2050-re a gyerekek egyharmada túlsúlyos lesz

Az 5-24 év közöttiek körében a súlyos elhízási arány globálisan megháromszorozódott 1990 és 2021 között, 174 millióra nőtt.

hirdetés

Egy új tanulmány szerint 2050-re világszerte minden hatodik gyerek és serdülő túlsúlyos vagy elhízott lesz, ez nagyjából az összes gyerek egyharmadát jelenti.

A The Lancetben publikált jelentés úgy becsüli, hogy túlsúlya 385 milliónak lesz közülük, kórosan elhízottak pedig 360 millióan lesznek majd a következő 25 évben. Az 5-24 év közöttiek tekintetében a súlyos elhízási arány globálisan megháromszorozódott 1990 és 2021 között, 244 százalékkal nőtt 174 millióra, ami arra utal, hogy az elhízás megfékezésére irányuló jelenlegi megközelítések kudarcot vallanak. 2021-ben 493 millió gyerek és serdülő volt túlsúlyos vagy kórosan elhízott.

„Ez az óriási teher nemcsak az egészségügyi rendszert és a gazdaságot sújtja, hanem a magas testtömegindexhez társuló szövődmények, például a cukorbetegség, a rák, a szívproblémák, a légzési és termékenységi gondok, a mentális egészségügyi kihívások negatív hatással lesznek a gyerekekre és a serdülőkre is, akár évtizedeken keresztül is kihathatnak az unokáink életminőségére” – mondta dr. Jessica Kerr, a tanulmány egyik szerzője. Hozzátette, hogy bár a jelenlegi politikák kudarcba fulladtak, és nincs is globális fellépés a gyerekkori elhízás ellen, az eredmények azt mutatják: ez az intenzív romlás elkerülhető, ha 2030-ig kitalálunk valami hatékonyat is.

Az elemzés 204 ország alapján végzett előrejelzéseket. Ezek azt mutatták, hogy az Egyesült Arab Emírségekben, a Cook-szigeteken, Nauruban és Tongában lesz a legnagyobb az elhízottak arányának növekedése, míg Kínában, Egyiptomban, Indiában és az Egyesült Államokban lesz a legtöbb elhízott gyermek és serdülő 2050-re.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

telex

Ajánlott cikkek