A szemaglutid alkalmazása a neovaszkuláris makuladegeneráció kétszeres kockázatával jár
Új kutatási eredmények szerint a szemaglutid jelentős mértékben növelheti a makuladegeneráció kockázatát.
A Torontói Egyetem kutatói szerint a cukorbetegség és az elhízás kezelésére széles körben alkalmazott szemaglutid több mint kétszeresére növelte a neovaszkuláris, időskori makuladegeneráció (nAMD) kialakulásának kockázatát idősebb cukorbetegeknél.
Az életkorral összefüggő makuladegeneráció a nyugati országokban több idősebb felnőttnél okoz vakságot, mint bármely más retinabetegség. A neovaszkuláris AMD, bár kevésbé gyakori, mint a betegség száraz változata, szinte minden esetben hirtelen, visszafordíthatatlan központi látásvesztést okoz a makulát károsító rendellenes érnövekedés miatt.
A szemaglutid, egy glukagonszerű peptid-1 receptor agonista (GLP-1 RA), átalakította a 2-es típusú cukorbetegség, és újabban az elhízás kezelését. A szemaglutidot, amelyet olyan márkanevek alatt forgalmaznak, mint az Ozempic és a Wegovy, gyakran a fogyás és a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésének megoldásaként reklámozzák.
A szemészeti problémákra utaló figyelmeztető jelek először a nagyobb cukorbetegség-vizsgálatok során merültek fel, ahol a GLP-1 RA-kat a diabéteszes retinopátia szövődményeivel hozták összefüggésbe. Ezt követően látóideg-károsodásról számoltak be. Kisebb laboratóriumi vizsgálatok időnként ezzel ellentétes eredményeket mutattak, neuroprotekcióra vagy érrendszeri előnyökre utalva. Konszenzus továbbra sem alakult ki.
A JAMA Ophthalmology című folyóiratban megjelent „Glukagonszerű peptid-1 receptor agonisták és a neovaszkuláris időskori makuladegeneráció kockázata” című tanulmányban a kutatók populációalapú retrospektív kohorszelemzést végeztek annak meghatározására, hogy az idősebb diabéteszes felnőtteknél fokozott-e az nAMD kockázata a GLP-1 receptor agonistákkal való kezelés után.
Ontario 2020 és 2023 közötti egészségügyi és demográfiai adatait használták fel 139.002, 66 éves vagy annál idősebb, cukorbeteg felnőtt azonosítására. Közülük 46.334-en legalább hat hónapja használtak GLP-1 receptor agonistákat, míg 92.668-nak nem volt feljegyzett expozíciója.
A statisztikai kockázati modellezés szignifikánsan magasabb nAMD kockázatot mutatott a GLP-1 RA csoportban. A korrigált kockázati arány 2,21 volt (95%-os CI, 1,65–2,96), ami több mint kétszeres kockázatot jelez a megfelelő, nem kezelt betegekhez képest.
A kockázat a GLP-1 RA-használat hosszabb időtartamával nőtt, a 30 hónapos vagy annál hosszabb expozíció esetén a korrigált kockázati arány 3,62 volt. Az idősebb életkor és a korábbi cerebrovaszkuláris események szintén összefüggésben álltak a magasabb kockázattal.
A GLP-1 receptor agonisták retinaszövődményeivel kapcsolatos aggodalmak a idővel fokozódtak. Két jelentős kardiovaszkuláris vizsgálatban – a SUSTAIN 6-ban és a PIONEER 6-ban – a szemaglutidot kapó betegeknél magasabb volt a diabéteszes retinopátia szövődményeinek aránya, mint a placebót kapóknál.
A GLP-1 RA-expozíció és az nAMD diagnózisa közötti összefüggések a különböző időtartam-stratifikációkban fennmaradtak, és tükrözték a szemaglutiddal kapcsolatban korábban jelentett, látást veszélyeztető szövődmények mintázatait. A késleltetett szemkárosodás lehetősége indokolttá teheti a hosszan tartó kezelésben részesülő betegek időszakos szemvizsgálatát.
