Egy bizonyos életkor felettiek védettek a majomhimlő ellen

Pandémia ebből a vírusból vélhetőleg nem lesz, a védőoltás már rendelkezésre áll ellene.

hirdetés

Biztos, hogy Magyarországon is megjelenik majd a ez a vírus, de pandémia várhatóan nem lesz belőle, szórványos esetek és családi-közösségi halmozódások lesznek – nyilatkozta Rusvai Miklós víruskutató az InfoRádióban.

A hétvégén Bécsben azonosítottak egy fertőzöttet, korábban pedig már Németországban, az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Spanyolországban és Portugáliában is találtak majomhimlős beteget. Rusvai Miklós víruskutató elmondta, a majomhimlő egy régóta ismert betegség, a múlt század közepe táján ismerték fel először, és majmokon jelentkező himlőszerű elváltozásokról kapta a nevét.

"Mindaddig, amíg a fekete himlő elleni vakcinázás rendben folyt és mindenki megkapta a védőoltást, embereken nem jelentkezett ez a betegség, és most sem kell tartania annak a fertőzéstől, illetve a megbetegedéstől, aki megkapta a himlő elleni védőoltást. Tehát a 1979 előtt születettek biztonságban vannak" – mondta Rusvai Mikós. A szakember cáfolta azt az állítást, hogy ez a vírus emberről emberre nem terjed, de hozzátette, csak szoros kontaktus útján, nem elég az, hogy valaki eltüsszenti magát a villamoson. Példaként említette a fertőzési lehetőségek között a szülő-gyermek kapcsolatot, az élettársi kapcsolatot, a szexuális viszonyt, ápolt és ápoló közötti kapcsolatot és a kórházi személyzet is.

"Elsősorban bőrön és nyálkahártyákon keresztül terjed, így a szexuális kontaktus az egyértelműen alkalmas a fertőzés átvételére, de az apró, szemmel nem látható bőrsérüléseken keresztül is megfertőződhet valaki. Sajnos a vírus nagyon ellenálló, tehát a környezetben hosszú ideig fennmarad, a mindennapos használati tárgyak is terjeszthetik a betegek környezetében" – hívta fel a figyelmet a víruskutató.

Rusvai Miklós szerint pandémia ebből a vírusból vélhetőleg nem lesz, és egyébként is a védőoltás már rendelkezésre áll ellene, csak elő kell venni a stratégiai tartalékokból, és attól kezdve a védekezés biztosított lehet.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

InfoRádió