A rövid távú szisztémás kortikoszteroid-kezelés biztonságosságának újraértékelése
Az áttekintő közlemény a rövid időtartamú szisztémás kortikoszteroid-kezelés biztonságosságáról rendelkezésre álló újabb epidemiológiai adatokat értékeli, külön kitérve az oralis szteroidburstök és az antenatalis kortikoszteroid-kezelés lehetséges kockázataira.
A szisztémás kortikoszteroidok széles körben alkalmazott, erős gyulladáscsökkentő és immunszuppresszív szerek. Hatásukat részben az endogén, mellékvesekéreg-eredetű glükokortikoidokéhoz hasonló mechanizmusok révén fejtik ki; a gyulladásos és immunválasz szabályozásában játszanak szerepet. Reumatológiai betegségekben – például rheumatoid arthritisben és szisztémás lupus erythematosusban –, allergiás reakciókban, obstruktív légúti betegségekben, így asthmában és COPD-ben, valamint gyulladásos bélbetegségekben is alkalmazhatók. Adásuk történhet per os, intravénásan vagy intramuscularisan.
A tartós szisztémás kortikoszteroid-kezelés nemkívánatos hatásai jól ismertek. Ide tartozik többek között a Cushing-szindróma, a fertőzésekre – akár szepszisre – való fokozott hajlam, a gastrointestinalis vérzés és fekélybetegség, a cardiovascularis megbetegedések, a hyperglykaemia, a metabolikus szindróma, a neuropszichiátriai zavarok, továbbá az osteoporosis, az osteonecrosis, a csonttörések, a cataracta és a glaucoma.
A rövid szisztémás szteroidkúrát hagyományosan kevésbé kockázatosnak tekintették. A közleményben áttekintett vizsgálatok alapján azonban már rövid oralis kortikoszteroid-expozíció is kapcsolatban állhat ritka, ugyanakkor klinikailag jelentős eseményekkel, köztük szepszissel, pneumoniával, gastrointestinalis vérzéssel, acut pancreatitisszel, szívelégtelenséggel, vénás thromboemboliával és csonttöréssel.
A rövid kúrák arányának növekedése
A szisztémás kortikoszteroidok alkalmazási gyakorisága és felírási gyakorlata országonként jelentős eltéréseket mutat. Ezt az ellátórendszer sajátosságai, a betegségteher, a rendelkezésre álló alternatív kezelések és az irányelvek különbségei is alakíthatják. A korábbi epidemiológiai vizsgálatok elsősorban a hosszú távú, rendszerint legalább 90 napig tartó oralis kortikoszteroid-kezelésre fókuszáltak.
Az Egyesült Királyságban és Izlandon 2008 előtt készült keresztmetszeti vizsgálatokban a hosszú távú oralis kortikoszteroid-használat becsült prevalenciája 0,5–0,9% volt, a kezelés medián időtartama pedig hét hónap és három év között alakult. Az Egyesült Államok 1999–2008 közötti NHANES-adatbázisának elemzése szerint a felnőttek 1,2%-a használt oralis kortikoszteroidot, és e személyek mintegy kétharmada hosszú távú kezelésben részesült.
Franciaországban az oralis kortikoszteroid-használat prevalenciája felnőttek körében 2007-ről 2014-re 14,7%-ról 17,1%-ra emelkedett. Egy 2009 és 2018 közötti, az Egyesült Államokat, Tajvant és Dániát összehasonlító kohorszvizsgálatban az éves oralis kortikoszteroid-használat előfordulása az amerikai populációban 6,8%, Tajvanon 17,5%, Dániában pedig 2,2% volt.
Az elemzés szerint a teljes oralis kortikoszteroid-használat emelkedését elsősorban a 30 napnál rövidebb kezelések gyakoribbá válása magyarázta. Az oralis kortikoszteroid-receptek egyötödét–egynegyedét akut, önkorlátozó állapotok, köztük légúti fertőzések kapcsán adták ki. Egy másik amerikai megfigyeléses vizsgálatban az akut légúti betegség miatt ambuláns ellátásban részesülő felnőttek mintegy 11%-a kapott szisztémás kortikoszteroidot.
