Lehet készülni az őszi járványhullámra

Az átmeneti, nyári szezonális szünet alatt az őszi hullámra kellene felkészülni, nincs különösebb ok hátradőlni.

hirdetés

Az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek, körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák újabb oltást kellene kérniük - véli a szakértő a népszava.hu cikke szerint.

Csaknem kétmillió emberről lehet elmondani azt, hogy az oltás által védettnek tekinthető, függetlenül attól, hogy átesett-e a betegségen vagy sem – derül ki Weltner János orvos elemzéséből. A szakember a járvány kezdete óta naponta értelemezi a közösségi portálon a járványadatokat.Mint azt a lapnak elmondta: eddig 6,4 millióan kapták meg az első oltást, a másodikat 6,2 millióan, a harmadikat már csak alig valamivel több mint 3,8 millióan vették fel, a negyedikért eddig 287 ezren jelentkeztek. E számok alapján a teljes népesség 69 százaléka átoltott, védettsége viszont a vírus ellen csak azoknak van, akik vagy az elmúlt fél évben estek át a fertőzésen, vagy a megelőző 4-5 hónapban, azaz 2021 decembere óta kaptak emlékeztető oltást. Az utóbbiak száma alig éri el a kétmilliót (1 936 346), azaz az öt év feletti, oltható lakosság egyötöde tekinthető vakcinával védettnek. A többieknek, körülbelül 4,4 millió embernek ahhoz, hogy a vakcinával szerzett védettségüket fenntartsák újabb oltást kellene kérniük.

Egy járványügyi elemző szerint viszont most ennél jobb lehet a populációs védettségünk. Ő úgy vélte, elég sokan szerezhettek a fertőzésen való áteséssel immunitást. Bár az ötödik hullámban hivatalosan a múlt hét elejéig csak 650 359 fertőzöttet regisztráltak a járványügyi hatóságok, ennek legalább öt- tízszerese lehet a valódi esetszám. Azaz az oltottakon túl legalább 3-6,5 millióan szerezhettek 4-6 hónapra védettséget azzal, hogy átestek egy omikron fertőzésen. De mindez csak azt jelenti, hogy a nyári hónapok alatt működhet a vírus ellen a nyájimmunitás. Épp ezért ezt a pár hónapot arra kellene felhasználni, hogy az ország felkészüljön az őszi hullámra.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

népszava.hu