze, hogy az 1-es típusú diabetesben a DRD incidenciája a vizsgált évek során mérséklődött.

A látást veszélyeztető formák prevalenciája ugyancsak mindkét csoportban emelkedett. A VTDR prevalenciája 1-es típusú diabetesben 12,0%-ról 17,2%-ra, 2-es típusú diabetesben 3,9%-ról 5,8%-ra nőtt 2016 és 2021 között, miközben az 1-es típushoz társuló esélyhányados végig 4,61 és 4,92 között maradt.

A DME prevalenciája 1-es típusú diabetesben 4,7%-ról 8,3%-ra, 2-es típusú diabetesben 2,4%-ról 4,0%-ra emelkedett; az 1-es típushoz tartozó odds ratio minden évben 2,79–2,92 közötti tartományban mozgott. A PDR esetében az eltérés még markánsabb volt: 1-es típusú diabetesben a prevalencia 8,9%-ról 12,5%-ra nőtt, 2-es típusban 2,0%-ról 2,8%-ra, az odds ratio pedig végig 6,43–6,72 között alakult.

Az incidencia mintázata árnyaltabb képet mutat

A DRD incidenciája 1-es típusú diabetesben 2016-ban 55,1/1000 személyév volt, ez 2020-ra 34,8/1000 személyévre csökkent, majd 2022-ben 39,2/1000 személyév értéken állt. Ezzel szemben 2-es típusú diabetesben az incidencia 31,6 és 38,2/1000 személyév között ingadozott, és 2022-ben 35,5/1000 személyév volt, vagyis a vizsgálat végére az 1-es és 2-es típusú diabetesben mért DRD-incidencia egymáshoz közelebb került.

Ez a közeledés a relatív kockázati mutatóban is megjelent: a DRD incidenciahányadosa 1-es típusú versus 2-es típusú diabetesben 2016-ban 2,00 volt, 2022-re 1,43-ra csökkent. A teljes DRD-spektrum új eseteinek kialakulási üteme tehát továbbra is nagyobb maradt 1-es típusú diabetesben, de a különbség a periódus végére mérséklődött.

A VTDR incidenciája 1-es típusú diabetesben 23,3-ról 14,5/1000 személyévre csökkent 2016 és 2022 között. 2-es típusú diabetesben ugyanez a mutató 11,0-ről 6,6/1000 személyévre esett vissza, az incidenciaarány pedig végig 2,36–2,94 között maradt, ami a két csoport közti tartós különbséget jelzi.

A DME incidenciája 1-es típusú diabetesben 17,8-ról 10,0/1000 személyévre, 2-es típusú diabetesben 8,7-ről 5,4/1000 személyévre csökkent. A DME-re számított incidenciaarány 2,08 és 2,62 között mozgott, vagyis az 1-es típusú diabetesben a DME új esetei minden évben nagyjából kétszeresnél nagyobb gyakorisággal jelentkeztek.

A PDR incidenciája 1-es típusú diabetesben 12,1-ről 9,3/1000 személyévre mérséklődött 2016 és 2022 között, míg 2-es típusú diabetesben 4,6-ról 2,7/1000 személyévre csökkent. Ennél a végpontnál az incidenciaarány nem csökkent, hanem emelkedett: 2,66-ról 3,52-re nőtt, ami arra utal, hogy a proliferatív forma továbbra is különösen nagy arányban társult az 1-es típusú diabeteshez.

A szerzők értelmezése

A közlemény egyik fő megállapítása, hogy a DRD prevalenciája mindkét diabetes-típusban nőtt, de a látást veszélyeztető formák incidenciája mindkét csoportban csökkent. A szerzők szerint ez arra utalhat, hogy miközben az érintett populációban egyre több beteg él együtt a retinalis szövődményekkel, az új, súlyosabb szemészeti események kialakulása ritkábbá válhat.

A szerzők felvetik, hogy az 1-es típusú diabetesben észlelt incidencia-csökkenés mögött szerepet játszhatnak az ellátás fejlődésének elemei, köztük a fiziológiásabb inzulinkészítmények, a valós idejű glükózmonitorozás, valamint az ehhez kapcsolódó riasztórendszerek. Ugyanezek a fejlesztések magyarázhatják szerintük azt is, hogy a VTDR, a DME és kisebb mértékben a PDR incidenciája mindkét csoportban mérséklődött.

A prevalencia emelkedésének okát a tanulmány nem tudta közvetlenül azonosítani, de a szerzők több lehetséges magyarázatot említenek. Ilyen a diabeteses populáció bővülése, az életkilátások javulása, az egészségbiztosítási lefedettség növekedése, valamint az a lehetőség, hogy az 1-es típusú diabeteses betegek gyakrabban kerülnek endokrinológiai gondozásba, ezáltal szemészeti irányításuk is következetesebb lehet, ami fokozhatja a felismerés valószínűségét.

A szerzők azt is hangsúlyozzák, hogy eredményeik ellentétben állnak azokkal a közleményekkel, amelyek szerint bizonyos látást veszélyeztető retinalis végpontok 2-es típusú diabetesben lehetnek gyakoribbak. Ebben az elemzésben ugyanis minden egyes vizsgált évben, minden vizsgált retinalis kimenetel esetén az 1-es típusú diabetes bizonyult kedvezőtlenebbnek.

A vizsgálat korlátai

A közlemény több fontos megszorítást is rögzít. Az adatbázis nem tekinthető az Egyesült Államok statisztikailag reprezentatív mintájának, aránylag kevesebb benne a faji és etnikai kisebbséghez tartozó beteg, és nem fedi le sem a biztosítással nem rendelkező populációt, sem más egészségügyi rendszerek – például a veteránellátás – betegeit.

Forrás: Caplash S, Wahba J, Yu Y, Cardillo S, Hubbard RA, VanderBeek BL. Trends in prevalence and incidence of diabetic retinal disease in patients with type 1 and type 2 diabetes mellitus. Journal of Diabetes and Its Complications. 2026;40:109318. doi:10.1016/j.jdiacomp.2026.109318.