Néhány funkció mobilon nem elérhető!

Töltse le a teljes funkcionalitású PHARMINDEX Mobil alkalmazást Andoridra és iOS-re.

Előfizetek!
hirdetés
hirdetés
hirdetés

Belgiumban is megjelent a koronavírus brazíliai változata

Belgiumban is megjelent a koronavírus korábbinál fertőzőbb, brazíliai változata, amelyet eddig négy ember szervezetében mutattak ki az országban - írta a De Standaard című helyi napilap szerdán.

hirdetés

A beszámoló szerint a brazil vírusváltozatot Belgium három városának négy különböző tesztközpontjában regisztrálták, s ezért a szakértők a mutáció további felbukkanására számítanak.
Inge Neven, a brüsszeli egészségfelügyelet vezetője elmondta, hogy az első Brüsszelben azonosított fertőzött kapcsolatban állt olyanokkal, akik decemberben tértek vissza Brazíliából. Az eset nyomán szigorú kontaktkutatást kezdeményeztek az esetleges további fertőzöttek megtalálására.

Kapcsolódó tartalmak

A La Libre Begique című belga napilap úgy tudja, a fertőzöttek között van egy flandriai rendőr, aki a hétvégén teljesített műszak ideje alatt legalább harminc társának adhatta tovább a brazil vírusmutációt. A rendőrök szervezetében szintén kimutatták a koronavírust, de még nem bizonyított, hogy annak brazil variánsát kapták-e el. A fertőzötteket karanténba helyezték. A brazil variánst bizonyítottan hordozó rendőr a családtagjait is megfertőzte - tették hozzá.
A lap arról is beszámolt, hogy a flamand rendőség arra szólította fel a belga-francia határ közelében lakókat, hogy ne utazzanak Franciaország északi részének tengerpartjára, mert a helyi hatóságok jelentése szerint a régióban számos, a vírus brit változatához kapcsolódó koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak.
A belga sajtó beszámolója szerint szerdára bezárt az ország legnagyobb, előző nap megnyílt oltóközpontja. A brüsszeli Heysel labdarúgó stadionhoz tartozó sportcentrumban kialakított központ működését informatikai hiba miatt fel kellett függeszteni. Várakozások szerint a hiba elhárítását követően, már csütörtök reggel újra nyithat a tervek szerint a hét minden napján nyitva tartó központ, amely akár napi ötezer ember beoltását teszi majd lehetővé.

Az illetékes belga közegészségügyi hatóság szerdai tájékoztatása szerint a koronavírus-fertőzéssel összefüggő valamennyi mutató csökkenő tendenciát mutat Belgiumban. Az előző hét adataihoz képest 17 százalékkal kevesebb, 118 embert szállítottak kórházba szerdán, ahol az előző napi adatokhoz képest mintegy kétszázzal kevesebb, jelenleg 1601 beteget kezelnek a koronavírussal összefüggésben. Közülük a tegnapi 319-hez képest 312 esetben kell intenzív ellátást biztosítani.
Helyi megjelenése óta 741 205 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és 21 750-en haltak meg a vírus szövődményeiben a mintegy 11,5 millió lakosú Belgiumban.
Beszámoltak arról is, hogy a legfrissebb rendelkezésre álló adatok szerint Belgiumban a január 6-án indult oltási kampány keretében ez idáig 370 019 ember kapta meg az oltás első adagját, 203 755-en pedig a második adagot is.

Forrás: MTI

Ajánlott cikkek

hirdetés