További cikkek a Infektológia rovatból

Koronavírus - Tízre emelkedett a fertőzött román állampolgárok száma, fertőzöttet jelentettek Vatikánvárosból is

Tízre emelkedett pénteken a koronavírussal fertőzött román állampolgárok száma, miután egy újabb temesvári diáknál és egy olaszországi nőnél is kimutatták a kórokozó jelenlétét.

hirdetés

    Bár az első két - azóta gyógyulnak nyilvánított - román fertőzött a Japánban vesztegzárba került Diamond Princess tengerjáró személyzetének tagja volt, a többi román állampolgár a járvány olaszországi terjedésével összefüggésben kapta el a fertőzést. Az első fertőzött, egy Gorj megyei fiatalember egy falujába látogató olasz beteggel került kapcsolatba, egy Máramaros megyei kamionsofőr azt követően betegedett meg, hogy Olaszországban járt, egy 71 éves suceavai férfi pedig egy olasz onkológiai klinikáról tért vissza, majd néhány nappal később pozitív lett a koronavírus-tesztje.

    Szintén Olaszországból hozta be a vírust a február 20-i Bergamo-Temesvár repülőjárat két egymás mellett ülő utasa. A 38 éves nőt és 48 éves temesvári férfit is gyógyultnak nyilvánították, de a férfi 16 éves unokaöccse is pozitív teszteredménnyel került a temesvári járványkórházba, most pedig a tizenéves fiú egyik osztálytársánál, egy 16 éves lánynál is kimutatták a fertőzést.
    Romániában a hatóságok, valamint a turisztikai cégek és légitársaságok is fokozódó aggodalommal készülnek a húsvéti ünnepekre, amikor - rendes körülmények között - tömegesen látogatnak haza az Olaszországban élő románok. A román piacon működő két legnagyobb diszkont légitársaság a kereslet visszaesése miatt felére csökkentette olaszországi járatai számát - az intézkedés egyelőre április elejéig érvényes.

A Covid-19 terjedése okozta aggodalmak a bizalmi szavazásra készülő régi-új bukaresti kormány tagjainak parlamenti meghallgatása során is előkerültek.
    Victor Costache, a bukaresti ügyvivő kormány egészségügyi minisztere azt tanácsolta a olaszországi diaszpóra tagjainak: hogy a koronavírus-járvány idején csak halaszthatatlan esetekben utazzanak haza, mert fennáll a lehetősége, hogy nem tudnak visszatérni, mert Romániában 15 napos házi elkülönítőbe kerülnek.
    Marcel Vela belügyminiszter ugyanakkor kérdésre válaszolva azt mondta: nem támogatja az olaszországi repülőjáratok leállítását.
    "Ha jönnek a honfitársaink Olaszországból, a román állam nem zárhatja le előttük a határokat. Ez egy erkölcstelen, hazafiatlan lépés lenne. Akik a fertőzés olaszországi gócpontjaban laknak, azokat az ottani hatóságok karanténban tartják, a többi hazaérkezőt pedig megfelelően kidolgozott módszerek szerint kell szűrni, szükség esetén elkülöníteni, kezelni" - magyarázta a miniszter.

    A bukaresti egészségügyi hatóságok péntek délelőtti közlése szerint országszerte 21 embert tartanak megfigyelés alatt intézményesített karanténban, 12 158-at pedig otthonában szigeteltek el, miután olyan térségekből tértek vissza Romániába, ahol már megjelent a koronavírus-fertőzés.
    Olaszországban mintegy 1,2 millió román él, több mint egynegyedük az ország északi tartományaiban, ahol a legtöbb fertőzést észlelték: Lombardiában 200 ezer, Veneto tartományban pedig 120 ezer román állampolgár él.

Igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén, ezért felfüggesztették a vatikáni ambuláns orvosi szolgáltatásokat Matteo Bruni szentszéki szóvivő pénteki bejelentése szerint.

    Vatikánvárosban fokozták a már eddig is kiemelt óvintézkedéseket: leállították az ambuláns szolgáltatást a pápai állam területén található rendelőkben. Felfüggesztették a Szent Péter téren a rászorulóknak nyújtott ingyenes orvosi ellátást is. Egyedül egy elsősegély-pont nem szüntette be munkáját.
    Matteo Bruni hangsúlyozta, hogy a Vatikán az olasz egészségügyi hatóságok rendelkezéseit követi.
    Azt nem közölte, hogy egyházi személyről vagy világi munkatársról van-e szó.
    Sajtóértesülések szerint egy, a Covid-19 vírusfertőzés észak-olaszországi gócpontjaként ismert Lombardiából érkezett személyről van szó, aki az egyik vatikáni rendelőben az utóbbi napokban megröntgeneztette magát.
    A 44 hektáros pápai államnak valamivel több mint hatszáz állampolgára van, többnyire bíborosok és diplomaták. Ennél azonban többen dolgoznak ott: sokan - egyháziak és világiak - Rómából járnak be a Vatikánba, köztük a hivatalok, a Vatikáni Múzeum, a vatikáni gyógyszertár, könyvtár, a Vatikáni Rádió, valamint a szentszéki sajtóközpont munkatársai.
    Vatikánváros területén már korábban korlátozták vagy felfüggesztették a közösségi eseményeket, konferenciákat. Tiszteletben tartják a legalább egy méteres távolságot, és fertőtlenítették a pápai állam területén közlekedő járműveket is.
    Ferenc pápa egy hete megfázás miatt gyengélkedik. A szentszéki szóvivő korábbi közlése szerint "semmilyen más betegséghez köthető tünete nincsen". A 83 éves pápa nem vett részt a vatikáni lelki gyakorlatokon, és korlátozta programjai számát, amit a Szentszék óvintézkedésként jellemzett.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek