További cikkek a Majomhimlő rovatból

Új amerikai ajánlás a majomhimlővel kapcsolatban

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint nem árt a nagyobb elővigyázatosság az utazások során.

hirdetés

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint bár a majomhimlő továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosság számára, elővigyázatosságból nem árt néhány dologra odafigyelni. Az egyik ilyen, hogy kerülni kell a láthatóan fertőzött emberrel való kontaktust, valamint érdemes az utazáshoz arcmaszkot hordani. A felhívás oka, hogy világszerte már több mint 1000 ember fertőződött meg a majomhimlővel.

A nemrég elkészített genetikai vizsgálat adati alapján úgy tűnik, egyszerre két különböző majomhimlő-járvány zajlik épp Afrikán kívül. Ez arra enged következtetni, hogy a terjedés szélesebb és régebb óta tart, mint azt eddig gondolták – írja a hvg.hu. A CDC javaslatai: szoros kontaktus kerülése azokkal, akiknek a bőrén vagy nemi szervén elváltozás látható; a korai vizsgálatok alapján a betegség nemi úton terjed, bár a fertőzés pontos mechanizmusa egyelőre nem tisztázott. Ne fogyasszon Afrikában vadon élő állatok húsából az utazásokhoz mindenki viseljen maszkot.  

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

hvg.hu

Ajánlott cikkek