A WHO szerint már Európa a vírus epicentruma

Európa vált a járvány epicentrumává: innen már több új fertőzöttet és halottat jelentenek, mint a világ többi részéről együttvéve.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója péntek esti sajtótájékoztatójában beszélt a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről, és úgy nyilatkozott, tagadhatatlan, hogy mostanra Kína helyett Európa lett a válság epicentruma.

Drasztikus lépések megtételére kérte a világ államait a fertőzés megállítása érdekében. A főigazgató szerint már az is nagyon sokat segíthet, ha mobilizálják a társadalmak erőforrásait, és olyan intézkedéseket rendelnek el, amelyek egymástól való távolságtartásra kényszerítik az embereket, ilyen például a karantén is.

Azt mondta, Európában most különösen súlyos a helyzet, csak a sajtótájékoztató előtti 24 órában 250 ember halt meg koronavírus-fertőzés miatt, ezzel 1266-ra emelve a halottak számát a kontinensen, miközben a fertőzöttek már 17660-an vannak.

Spanyolország Olaszország után a legrosszabb helyzetben lévő európai ország, itt pénteken 50%-kal emelkedett a halottak száma, így már 120 halálos áldozata és 4231 fertőzöttje van a járványnak. A helyzet gyors romlása miatt Pedro Sanchez miniszterelnök vészhelyzetet hirdetett, a rendkívüli állapot szombaton lép életbe, és legalább 2 hétig érvényben is marad.

Közben Európa egyre több határán vezetnek be ellenőrzést, lezárják az átkelőket a fertőzés jobb követhetősége érdekében.

Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus  „tragikus mérföldkőnek” nevezte, hogy a halottak száma világszerte meghaladta az 5000 főt. A fertőzöttek már 132500-nál is többen vannak a világ 125 országából (a hivatalos számok szerint).

A főigazgató úgy véli, Európa azért vált a járvány epicentrumává, mert innen már több új fertőzöttet és halottat jelentenek, mint a világ többi részéről együttvéve, Kína nélkül, és ha csak Európát és Kínát hasonlítjuk össze, akkor is megállapítható, hogy jelenleg rosszabbak az európai számok annál is, mint amilyenek Kínában a vírus terjedésének csúcsidőszakában voltak.

Olaszország és Spanyolország mellett Németországban és Franciaországban is meghaladta a 2000 főt a fertőzöttek száma. Az európai országok iskolabezárásokkal és karanténnal igyekeznek védekezni.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás: BBC.com

Ajánlott cikkek