További cikkek a Koronavírus rovatból

Német járványügyi vezető: egyelőre nem sikerült elnyomni a járványt, hónapokig tart még a védekezés

Nem sikerült még elnyomni a koronavírus-járványt Németországban, de a vírus terjedésének lassítására tett intézkedések sikeresek - mondta a német Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy az első hullám levonulása után is hónapokig tart majd a védekezés.

hirdetés

    Lothar Wieler tájékoztatóján kiemelte: jó hír, hogy az igazolt fertőzöttek száma nem emelkedik már annyira gyorsan, mint a járvány elején, a fertőzöttek több mint 50 százaléka már legyőzte a vírust, és a jelenlegi ütem alapján nem kell tartani az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésétől.
    Németország nemzetközi összevetésben "nagyon jól áll", de még nem lehet kijelenteni, hogy sikerült elnyomni a járványt. Egyelőre "lassulást látunk" - mondta az RKI vezetője.
    Kiemelte, hogy az igazolt új fertőzések száma viszonylag magas szinten stabilizálódott, az úgynevezett reprodukciós ráta (R0 érték) - amely azt jelzi, hogy egy fertőzött átlagosan mennyi embernek adja tovább a vírust - pedig 1,2, holott a járvány csak akkor hagy alább, ha sikerül ezt az arányt tartósan 1 alá szorítani.

    Az igazolt fertőzöttek körében mért halálozási arány is magas, már 2,4 százalék, ami annak tulajdonítható, hogy egyre több idős ember fertőződik meg, mert egyre inkább terjed a vírus az idősotthonokban és kórházakban.
    Az sem teljesen világos még, hogy mennyire lassult a vírus terjedése, mert az RKI csak a tartományokból hivatalos úton továbbított adatok alapján tudja követni az igazolt fertőzöttek számának alakulását, és hét végén, ünnepnapokon nem érkezik meg mindenhonnan az összes adat.
    Így egyelőre nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy elkezdett-e már csökkenni a napi új regisztrált fertőzések száma.
    Az biztos, hogy a növekedés üteme lassult, és az ellátórendszer bírja a terhelést. Intenzív ellátásra alkalmas kórházi ágy és lélegeztetőgép is van elég. Az eredmények az emberek felelősségteljes, fegyelmezett magatartásának köszönhetőek - fejtette ki Lothar Wieler, megjegyezve, hogy az egyik vezető mobilszolgáltatótól származó anonimizált adatok alapján az emberek ismét többet mozognak, a lakossági mobilitás az első hetek mintegy 40 százalékos visszaesése után emelkedésnek indult, ami azonban nem baj, ha mindenki betartja a tisztasági és távolságtartási szabályokat.

    Ezek a szabályok és egy sor korlátozás még hónapokig a mindennapok részei lesznek, mert vírus a járvány első hullámának levonulása után még nem tűnik el, a védekezés így hosszú ideig tart még - húzta alá az RKI vezetője.
    Az intézet kimutatása az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) kedd délelőttig 125 098 embernél mutatták ki, ami 2082 esettel, 1,69 százalékkal több az egy nappal korábbinál.
    Az igazolt fertőzöttek közülük 2969 ember halt meg a vírus okozta betegségben (Covid-19), ez 170 esettel több az előző napinál.
    A gyógyultak becsült száma 68 200, ami 3900 esettel több hétfőhöz képest. Ezt a számot csak becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és nem kell külön bejelenteni, ha valaki már átesett a fertőzésen.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek