További cikkek a Onkológia rovatból

Az immunterápiára reagáló tüdőrákos betegeknél jelentősen nő a túlélés esélye

Több mint hét évvel a nivolumab immunterápiás hatóanyaggal végzett első klinikai vizsgálatok elindulása után a Johns Hopkins Kimmel Cancer Center kutatói a betegek kis csoportjának elemzése után megállapították, hogy az előrehaladott nem kissejtes tüdőrák ötéves becsült túlélése 16 százalék, összehasonlítva ugyanennek a csoportnak a korábbi túlélési arányával, ami 1-4 százalék között volt.

hirdetés

A vizsgálati adatok összegzését 129 beteg utánkövetése alapján állították össze 2010 óta. Az elemzés eredménye szerint a 11 amerikai vizsgálóhelyen kezelt 129 beteg közül 16 beteg esetén legalább 58 hónap volt a túlélés, ezek közül a betegek közül 12 esetben nem történt további kezelés és a betegség nem is rosszabbodott az adatok 2016. novemberi elemzésének időpontjáig. A többi 4 beteg kapott további kemoterápiát vagy belépett más klinikai vizsgálatokba.

„Úgy tűnik, hogy a nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek egy része reagál a nivolumabra, és jobbak a túlélési esélyeik, mint általában ebben a betegcsoportban” – mondta a kutatás vezetője. „Most azt kell megoldanunk, hogy hogyan javítsuk a betegekben az érzékenységet az immunterápia iránt immunterápiás szerek és egyéb kezelési módok kombinációja által.”

Az elemzés eredményeit alapul véve a kutatók szerint a nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegek 16 százaléka a nivolumab-kezelés hatására öt évnél hosszabb túlélést is elérhet. Ez idáig a kutatócsoportnak nem sikerült olyan géneket vagy fehérjéket azonosítaniuk, amelyek összefüggésben lehetnének ennél a 16 betegnél a hosszabb túléléssel.

Az előrehaladott nem kissejtes tüdőrákban szenvedő betegeknek jellemzően csak 1-4 százaléka él öt évig. A tüdőráknak ez a formája évente 222 500 amerikait érint és a tüdőrákos halálesetek 85 százalékáért felelős az Egyesült Államokban.

A kutatók 2015-ben már közzétették a 129 fős betegcsoportból származó első adatokat a Journal of Clinical Oncology című folyóiratban. Akkor a nivolumabot szedő betegeknél a mellékhatások főként a fáradtság, pajzsmirigyzavarok, pneumonitis, kiütések és gasztrointesztinális panaszok voltak. Három beteg pneumonitis következtében elhalálozott.

A vizsgálatban részt vevő betegek kéthetente egyszer kaptak nivolumabot két éven keresztül. A kutatás vezetője szerint annak eldöntése, hogy melyik betegnél kell folytatni a terápiát és melyiknél nem, nem csak a betegek számára tenné gyorsabban elérhetővé a legjobb terápiás lehetőséget, de jelentős pénzügyi megtakarítást is eredményezne, mivel azoknál a betegeknél, akiknél a drága készítmény nem hoz javulást, a kezelés költsége eléri az évi 100 000 dollárt.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

Eurekalert

Ajánlott cikkek