További cikkek a Gyógyszer-forgalmazás rovatból

Gyógyszert is lehet majd árulni a kisboltokban

Patikán kívül is forgalmazható gyógyszerek árusítására is pályázhatnak a falusi kisboltok - mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Magyarországon a gyógyszertárral nem rendelkező települések száma eléri az 1500-at, az ott élőké pedig 600 ezerre tehető.

hirdetés

A falusi kisboltok 45 milliárd forint forrást megmozgató támogatásáról szóló kormányrendelet nemcsak a kétezer fősnél kisebb települések boltjainak megmentésére biztosít forrást, hanem lehetőséget ad arra is, hogy a tendereken részt vevők a gyógyszertáron kívül is forgalmazható gyógyszerek árusítására is pályázhassanak - mondta Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke a Világgazdaságnak. Magyarországon a gyógyszertárral nem rendelkező települések száma eléri az 1500-at, az ottani lakosság száma pedig 600 ezerre tehető - derül ki az MGYK tavalyi felméréséből.

A Magyar Közlönyben megjelentek szerint a Magyar falu program új pilléreként a 2000-es lélekszám alatti településeken működő, újonnan nyíló vagy újranyitó kisboltok akár 60-70 millió forint segítséget is kaphatnak. Hankó Zoltán hozzátette: támogatás a gyógyszertáron kívül forgalmazható gyógyszerek árusítása esetén a megfelelő feltételek kialakításához vehető majd igénybe.

A rendelettel kapcsolatban a kamarának azért voltak észrevételei - hangsúlyozta Hankó Zoltán. Példaként megemlítette, hogy mivel a kistelepüléseken lévő patikák forgalmát érzékenyen érintheti, ha a kisboltokban is kaphatók lesznek egyes gyógyszerek, ezért a boltosok számára előírás, hogy a gyógyszerereket kizárólag a környező patikákból szerezhetik be. Ezért is került bele a kormányrendeletbe, hogy ha a kisbolt és a legközelebb eső közforgalmú gyógyszertár között a szerződés nem jön létre, akkor egy legfeljebb 30 kilométer távolságra működő közforgalmú patikával kell a gyógyszer beszerzésére vonatkozóan a részletekről megállapodni.

Ez persze nem vonatkozik a benzinkutakra és a drogériákra, ahol eddig is és a jövőben is a nagykereskedői hálózatoktól szerezhetik be a gyógyszereket. A kamara elnöke szerint a gyógyszertár és a kisbolt közötti szerződés a két félre tartozik. Arról viszont, hogy milyen garanciákat adjanak egymásnak, a gyógyszerészi kamara a napokban egyeztetést kezdeményez az érintett területek szakmai vezetőivel. Ez azért fontos, hogy mire a pályázatok benyújthatók lesznek, egy ajánlást is kidolgozzanak az érdeklődők számára - tette hozzá Hankó Zoltán.
A kisboltokban olyan gyógyszerek, többnyire láz- és fájdalomcsillapítók, gyógyászati segédeszközök, sebkezeléshez használható eszközök, vitaminok, esetleg emésztést elősegítő termékek lesznek elérhetők, amelyek jelenleg a szigorú szabályok betartásával benzinkutakon vagy drogériákban is kaphatók, illetve amelyek a gyógyszertárakban orvosi rendelvény, vagyis recept nélkül is kiadhatók. A szakember hozzátette, ezek olyan gyógyszerek, amelyeknek a túladagolása nem jár semmilyen kockázattal.

Az ilyen kisboltoknak a gyógyszerek árusításához az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésegészségügyi Intézettől engedélyt kell kérniük, valamint egy zárható szekrényt kell biztosítaniuk a termékek tárolására. A rendelet szerint a támogatási kérelem benyújtási határidejét április 1-jéig közzéteszik.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Magyosz

Ajánlott cikkek