Hatékonyan gátolja a tumornövekedést a Moderna rák elleni védőoltása

A betegek felénél megállt a daganat növekedése, valamint nem alakult ki újabb tumor.

hirdetés

Hatékonyan állította meg a tumor növekedését és az újabbak kialakulását a Moderna által fejlesztett mRNS-alapú vakcina, amit a daganatos betegek kezelésére lehetne felhasználni.

A daganatos megbetegedések elleni küzdelemben komoly szerephez juthatnak az mRNS-alapú vakcinák. A segítségükkel a szervezet hatékonyabban veheti fel a harcot a tumorsejtek ellen, így csökkentve a tumor méretét, vagy megakadályozva annak kialakulását. Ezen a téren most a brit King’s College kutatói számolhattak be egy biztató eredményről.

Az Európai Orvosi Onkológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be a Moderna mRNS-alapú vakcinájával végzett vizsgálatok eredményeit. Az mRNA-4359 kódnevű szérum hatékonyságát most először próbálták ki embereken: a kutatás ezen fázisában 19, előrehaladott állapotban lévő tüdőrákban, melanomában és más szolid daganatban szenvedő beteg vett részt. A kutatók szerint a betegek felénél megállt a daganat növekedése, valamint nem alakult ki újabb tumor. A vizsgálat során azt is megállapították, hogy a vakcina észrevehető növekedést váltott ki az immunsejtek számában, amelyek képesek felismerni a PD-L1 és az IDO1 fehérjéket. Ezek a fehérjék gyakran előfordulnak bizonyos daganatok, valamint az immunrendszert elnyomó sejteken.

A vakcina biztonságosnak és jól tolerálhatónak tűnt. Gyakori mellékhatásként fáradtság, láz, valamint az injekció beadásának helyén jelentkező fájdalom volt feljegyezhető. A 19 betegből 16-nál tudták megmérni a szervezet oltásra adott reakcióját. Ez annak is köszönhető, hogy a teszt egyik célja az volt, hogy megtalálják a megfelelő adagolási módot, így a betegek eltérő dózisú vakcinát kaptak.

A kutatók szerint bár az eredmények biztatóak, sokkal több adatra lesz szükség ahhoz, hogy meg lehessen mondani, pontosan milyen hatása van az mRNA-4359-nek. A jövőben amerikai, spanyol, brit és ausztrál betegeket vonhatnak be a kísérletbe.

A Moderna jelenleg egy másik vakcinát is tesztel, amit kifejezetten az előrehaladott melanoma ellen terveztek. Ennek a készítménynek már a széleskörű kipróbálását készítik elő, így ha megfelelőek az eredmények, néhány éven belül akár alkalmazni is lehet majd a vakcinát.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

hvg