Szubkután amivantamab és lazertinib kombinációja magas válaszarányt mutat EGFR-mutált NSCLC-ben
Az EGFR-mutált nem-kissejtes tüdőrák kezelésében új lehetőséget kínál a havonta egyszer adott szubkután amivantamab és napi lazertinib kombinációja, amely a PALOMA-2 vizsgálat szerint kiemelkedő hatékonyságot és jó tolerálhatóságot mutatott kezeletlen betegek körében.
A 2025-ös Tüdőrák Világkongresszuson (WCLC), a Nemzetközi Tüdőrákkutató Társaság (IASLC) égisze alatt bemutatott új adatok szerint a szubkután (sc.) amivantamab havi egyszeri (Q4W) adagolása, napi orális lazertinibbel kombinálva, jelentős objektív válaszarányt eredményezett korábban nem kezelt, EGFR-mutált előrehaladott nem-kissejtes tüdőrákban (NSCLC) szenvedő betegeknél.
A PALOMA-2 vizsgálat teljesen feltöltött 5. kohorszában a havi egyszeri sc. adagolás összehasonlítható hatékonyságot mutatott a korábbi intravénás (iv.) és kéthetente (Q2W) adott sc. protokollokhoz képest. Ezen felül kevesebb beadáshoz kapcsolódó reakcióval (ARR) és jobb betegkomforttal járt.
„A havonta egyszer adott szubkután amivantamab kevésbé megterhelő kezelési lehetőséget kínál, anélkül hogy a hatékonyság csorbulna. Ezek az adatok alátámasztják a Q4W protokoll potenciálját az EGFR-mutált NSCLC-ben szenvedő betegek életminőségének javításában.”
— mondta Dr. Susan Scott, a Johns Hopkins Egyetem, Sidney Kimmel Komplex Onkológiai Központ munkatársa.
A vizsgálatba 77, kezelés-naiv beteget vontak be, akiknél az EGFR Ex19del vagy L858R mutáció volt jelen. A medián életkor 63 év volt, a résztvevők 68%-a nő, 62%-a ázsiai származású volt. Az agyi metasztázisok aránya 43% volt a szűrés során.
A legfontosabb eredmények:
-
Objektív válaszarány (ORR): 82% a vizsgáló orvos, 87% a független központi értékelés (ICR) szerint
-
Megerősített ORR: 79% (vizsgáló), 83% (ICR)
-
Medián válaszidő: 8,1 hét
-
Medián válaszidő, progressziómentes túlélés (PFS) és teljes túlélés (OS): 6,5 hónapos utánkövetésnél még nem érték el
A legtöbb mellékhatás a célzott EGFR/MET-gátlásra vezethető vissza, beleértve a paronychát, bőrkiütést és hipoalbuminémiát. A beadáshoz kapcsolódó reakciók (ARR) mindössze a betegek 12%-ánál fordultak elő, ebből csupán egy eset volt 3-as vagy súlyosabb fokozatú. Vénás thromboemboliás eseményeket (VTE) 13%-ban észleltek, de egyik sem volt súlyos fokozatú, vérzések ritkán fordultak elő (1%).
Új biztonsági jelenséget nem azonosítottak. A betegek mindössze 8%-a hagyta abba az amivantamab-kezelést kezeléshez köthető mellékhatások miatt. A plazmakoncentrációk átlagértékei megegyeztek a korábbi IV és Q2W SC adagolási adatokkal, ami a farmakokinetikai ekvivalenciát támasztja alá.
„Ezek az eredmények megerősítik a szubkután Q4W amivantamab folyamatos fejlesztésének indokoltságát, mint kényelmes és hatékony első vonalbeli terápia az EGFR-mutált NSCLC kezelésében.”