Egy új gyógyszerkombináció jelentősen lassíthatja a prosztatarák progresszióját

Az UCL kutatói által vezetett nagyszabású nemzetközi vizsgálatot összefoglaló cikk a Nature Medicine című folyóiratban jelent meg.

A III. fázisú AMPLITUDE vizsgálat a PARP-gátló niraparib, az abirateron-acetát és a prednizon kombinációját értékelte.

A poli(ADP-ribóz) polimeráz (PARP) gátlása a hormonterápia relapszusa után jól ismert olyan prosztatarákos betegeknél, akiknél a homológ rekombinációs repair (HRR) gén megváltozott, de gyakran kialakul rezisztencia. Azt feltételeztük, hogy a PARP gátlása az androgéndeprivációs terápia megkezdését követő 6 hónapon belül metasztatikus kasztrációérzékeny prosztatarákban (mCSPC) hatékony lehet, és javíthatja a radiológiai progressziómentes túlélést, ha a standard kezelésekhez adják.

A kettős vak AMPLITUDE vizsgálatban a niraparib, egy erős és specifikus PARP-gátló, abirateron-acetáttal és prednizonnal (AAP) való kombinációját értékelték placebóval és AAP-val összehasonlítva HRR génelváltozásokkal járó mCSPC esetén. A betegeket (n = 696) 1:1 arányban randomizálták (csoportonként 348 fő). A medián életkor 68 év volt; 56%-uknál BRCA1 vagy BRCA2 elváltozás állt fenn; 78%-uknál nagy térfogatú áttétek voltak; és 16%-uk kapott docetaxelt.

A betegeket véletlenszerűen 1:1 arányban osztották be a következő csoportokba: két csoport: napi egyszer szájon át szedhető, kettős hatású niraparib (200 mg) és abirateron-acetát (1000 mg) tablettát, plusz prednizont (5 mg) (niraparib és abirateron csoport), vagy placebo és abirateron-acetát tablettákat, plusz prednizont (abirateron csoport), folyamatosan 28 napos ciklusokban.

Az elsődleges végpont teljesült, a radiológiai progressziómentes túlélés jelentős javulását először a BRCA alcsoportban figyelték meg (a niraparib és az AAP csoport esetében az elemzés időpontjában nem érték el a medián értéket, szemben az AAP csoport 26 hónapjával; relatív hazárd = 0,52; 95%-os konfidencia intervallum: 0,37–0,72; P < 0,0001), majd a kezelési szándék szerinti populációban (relatív hazárd = 0,63; 95%-os konfidencia intervallum: 0,49–0,80; P = 0,0001).

A teljes túlélésre, egy kulcsfontosságú másodlagos végpontra vonatkozó adatok még nem véglegesek (193/389 esemény), de a niraparib mellett szólnak (kockázati arány = 0,79 (95%-os konfidencia intervallum: 0,59–1,04); BRCA alcsoport: kockázati arány = 0,75 (95%-os konfidencia intervallum: 0,51–1,11)). A 3. vagy 4. fokozatú mellékhatások előfordulása 75% volt a niraparib és az AAP csoportban, és 59% az AAP csoportban; a niraparib és az AAP csoportban leggyakoribb az anémia (29%), ami a betegek 25%-ánál vérátömlesztést igényelt, valamint a magas vérnyomás (27%).

A niraparib csoportban 14, a placebo csoportban pedig hét, a kezelés során kialakult nemkívánatos esemény vezetett halálhoz. A niraparib és az AAP kombinációja szignifikánsan javította a radiológiai progressziómentes túlélést a BRCA1/BRCA2 vagy más HRR génelváltozásokat hordozó mCSPC-ben szenvedő betegeknél, ami arra utal, hogy ez a kombináció klinikai előnyökkel jár ezeknél a betegeknél. ClinicalTrials.gov azonosító: NCT04497844.

A niraparib, abirateron és prednizon kombinációja szignifikánsan hosszabb radiológiai progressziómentes túléléssel járt együtt a HRR génváltozásokkal rendelkező mCSPC-ben szenvedő betegeknél. A mellékhatások orvosilag kezelhetők voltak dózismódosítással és támogató kezeléssel; kevés volt a kezelés abbahagyása; és a kapcsolódó súlyos következmények ritkák voltak.

A radiológiai progresszió csökkenése klinikailag jelentős, leginkább a BRCA1/2 mutációt hordozó betegeknél, és ez a kombináció új kezelési lehetőséget jelenthet az ilyen betegek számára. A hosszabb radiológiai progressziómentes túlélés lehetséges előnyeit ezzel a kezelési renddel mérlegelni kell az mCSPC-s betegek ezen populációjában a mellékhatások lehetséges kockázatainak összefüggésében.