További cikkek a Neurológia rovatból

A stroke rizikófaktoraira hívja fel a figyelmet a Magyar Stroke Társaság

Világszerte évente 15 millió ember esik a stroke áldozatául, ugyanakkor minden hatodik percben meghal egy ember szélütés következtében. A rák és a szívbetegségek után a gutaütés a harmadik leggyakrabban halált okozó betegség.

 

hirdetés

Magyarországon évente 40-50 ezer új eset fordul elő, ugyanakkor 18 ezren halnak meg szélütés következtében. Minden negyedik beteg 60 év alatti.

A  statisztikai adatok szerint a túlélők 48 százaléka féloldali bénulásban, 12-18 százalék beszédzavarban szenved, 22 százalék járásképtelen, 24-53 százalék részben vagy teljesen mások segítségére szorul, 32 százalék küzd depresszióval. Egy évvel a stroke után a betegek egyharmada már nem él, egyharmada maradvány tünetekkel, csak mások segítségével tudja élni a mindennapjait, egyharmada pedig vissza tud térni a munkába és el tudja látni önmagát.

Az összes stroke esetet tekintve mintegy 10 százaléka 50, míg 27 százaléka pedig 60 éves kor alatt jelentkezik. Az elmúlt években nem egy fiatal és középkorú felnőtt esett a stroke áldozatául, sőt, ez a betegség gyerekkorban is egyre gyakrabban fordul elő. 

A stroke betegség hátterében legtöbbször az agyat ellátó ér elzáródása áll, csak az esetek 15-20%-ában beszélhetünk agyvérzésről, mint kiváltó okról. Ma már széles körben ismert, hogy a stroke kezelése azért is sürgős, mert a szélütés minden órájában kb. 700 km idegpálya és 2 millió idegsejt pusztul el.

A megelőzés érdekében nagyon fontos a rizikófaktorok karbantartása. A  stroke kockázati tényezői között említhetjük a magas vérnyomást, a cukorbetegséget, az extrém túlsúlyt, a dohányzást, a túlzott alkoholfogyasztást, de köztük van még a pitvarfibrilláció is, ami az egyik leggyakoribb szívritmuszavar.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Ajánlott cikkek