Nem egységes a rövid kezelés fogalma
A „rövid” szisztémás kortikoszteroid-kezelés definíciója nem egységes az irodalomban, ami korlátozza a vizsgálatokban megfigyelt nemkívánatos események közvetlen összevethetőségét. A GINA az asthma akut rosszabbodásában általában 5–7 napos szisztémás kortikoszteroidkúrát tekint rövid kezelésnek. Egyes szisztematikus áttekintések legfeljebb 14 napos, más tanulmányok 30 napnál rövidebb gyógyszerszedést sorolnak ebbe a kategóriába.
A vizsgált áttekintés a 30 napnál rövidebb időtartamú kezelést tekinti rövid távú szisztémás kortikoszteroid-használatnak. Az értékelt mellékhatásprofil összességében a tartós szisztémás kortikoszteroid-terápia ismert szövődményeihez hasonló: fertőzéses, gastrointestinalis, cardiovascularis és csontanyagcsere-eredetű eseményeket egyaránt leírtak.
Fertőzéses és egyéb kockázatok
A szisztémás kortikoszteroidok a veleszületett és az adaptív immunválaszt egyaránt károsíthatják. A glükokortikoidok késleltethetik a neutrophil granulocyták apoptózisát, elősegíthetik a funkcionálisan károsodott neutrophilek túlélését, gátolhatják a T-sejtek működését, valamint mérsékelhetik a leukocyták adhéziós molekuláinak expresszióját. Ez fokozhatja a gyakori bakteriális, vírusos és gombás kórokozók okozta fertőzésekkel szembeni fogékonyságot.
Egy 1,5 millió felnőtt adatait feldolgozó amerikai longitudinális elemzésben a 30 napnál rövidebb oralis kortikoszteroid-kezelés a szepszis magasabb incidenciájával társult. A kortikoszteroid indítását követő 5–30 napban az incidenciaarány 5,30 volt a nem exponált referencia-időszakhoz viszonyítva; a 31–90. nap között 2,91-es incidenciaarányt mutattak ki.
Egy tajvani országos kohorszvizsgálatban egészséges felnőttek körében a legfeljebb 14 napos, medián háromnapos oralis szteroidburst a kezelés kezdete utáni 30 napban 1,99-szeres szepsziskockázattal társult. Gyermekeknél az oralis szteroidburst a szepszis 2,02-szeres, a pneumonia 2,19-szeres kockázatával mutatott összefüggést az 5–30 napos periódusban. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy szisztémás kortikoszteroid-kezelés alatt a fertőzések korai felismerése nehezebb lehet.
A gastrointestinalis szövődmények között a gastritis, a dyspepsia, a fekélyképződés, valamint a perforációval vagy vérzéssel komplikált fekélybetegség szerepel. Tajvani egészségbiztosítási adatok elemzésében rövid oralis kortikoszteroid-kezelés után felnőtteknél és gyermekeknél egyaránt magasabb volt a gastrointestinalis vérzés kockázata. A gyógyszerindítást követő 5–30 napban az incidenciaarány felnőtteknél 1,80, gyermekeknél 1,41 volt.
Egy svéd, populációalapú eset-kontroll vizsgálatban az acut pancreatitis magasabb kockázatát észlelték az oralis kortikoszteroid elindítását követő 30 napon belül. A kezelés megkezdése utáni 4–14. napon az esélyhányados 1,73, a 15–30. napon 1,49 volt.
Rövid távú oralis kortikoszteroid-használat és szívelégtelenség, illetve vénás thromboembolia közötti összefüggést amerikai és tajvani országos vizsgálatok is jeleztek. A szívelégtelenség incidenciája a kezelés kezdete utáni 5–30 napban 2,37-szeres volt, míg a vénás thromboembolia esetében az incidenciaarány 3,33-nak bizonyult.
Csonttörés és antenatalis expozíció
A kortikoszteroid-terápia elkezdése után már az első hetekben változhatnak a csontanyagcsere markerei. Alacsony dózisú prednison kezelés megkezdésekor csökkent a szérum-osteocalcin, valamint az I-es típusú procollagen N- és C-terminális propeptidjének szintje. Egy amerikai országos vizsgálatban a rövid távú oralis kortikoszteroid-használat a csonttörés emelkedett incidenciájával társult: az 5–30 napos időablakban az incidenciaarány 1,87, a 31–90. nap között 1,40 volt.
A glükokortikoid-indukált osteoporosis kialakulásában az osteoblastok működésének károsodása lényeges tényező. Az osteoblastdifferenciáció és a csontkollagén-szintézis csökkenése, továbbá a RANKL–osteoprotegerin rendszeren keresztül fokozódó osteoclastmediált csontreszorpció szerepelhet a folyamatban.
A 34. terhességi hét előtt koraszülés kockázatának kitett várandósok számára adott egyszeri antenatalis kortikoszteroidkúra a neonatalis respiratoricus distressz szindróma megelőzésének standard terápiája. Ennek sémája intramuscularisan adott két, 24 órás különbséggel alkalmazott 12 mg-os betamethason-, vagy négy, 12 óránként adott 6 mg-os dexamethasondózis. Az antenatalis kortikoszteroid-kezelés csökkenti az újszülöttkori intracranialis vérzés, a necrotizáló enterocolitis, a respiratoricus distressz szindróma és a mortalitás előfordulását, illetve súlyosságát.
A közlemény ugyanakkor olyan populációalapú kohorszvizsgálatok adatait is áttekinti, amelyek az antenatalis kortikoszteroid-expozíció és a gyermekek egyes későbbi kedvezőtlen kimenetelei közötti kapcsolatot vizsgálták. A betamethason és a dexamethason átjut a placentán, illetve a vér-agy gáton; a placenta 11β-hidroxiszteroid-dehidrogenáz-2 enzime a szintetikus kortikoszteroidok iránt alacsony affinitást mutat.
Finn populációalapú retrospektív kohorszvizsgálatokban az antenatalis kortikoszteroid-expozíció mentális és viselkedési zavarok, pszichológiai fejlődési és neuroszenzoros zavarok magasabb kockázatával társult. Bármely mentális és viselkedési zavar hazard aránya 1,33, alvászavar esetén 1,52 volt. Terminusban született, antenatalis kortikoszteroidnak exponált gyermekek körében egy vizsgálatban a neurodevelopmentalis problémák korrigált hazard aránya 1,12 volt.
Egy 1,96 millió anya–gyermek párt magában foglaló tajvani országos kohorszvizsgálat szerint egyetlen antenatalis kortikoszteroidkúra is összefüggött a gyermekek első életévében jelentkező súlyos fertőzések magasabb kockázatával. Az összes súlyos fertőzés hazard aránya 1,24, a szepszisé 1,52, a pneumoniáé 1,22, az acut gastroenteritisé 1,35 volt.
Várandósok esetében egy országos, önkontrollos esetsorozat vizsgálatban az antenatalis kortikoszteroid-kezelés után az első 5–60 napban a szepszis incidenciaaránya 5,91, a szívelégtelenségé 4,45 volt. A gastrointestinalis vérzés kockázata ugyanezen időszakban 1,26-szorosnak, a kezelés utáni 61–180. nap között 1,81-szeresnek adódott. Egy, hat alacsony és közepes jövedelmű országban végzett, populációalapú randomizált vizsgálatban a gyanított anyai fertőzés esélye 1,45-ször magasabb volt antenatalis kortikoszteroid-kezelés mellett.
A szerzők álláspontja szerint a rövid szisztémás kortikoszteroidkezelés előnyeit minden esetben mérlegelni kell a lehetséges ártalmakkal szemben, különösen sérülékeny populációkban. A jövőbeli gyakorlatban a „kortikoszteroid stewardship” szemléletének kidolgozása lehet indokolt: a szisztémás kortikoszteroidok alkalmazása megfelelő indikációra – például súlyos asthmaexacerbatióra – korlátozódjon, míg enyhe, önkorlátozó kórképekben, például szövődménymentes vírusos felső légúti fertőzésekben kerülendő legyen a szükségtelen vagy elkerülhető használat.
Forrás: Tsai H-J, Yao T-C. Revisiting the safety of short-term systemic corticosteroids. Biomedical Journal. 2026;49:100962. doi:10.1016/j.bj.2026.100962.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
