A segélyhívástól mérhetik a mentők kiérkezési idejét
A sürgősségi ellátás teljesítményének megítélésében fontos tényező, honnan indul az időmérés. A kiérkezési idők korábbi mérési gyakorlatának módosítása a mentőellátás teljesítményének értékelését és az adatok összehasonlíthatóságát is új keretbe helyezheti.
A mentők kiérkezési idejének értékelése a jövőben a segélyhívás beérkezésének pillanatától a megfelelő mentőegység helyszínre érkezéséig tartó teljes időszakot foghatja át. Dr. Hegedűs Zsolt közlése szerint ezzel a mérés a beteg, illetve a bejelentő által ténylegesen érzékelt várakozási időt kívánja tükrözni, nem csupán a mentőegység riasztásától vagy indításától számított vonulási szakaszt.
Több szakasz egyetlen mutatóban
A segélyhívás és a mentő helyszínre érkezése között több, egymásra épülő folyamat zajlik. Ide tartozik a 112-es hívás fogadása és továbbítása, a bejelentő kikérdezése, a sürgősségi besorolás, a mentésirányítási döntés, az alkalmas mentőegység kijelölése, a riasztás, az indulás, végül pedig maga a vonulás.
A korábbi kommunikációban alkalmazott kiérkezési mutató a beszámolók szerint a mentőegység riasztásának vagy indításának időpontjától indult. Ez a megközelítés nem jelenítette meg a mentésirányítás előtti és alatti folyamatok teljes időigényét, noha a segítséget kérő számára ezek a percek ugyanúgy a várakozás részét jelentik.
Az Országos Mentőszolgálat statisztikai oldalán jelenleg is az szerepel, hogy az ott közölt kiérkezési adatok a segélyhívás beérkezésétől a mentőegység helyszínre érkezéséig eltelt átlagos időt mutatják. A közzétett statisztikák országos és területi bontásban is betekintést adnak a mentési feladatok alakulásába és a rendszer terhelésébe.
A percentilisek szerepe
A kiérkezési idők értelmezéséhez az átlag önmagában kevés információt adhat. Egy-egy különösen gyors vagy rendkívül hosszú eset jelentősen befolyásolhatja ezt a mutatót, ezért az átlag mellett a medián, valamint a 75. és 90. percentilis közlése is indokolt lehet.
A 90. percentilis azt jelzi, hogy az esetek 90 százalékában legfeljebb mennyi idő alatt ért helyszínre a mentőegység. Ha például e mutató értéke 19 perc, az azt jelenti, hogy tíz esetből kilencben 19 percen belül megérkezett a segítség, míg egy esetben a várakozás ennél hosszabb volt. Ez a mérőszám a lassabban teljesülő esetekről is képet ad, amelyeket az átlag vagy a medián kevésbé érzékeltet.
A nyilvánosságra került, 2021 júniusa és 2026 májusa közötti időszakra vonatkozó OMSZ-adatok alapján a Kiemelt P1 kategóriában – amelybe például az újraélesztést igénylő események tartoznak – a 90. percentilis korábban nem minden esetben maradt 15 perc alatt. A témáról közölt elemzés szerint a korábbi, statisztikai becslések és a később kiadott adatok érdemben egybevágtak.
Részletesebb és ellenőrizhetőbb adatok
A tervezett adatközlés nemcsak a teljes időt, hanem a folyamat egyes elemeit is elkülönítené. Így külön követhetővé válhat a hívásfogadás, a kikérdezés és a besorolás időtartama, a riasztásig, majd a mentőegység indulásáig eltelt idő, illetve a vonulás hossza.
A módszertani átláthatóság alapvető feltétele annak, hogy az időadatok összehasonlíthatók és értelmezhetők legyenek. A közlés szerint az adatok publikálása előtt ellenőriznék a hiányzó vagy hibás időbélyegeket, a kizárt eseteket, a prioritásváltozásokat és az alkalmazott számítási eljárást.
A havi, prioritási kategóriák és területi egységek szerinti adatok alkalmasak lehetnek arra, hogy az ellátásszervezés pontosabban azonosítsa a késések helyét. Ugyanakkor az eredmények értelmezésekor figyelembe kell venni a földrajzi adottságokat, az aktuális esetszámot, a mentőegységek rendelkezésre állását és az egyes sürgősségi kategóriák eltérő ellátási igényét is.
A mutató és a rendszer teljesítménye
A kiérkezési idő fontos, de nem kizárólagos indikátora a sürgősségi ellátás minőségének. A betegellátás eredményességét a helyszíni beavatkozás, a megfelelő szintű intézménybe történő szállítás, valamint az ellátási lánc további elemei is alakítják.
A teljes hívásfolyamatot lefedő mérés és a részletes adatok nyilvánossága ugyanakkor pontosabb alapot teremthet a mentésirányítás fejlesztéséhez. A hangsúly ebben az összefüggésben nem az egyes mentődolgozók teljesítményének megítélésén, hanem a rendszerfolyamatok mérhetővé és javíthatóvá tételén van.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
