További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Német közegészségügyi intézet: ellenőrizhetetlenné válhat a járvány

Ellenőrizhetetlenné válhat a koronavírus-járvány Németországban és hamarosan tízezer fölé emelkedhet a naponta kimutatott új fertőzések száma a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) szerint.

hirdetés

    Lothar Wieler, az RKI elnöke csütörtöki berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy "nagyon nyugtalanító" folyamatok indultak el.     Október első napjaiban rendszerint kétszer annyi esetet jelentettek, mint egy hónnappal korábban, megduplázódott az intenzív kórházi kezelésre szorulók száma, és az egy hét alatt feltárt fertőzések százezer lakosra vetített száma a június elején regisztrált háromról felszökött 20,2-re - mondta.
    Németország eddig jól vészelte át a világjárványt, nemzetközi összevetésben kevesen haltak meg, és továbbra is alacsony a halálozások száma. Azonban kialakult a "tipikus megelőzési paradoxon", vagyis az a jelenség, hogy a védekezés sikere miatt sokan kétségbe vonják az óvintézkedések szükségességét, amivel veszélybe sodorják a közös munkával és áldozatvállalással elért eredményeket.  
    Ugyanakkor az első hullám idején bevezetett és jól bevált alapszabályok következetes betartásával az őszi-téli időszakban is ellenőrzés alatt maradhat a járvány, és egy sor további fertőző betegség is visszaszorulhat - fejtette ki az RKI elnöke.

    Kiemelte, hogy a járványhelyzet alakulásának vizsgálatához nem csak a napi új fertőzések számát kell figyelni, fontos tényező például a vírus reprodukciós aránya, a fertőzöttek kor szerinti megoszlása és a súlyos megbetegedések aránya. Kérdésre válaszolva rámutatott, hogy az RKI jó néhány ország közegészségügyi intézeténél szélesebb körű tájékoztatást ad, lényegében valamennyi adatát folyamatosan nyilvánosságra hozza.
    Egyebek mellett arról is szólt, hogy a tesztelés kiterjesztése révén az első hullámhoz képest sokkal pontosabban felmérhető a járvány kiterjedése, kisebb a "szürke zóna", vagyis kevesebb a nem kiszűrt fertőzés.
    Ezzel kapcsolatban Andreas Gassen, az egészségbiztosítási pénztárak finanszírozásával működő rendelőkben dolgozó orvosok országos érdekképviseletének (Kassenärztliche Bundesvereinigung - KBV) vezetője rámutatott, hogy a hetente elvégzett tesztek száma a tavaszi 300 ezer körüli szint bő háromszorosára emelkedett, rendre meghaladja az egymilliót, a pozitív leletek aránya pedig a 9 százalék körüli szintről az 1,5 százalék körüli szintre süllyedt.
    A többi között hozzátette, hogy nyolcezernél is több intenzív ellátási ágy van szabadon, ami annyi, mint Olaszország és Spanyolország teljes - foglalt és szabad - intenzív ellátási kapacitása együttvéve. Hangsúlyozta, hogy az ellátórendszert soha nem fenyegette a túlterhelődés veszélye, és a szabályok betartásával gondoskodni kell arról, hogy ez ne is változzon.

    Jens Spahn egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy Németország eddig jól teljesített, "úgy állt a világjárványban, mint szikla a hullámverésben", de az eredményeket nem szabad fegyelmezetlenséggel eltékozolni. Mint mondta, a legnagyobb érték a járványlassító intézkedések társadalmi támogatottsága.
    Az RKI csütörtöki adatai szerint az utóbbi 24 órában 4058 új fertőzöttet regisztráltak. Ennél több eset legutóbb csaknem hat hónapja, április 11-én került be a statisztikába, akkor 4133 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-Cov-2).
    Az új esetekkel együtt 310 144-re emelkedett a teszttel igazolt fertőződések száma. A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma 16-tal emelkedett, 9578-rae. A vírus reprodukciós rátájának (R) hétnapos mozgóátlaga 1,11-en áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött átlagosan további 111 embernek adja át a vírust.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek