Iliofemoralis mélyvénás trombózis hosszú távú klinikai utánkövetése antikoaguláció után
Egy retrospektív kohorszvizsgálat az első iliofemoralis mélyvénás trombózison átesett, kizárólag antikoagulációval kezelt betegeknél vizsgálta legalább ötéves utánkövetés során a klinikai tünetek, a vénás reflux, az obstrukció és a rekanalizáció alakulását. Az érintett végtagokat a betegek ellenoldali, iliofemoralis érintettség nélküli végtagjaival hasonlították össze.
Szűk betegcsoport, részletes képalkotó követés
Az iliofemoralis mélyvénás trombózis (IFDVT) a vena iliaca és/vagy a vena femoralis communis thrombosisát jelenti; a thrombus kiterjedhet a vena cava inferiorra vagy más vénás szakaszokra is. A tanulmány szerzői a betegség természetes hosszú távú lefolyását kívánták feltárni olyan esetekben, amelyekben az első epizódot kizárólag antikoagulációval kezelték. A vizsgálat célja annak meghatározása volt, hogyan függ össze a reflux és az obstrukció a későbbi klinikai jelekkel és tünetekkel.
A retrospektív, egycentrumos kohorszba olyan betegek kerülhettek be, akiknél legalább öt év telt el az IFDVT után. Kizárták a korábbi mélyvénás trombózisban szenvedőket, az intervenciós kezelésben részesülőket, a már fennálló krónikus vénás betegségben vagy lymphoedemában érintetteket, továbbá az immobilis, jelentős társbetegségben, szervi elégtelenségben, perifériás artériás betegségben, ismert vagy később diagnosztizált daganatban szenvedőket és a 35 kg/m² feletti testtömegindexű személyeket is.
A kezdeti diagnózis duplex ultrahangvizsgálaton és komputertomográfiás venográfián alapult. Minden beteg a diagnózis napján vagy 24 órán belül megkezdett, legalább hat hónapos antikoagulációt kapott: kis molekulatömegű heparint követő warfarint, illetve apixabant vagy rivaroxabant. Kompressziós harisnya viselését, mobilitást és pihenés során végtagemelést javasoltak, de az adherenciát nem mérték szisztematikusan.
Az utánkövetéskor mindkét alsó végtagon részletes klinikai és duplex ultrahangos vizsgálat történt. A vizsgálat a lágyéktól a bokáig értékelte a refluxot, az obstrukciót és a rekanalizációt. Refluxnak a vena femoralis communisban, a vena femoralisban, a vena profunda femorisban és a vena popliteában egy másodpercnél hosszabb retrográd áramlást, a többi vénában 0,5 másodpercnél hosszabbat tekintettek. Anatómiai obstrukcióról teljes elzáródás vagy részleges rekanalizáció esetén beszéltek.
Az érintett végtagokon nagy arányban maradtak fenn eltérések
A kezdetben azonosított 118 beteg közül 34 felelt meg a szigorú beválasztási feltételeknek. A 15 férfit és 19 nőt magában foglaló csoport átlagéletkora 49±11 év volt. A 68 vizsgált végtagból 38-ban állt fenn iliofemoralis érintettség; ez képezte a vizsgálati csoportot. Harminc, iliofemoralis érintettség nélküli végtag szolgált kontrollként. Utóbbiak között két végtagon a vena femoralis communistól distalisabb thrombosis állt fenn, kettőn pedig később poplitealis vagy lábszári thrombosis jelentkezett; 26 kontrollvégtagban soha nem alakult ki thrombosis.
A diagnóziskor a 34 beteg fele ödémával, 5,88%-a fájdalommal, 44,1%-a pedig mindkét tünettel jelentkezett. Nyolc betegnél, azaz 23,5%-ban észleltek pulmonalis emboliára utaló jeleket és tüneteket. A legalább ötéves követés idején összesen nyolc azonos oldali recidív mélyvénás trombózisos esemény történt; négy betegnél ellenoldali thrombosis is előfordult.
Az IFDVT-vel érintett 38 végtag 84,2%-ában maradt fenn különböző kiterjedésű ödéma. Nyolc esetben a duzzanat a bokáig, 11-ben az alsó lábszárig, négyben a lábszár közepéig, háromban a felső lábszárig, hat esetben pedig a combig terjedt. Bőrtünetet vagy bőrkárosodást a végtagok 26%-ában azonosítottak, és három végtagon vénás lábszárfekély is kialakult.
Az ultrahangvizsgálat alapján a végtagok 21%-ában a vena femoralis communis és a vena iliaca communis közötti szakasz teljesen rekanalizálódott. Részleges megnyílást 44,7%-ban írtak le, míg legalább egy szegmens tartósan elzáródott a végtagok 34,2%-ában. Az utóbbi csoportban a szerzők nem csupán rövidebb szűkületeket, hanem több esetben hosszabb obstruktív vénaszakaszokat találtak.
A reflux és az obstrukció együtt járt a legsúlyosabb tünetekkel
A reflux és az obstrukció együttesen 22, vagyis a 38 IFDVT-s végtag 57,9%-ában volt jelen. Kilenc végtagon csak refluxot, ötön csak obstrukciót, kettőn egyik eltérést sem mutatták ki. Mélyvénás reflux 36,8%-ban fordult elő. A felületes és mélyvénás reflux 23,7%-ban társult, míg felületes, perforáns- és mélyvénás reflux együttes jelenlétét a végtagok 18,4%-ában észlelték.
A kettős eltérés klinikai jelentősége markáns volt. Reflux és obstrukció együttes fennállásakor a tünetek esélye szignifikánsan magasabbnak bizonyult, mint bármelyik eltérés önmagában történő jelenléte esetén; az esélyhányados 11,4 volt (95%-os konfidenciaintervallum: 1,90–68,42; p=0,0032). A refluxszal és obstrukcióval egyaránt érintett végtagok 86%-a tünetes volt. A szerzők értelmezése szerint a billentyűelégtelenséghez társuló reflux és a thromboticus elzáródás okozta vénás hypertonia együtt járulhat hozzá a poszttrombotikus szindróma kialakulásához.
A vénás claudicatio a végtagok 18,4%-ában jelentkezett. Minden ilyen esetben többszegmentes thrombosist és iliofemoralis obstrukciót találtak. A többszegmentes thrombosis kezdeti jelenléte a későbbi tünetességgel is összefüggött: izolált thrombosishoz viszonyítva a tünetek esélye szignifikánsan alacsonyabb volt izolált esetekben (OR: 0,049; 95%-os konfidenciaintervallum: 0,005–0,474; p=0,0035). A CEAP 4–6. osztályba sorolt valamennyi végtagnál többszegmentes kezdeti thrombosis szerepelt az anamnézisben.
Az ellenoldali végtaggal való összevetés
A kontrollvégtagok utánkövetési képe kedvezőbb volt: 60%-uk normális maradt, 26,7%-ukon reflux, 13,3%-ukon reflux és obstrukció együttese volt jelen. Izolált obstrukciót egyetlen kontrollvégtagon sem találtak. Tünetek a kontrollvégtagok 30%-ában fordultak elő.
Az IFDVT-vel érintett végtagokon a poszttrombotikus szindrómára utaló jelek esélye 9,21-szeres volt a kontrollhoz képest (95%-os konfidenciaintervallum: 2,93–28,96; p=0,0000541), míg a tünetek esélyhányadosa 4,0-nak bizonyult (95%-os konfidenciaintervallum: 1,44–11,11; p=0,0065985). Ödéma 32 érintett és kilenc kontrollvégtagon fordult elő; az IFDVT-hez kapcsolódó esélyhányados 12,4 volt (95%-os konfidenciaintervallum: 3,86–40,12; p=0,0000057). A reflux és az obstrukció együttes jelenléte szintén gyakoribb volt az érintett oldalon: 22 végtagon, szemben a kontrollcsoport négy végtagjával.
A vénás klinikai súlyossági pontszám az érintett végtagokon átlagosan 7, a kontrollvégtagokon 1,63 volt (p<0,001). Előrehaladott, legalább CEAP 3 stádiumú vénás betegség az IFDVT-vel érintett végtagok 76,3%-ában, a kontrollvégtagok 36,7%-ában állt fenn (p<0,001). Az azonos oldali recidív thrombosis gyakoribb volt az érintett oldalon, de a csoportok közötti különbség nem érte el a statisztikai szignifikanciát.
Az eredmények értelmezésének korlátai
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a kis elemszám, a retrospektív elrendezés és a szigorú kizárási kritériumok korlátozzák az eredmények általánosíthatóságát. Nem végeztek fiziológiai vizsgálatokat az izompumpafunkció vagy a thrombosis teljes végtagi hatásának felmérésére. Az adatgyűjtés idején a Villalta-skálát és a VEINES-QOL/Sym kérdőívet sem alkalmazták rutinszerűen, ezért a poszttrombotikus szindróma validált mérőeszközökkel történő közvetlen összehasonlítása nem volt lehetséges.
A kompressziós kezeléshez, a korai antikoagulációhoz és a mobilitási javaslatokhoz való adherenciát nem követték formálisan. Az alkalmazott antikoagulációs stratégiák eltérései is befolyásolhatták a recidíva és a rekanalizáció arányát, de a minta nagysága nem tette lehetővé ezek alcsoportelemzését. A szerzők prospektív vizsgálatokat sürgetnek validált kérdőívekkel és e tényezők standardizált mérésével.
A legalább ötéves követés adatai alapján az első, kizárólag antikoagulációval kezelt IFDVT után gyakori maradt az ödéma, a reflux és a vénás obstrukció. A kedvezőtlenebb hosszú távú kimenetellel különösen a többszegmenses kezdeti thrombosis, az azonos oldali recidíva, valamint a reflux és az obstrukció együttese társult. A vizsgálat megállapítása szerint a hosszú távú követés szükséges a tünetek progressziójának nyomon követéséhez.
Forrás: Labropoulos N, Javvaji A, Gasparis A, Vedantham S. The long-term clinical impact of iliofemoral deep vein thrombosis. Journal of Vascular Surgery: Venous and Lymphatic Disorders. 2026;14:102551. doi:10.1016/j.jvsv.2026.102551.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
