További cikkek a Infektológia rovatból

Koronavírus - Angol tisztifőorvos: nem a legrosszabb forgatókönyvre számítunk

Az új típusú koronavírus elvileg a brit lakosság 80 százalékát is megfertőzheti, de ez az elképzelhető legrosszabb eset, és a brit egészségügyi hatóságok nem számítanak e forgatókönyv megvalósulására - mondta szerdán az angol tisztifőorvos.

hirdetés

    Chris Whitty professzor a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva gyakorlatilag kizárta azt is, hogy a kínai intézkedésekhez hasonlóan Nagy-Britanniában is egész városok lezárására lenne szükség. Kínában a járvány korai szakaszában ez ésszerű intézkedés volt, de az ilyen lépés csak addig célszerű, amíg a megbetegedések egy adott térségben - mint például Kína esetében a járvány elején karantén alá vont Vuhan városában - koncentrálódnak, és máshová még nem terjedtek át - mondta a szakértő.

    Az angol tisztifőorvos szerint azonban mivel a betegség most már számos helyen megjelent Európában és a világban, városok lezárása Nagy-Britanniában nagyon valószínűtlen.
    Londoni pénzügyi elemzők szerint naponta félmilliárd fontot megközelítő kárt okozna a brit gazdaságnak, ha az új típusú koronavírus terjedése miatt a brit hatóságok zárlat alá vonnák például a brit fővárost.
    Az egyik tekintélyes londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) e héten ismertetett tanulmánya szintén valószínűtlennek nevezi, hogy Londont valaha is teljesen karantén alá kellene helyezni, de a cég szerint egy ilyen drasztikus intézkedés gazdasági hatásainak modellezése nem indokolatlan.
    A CEBR elemzőinek modellszámításai szerint ha egy ilyen zárlat London egészére kiterjedne, az naponta 495 millió font (190 milliárd forint) gazdasági kiesést okozna.
    Ötnapos munkahéttel számolva a gazdasági veszteség egyheti teljes karantén esetén meghaladná a 2,4 milliárd, egyhavi zárlat esetén a 10 milliárd fontot a cég becslése szerint.
    Az angol tisztifőorvos a szerdai BBC-műsorban - a nagy-britanniai járvány várható méreteit firtató kérdésre - azt mondta: nagyon nagy kiterjedésű járvány esetén a brit lakosságnak akár a 80 százaléka is megfertőződhet a vírus terjedésének első vagy első két hullámában.
    "Nem azt mondjuk azonban, hogy ez fog történni, ez az abszolút felső széle a tervezéshez használt becslési sávnak, ezt hívjuk az ésszerűen felvázolható legrosszabb eseti forgatókönyvnek" - hangsúlyozta Chris Whitty.

Hozzátette: a brit egészségügyi hatóságok ennél alacsonyabb, jó eséllyel sokkal alacsonyabb fertőződési aránnyal számolnak.
    Whitty professzor szerint fontos azonban a legrosszabb forgatókönyvre is terveket készíteni, annak érdekében, hogy ha ez valósulna meg, az ország ezt is felkészülten kezelhesse.
    Nagy-Britanniában eddig nem volt halálos áldozata a járványnak, de az angol tisztifőorvos szerint a fertőzés terjedése esetén jelentős eséllyel számítani kell "néhány" halálesetre, különösen a kiemelten veszélyeztetett - idősebb, krónikus betegségekkel küszködő - csoportokban.
    Whitty professzor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a rendszeresen visszatérő szezonális nagy-britanniai influenzajárványokban évente átlagosan nyolcezren halnak meg.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek