További cikkek a Infektológia rovatból

Kézhigiénés kampány indult a Semmelweis Egyetemen

Az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság a Klinikai Központ elnökségének támogatásával kézhigiénés felvilágosító kampányt indított a Semmelweis-emlékév keretében.

hirdetés

A program célja felhívni a figyelmet a hatékony kézfertőtlenítésre, illetve a kórházban szerzett fertőzések megelőzésére – mondja Kormos Ágnes ápolási igazgató.

A június 20-án indult, egy hónapos kampány során a Semmelweis Egyetem összes klinikájára ellátogatnak a szervezők, akik a szakképzésben részt vevő, nyári gyakorlatukat töltő hallgatók segítségével szeretnének rávilágítani a megfelelő kézmosás fontosságára, illetve annak szerepére bizonyos fertőzések terjedésének megakadályozásában. A kezdeményezés ötletgazdája és szervezője Rózsa Erzsébet, az Ápolásvezetési és Szakdolgozói Oktatási Igazgatóság munkatársa, a Kútvölgyi Klinikai Tömb oktatásszervezője, okleveles népegészségügyi szakembere.

A klinikákon kihelyezett standoknál várják az érdeklődőket, akiket egy rövid kérdőíves tesztben kérdeznek a többi között például a 200 éve született Semmelweis Ignácról, kézhigiénés szokásaikról és a járványmegelőzéssel kapcsolatos ismereteikről. A program részeként egy UV-lámpa segítségével ellenőrizhették azt is, mennyire hatékonyan mostak kezet.

A felvilágosító kampány keretében eddig jártak a többi között a Városmajori Szív- és Érgyógyászati, az Arc-Állcsont-Szájsebészeti és Fogászati, illetve a Szemészeti Klinikán, mindenhol pozitív visszajelzéseket kaptak – mondja Rózsa Erzsébet, hozzátéve, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a gyerekek és az idősebb korosztály tagjai fogékonyabbak a kezdeményezésre. A felvilágosító programot a jövőben is folytatni szeretnék, az állomások teljes listája ide kattintva olvasható.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Semmelweis hírek

Ajánlott cikkek