A harmadik oltás felvételén van a hangsúly, hiszen kimutatható, hogy az alapimmunizálást adó két oltástól számított negyedik hónaptól csökken a szervezet védekezőképessége.
A posztakut COVID-szindróma, a SARS-CoV-2 fertőzést követő folyamatos gyulladásos állapot, növeli a metabolikus eredetű zsírmájbetegség kockázatát, írja az OTSZ Online.
Lehet, hogy az omikron most ellövi minden patronját, viszont bármikor felbukkanhatnak az újabb és újabb variánsok.
A kormány elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) javaslatát a Covid-19 gyorstesztek kiskereskedelmi árversenyének élénkítésére, így mától engedélyezte az önellenőrzési célú antigén gyorstesztek árusítását a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedéllyel rendelkező vállalkozásoknál, például a kiskereskedelmi láncoknál, a drogériáknál és a benzinkutaknál.
Az otthon lábadozó omikronos betegek többségének lázcsillapító szedését javasolják, némi D-vitamin és cinkkúra mellett.
A vállalat vakcináját több bírálat is érte korábban, de a Reuters nem tért ki arra, hogy emiatt dönthettek-e a leállás mellett.
Sir John Bell, az Oxfordi Egyetem professzora nyíltan kimondta, a kutatók és a politikusok „rossz magatartása” százezrek életébe kerülhetett, írja a Népszava.
Legutóbb december 22-én haladta meg az ötezret a kórházban ápolt betegek száma, akkor 5159-en voltak kórházban.
Az oszakai cég készítményét elsősorban az enyhe tüneteket produkáló betegeknek szánják antivirális gyógyszerként.
Jakab Ferenc egy esetleges hatodik hullámról is beszélt az ATV Híradó riportjában, ami a virológus professzor szerint ősszel kezdődhet.
Az influenzaszerű megbetegedések számának növekedéséért inkább felelős a SARS-CoV-2 omikron variánsa, mint az influenzavírus.
A D-vitamin koronavírus elleni hatásának eddigi legerősebb bizonyítékát szolgáltatja egy korábbi kutatásokat is alátámasztó, új izraeli tanulmány, jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
A készítményt az első tünetek megjelenése után kell szedni, és nem helyettesíti az oltást, hangsúlyozta az InfoRádióban Mátyus Péter gyógyszerkutató, az MTA doktora.
Akut Covid-19 betegség során gyakori, változatos pszichiátriai tünetegyüttesekkel találkozhatunk. Ezek hátterében biológiai szempontból állhat részben direkt központi idegrendszeri vírusfertőzés, de gyakrabban a betegség indirekt gyulladásos, metabolikus, hipoxiás, paraimmun hatásairól van szó. Emellett számos pszichoszociális és epidemiológiai tényező is befolyásolja a pszichiátriai tünetek megjelenését.
Csütörtökön reggel 6 millió 366 ezer a beoltottak és 17 894 az új fertőzöttek száma, elhunyt 88 beteg, közölte a koronavirus.gov.hu.
A Covid úgy szedett több áldozatot az influenzánál, hogy intézkedésekkel és oltásokkal igyekeztek mérsékelni a járvány erejét, írja a 444.hu.
Az öt éves kor alatti gyerekek is kaphatnak a covid elleni vakcinából, ha az amerikai Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) biztonságosnak ítéli a Pfizer-BioNTech oltását ebben a korcsoportban – írja a Reuters nyomán a Qubit.
Az mRNS-vakcinák után megnő a szívizomgyulladás előfordulásának esélye, ám ezt érdemes összevetni a vakcinák védőhatásaival – idézi a 24.hu a JAMA szakfolyóirat tanulmányát. A kockázat a második oltás után volt a legmagasabb.
Utolsó fázisba ért a spanyol Hipra gyógyszercég saját fejlesztésű koronavírus elleni vakcinájának klinikai vizsgálata, miután a gyógyszerügyi hatóság (AEMPS) megadta az ehhez szükséges engedélyt, jelentette be Carolina Darias egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón szerda este Madridban.
A Zürichi Egyetemi Kórházban végzett kutatás szerint a vérben lévő immunoglobulin mennyisége jó előjele a post-Covidnak, írja a 24.hu.
Egy új dániai tanulmány szerint a koronavírus elleni oltások kevésbé védenek az omikron variáns új, BA.2-nek nevezett alvariánssával szemben, mint a korábbi, BA.1 alvariánssal szemben – írja Dobson Szabolcs gyógyszerész a koronavírus-kutatásokkal foglalkozó szakirodalmi Facebook-csoportjában.
„Az a magyar állampolgár, aki egy keleti vakcina után második oltásként európai engedélyezésű oltóanyagot kért, illetve két keleti vakcina után a harmadik emlékeztető oltását már az Európai Unió által elfogadott oltóanyagok egyikéből kapta, azok teljes jogú tulajdonosai lesznek az egységes, uniós Covid-igazolványnak” – jelentette be Ujhelyi István, az Európai Parlament közlekedési és turizmus bizottságának alelnöke szerdai online sajtótájékoztatóján.
Őrizetbe vettek egy budapesti háziorvost és asszisztensét, akik a gyanú szerint valótlan tartalmú oltási igazolásokat állítottak ki; a rendőrök mintegy 60 millió forint korrupciós pénz foglaltak le, közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
A kínai vakcinával oltott idős emberek védettsége nagyon alacsony, állítja egy független kutatás, amelyről az ATV-ben számoltak be szakemberek.
Németországban pár hét múlva beadják a Novavax vakcinájának első adagjait. A fehérje alapú oltás teljesen új a palettán, és azt is kevesen tudják, hogy a kutatás irányítója a Semmelweis Egyetem egykori hallgatója, Dr. Bári Eszter.
Ez sem csodaszer, tehát senki ne gondolja, hogy vége a koronavírus-járványnak vagy vége annak, hogy aggódjunk.
Ősszel már nem kell komolyabb megbetegedésre számítani – mondta Rusvai Miklós, aki szerint kialakulhat a nyájimmunitás.
Az előző héthez képest kisebb mértékben, de tovább emelkedett a szennyvíz SARS-CoV-2 örökítőanyagának koncentrációja.
Január utolsó hetében már tetőzött a járvány, mely május végére szinte teljesen visszavonulhat – így látja dr. Vattay Gábor járványelemző.
Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Moderna biotechnológiai vállalat által kifejlesztett koronavírus elleni vakcina, jelentette be az FDA.
A BA.2 néven ismert alváltozat Európa és Ázsia egyes részein már elkezdte kiszorítani a BA.1-et, vagyis az eredeti omikront.
A térítéses vizsgálattal a szervezetben jelenlévő tüskefehérje elleni antitest szintjét határozzák meg.
Egy szív MR programban a volt COVID-19 betegek 46%-nál találtak szívizomgyulladásra vagy szívizom-sérülésre utaló bizonyítékot.
A hétvégi összesített adatok szerint 6 millió 363 ezer a beoltottak és 45 407 az új fertőzöttek száma, elhunyt 176 beteg, közli a koronavirus.gov.hu.
Melyek a koronavírus (SARS-CoV-2) okozta fertőzések (COVID-19) megelőzésének és terápiájának jelenlegi irányelvei? Mutatjuk.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a Pfizer gyógyszeripari vállalat Paxlovid nevű, szájon át szedhető, koronavírus ellen kifejlesztett gyógyszer feltételes forgalomba hozatali engedélyének megadását javasolja - közölte az uniós gyógyszerügynökség csütörtökön.
A koronavírus-járvány visszaszorulását jelzi az 1 alá csökkent terjedési ütemet mutató reprodukciós ráta Izraelben, jelentették a minisztérium honlapján.
Egy amerikai kutatás kimutatta: a kórházba került betegeknél nem hatékonyabb a Covid elleni gyógyszer és antitest-terápia kombinációja, mint magában csak a remdesivir, írja a 24.hu.
Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel, jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója szombaton, a válságstáb ülését követően. Nemzetközi hírek.
Aggodalomra okot adó variáns jelenleg az omikronon meg az eddig ismert variánsokon kívül egyelőre nincs a tudomány látóterében.
A beteg csak egészségügyi szolgáltató által végzett teszttel kerül be a járványügyi nyilvántartó rendszerbe és az EESZT-be.
Egy friss kutatási eredmény szerint a humán endogén retrovírus fehérjetermelődésével függhet össze, hogy mennyire súlyos egy megfertőzött betegnél a Covid lefolyása, milyen lesz a betegség várható kimenetele.
A negyedik oltás felvétele különösen a legidősebbeknek, a krónikus és immunbetegeknek, valamint a transzplantáltaknak ajánlott.
Kifejezetten javasolt a várandósságot, így akár lombikprogramot tervezők oltása, csakúgy mint a várandós és szoptató édesanyák vakcinációja.
Egy frissen megjelent magyar tanulmány megmérte a Sinopharm-vakcinával oltottak semlegesítő antitestjeit, majd összehasonlította az eredményt a szintén a kínai vakcinával oltottak megbetegedési adataival, ezzel igazolta, hogy az antitestszint jó előrejelzője a védettségnek, és a kínai vakcinával oltott időseknél az antitestek hiánya valóban következtetni enged arra, hogy kevésbé védettek a Covid-19 ellen.
Hiba bedőlni azoknak az elméleteknek, hogy az omikronnal elindult a vírus gyengülése.
A Hong Kong University kutatói a Chemical Science folyóiratban megjelent cikkükben számoltak be felfedezésükről, azaz egy olyan orálisan alkalmazható gyógyszerről, mely széles spektrumú antivirális hatással rendelkezik, és a COVID-19 ellen is hatásos.
Az EurekAlert portál szerint viszonylag egyszerűen után lehet követni, hogy egy fertőzött először kapja-e el a vírust, vagy újrafertőződött.
Magyarországon a beoltottak száma 6 345 766, közülük 6 083 949-en már a második, 3 567 044-en pedig már a megerősítő harmadik oltását is felvették. Előző nap 20 174 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta 1 471 276-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma.
1420 egészséges, 18-55 éves felnőtt bevonásával kezdődik meg Amerikában az omikron elleni oltás tesztje.