Upadacitinib-monoterápia mellett tartós remisszió alakult ki atópiás dermatitisben és colitis ulcerosában
Egy tizenegy évet felölelő esetismertetés az egyidejű atópiás dermatitis és colitis ulcerosa kezelési lefolyását mutatja be, különös tekintettel a célzott biológiai terápiák szemészeti intoleranciáját követően bevezetett upadacitinib alkalmazására és a monoterápiára történő áttérésre.
Súlyos atópia és colitis
Bowden és Bernstein közleményében egy 2015-ben, 54 éves korában jelentkező nőbeteg kórtörténetét ismerteti. A felnőttkorban kezdődő atópiás dermatitis tíz éve állt fenn, elsősorban a könyök- és térdhajlatot érintette. Az össz-IgE-koncentráció kifejezetten magas volt, csúcsértékei elérték a 15 000–24 000 kU/l tartományt. A társbetegségek között enyhe-középsúlyos perzisztáló asztma, perenniális allergiás rhinitis és súlyos atópiás keratoconjunctivitis szerepelt.
A colitis ulcerosát 28 éves korban diagnosztizálták, aktivitása a bőrbetegségtől függetlenül ingadozott. Felmerült a hiper-IgE-szindróma lehetősége, ezt azonban nem támasztotta alá visszatérő bőr- vagy tüdőfertőzések előfordulása. Az asztma, a rhinitis és a conjunctivitis standard kezeléssel megfelelően kontrollálható maradt, a dermatitis viszont intenzív helyi kezelés mellett is fennállt.
A nagy hatáserősségű helyi kortikoszteroidok, a kalcineurininhibitorok, a klóros fürdők és a fototerápia nem biztosítottak megfelelő eredményt; ismételten orális kortikoszteroid-kúrákra volt szükség. A betegségaktivitást klinikailag ítélték meg, validált bőrgyógyászati vagy gasztroenterológiai pontszámokat nem alkalmaztak.
Biológiai terápiák intoleranciája
A 2017-ben indított dupilumab kiváló bőrtüneti választ eredményezett, néhány hónap után azonban súlyos conjunctivitis miatt leállították. A szemészeti panaszok megszűnéséhez megközelítőleg hat hét kellett. A colitis ulcerosa kezelésére 2019 decemberében vedolizumabot vezettek be, amely kontrollálta a bélgyulladást, miközben a dermatitis súlyos maradt.
A 2023-ban alkalmazott tralokinumab szintén számottevő bőrgyógyászati javulást hozott, folytatását azonban intolerancia akadályozta: conjunctivitis, szemfelszíni panaszok és felső légúti jellegű tünetek jelentkeztek. A gyógyszer elhagyását tehát nem a hatástalanság indokolta. A helyi ruxolitinib és tapinarof csak mérsékelt javulást nyújtott; az egészségbiztosító a colitis miatt egyidejűleg alkalmazott biológiai kezelésre hivatkozva ismételten elutasította a további helyi JAK-gátló terápiát.
Áttérés monoterápiára
2025 szeptemberében napi 15 mg upadacitinibet adtak a vedolizumab mellé. A döntést két, a 2-es típusú gyulladást célzó biológiai szer intoleranciája, valamint a refrakter gyulladásos bélbetegségek kombinált biológiai és kismolekulás kezelésével kapcsolatos, bővülő szakirodalmi tapasztalat indokolta. A kezelés előtti szűrővizsgálatokat a gasztroenterológus a szokásos protokoll szerint végezte el.
A viszketés és a bőrgyulladás napokon belül megszűnt, a bőr teljesen tünetmentessé vált. Már a kezelés kezdetekor az volt a cél, hogy megfelelő tolerálhatóság és bőrgyógyászati kontroll esetén elhagyják a vedolizumabot. A colitis klinikailag nyugalomban maradt, a C-reaktív protein értéke normális volt, ezért a vedolizumabkezelést fokozatosan leépítették, majd megszüntették.
A legutóbbi kontroll idején, az első jelentkezéstől számított tizenegy évvel és a vedolizumab elhagyását követően csaknem egy évvel a beteg napi 15 mg upadacitinib-monoterápia mellett továbbra is bőrtünetmentes volt. Colitise klinikai remisszióban maradt; a 2026 májusában végzett rutin kolonoszkópia gyulladásmentes vastagbelet mutatott. Ezt a vizsgálatot nem kifejezetten a vedolizumab elhagyásának irányítására végezték.
Mellékhatásként kizárólag visszatérő, beavatkozás nélkül rendeződő felső légúti fertőzéseket észleltek. Súlyos fertőzés, thromboemboliás vagy cardiovascularis esemény nem fordult elő.
Szemészeti mellékhatások háttere
A szerzők szerint az eset egyik tanulsága, hogy az IL-4/IL-13-útvonalat célzó biológiai kezelések alkalmazhatóságát conjunctivitis korlátozhatja. A dupilumab közvetlenül az IL-4-receptor alfa-alegységét blokkolja, a tralokinumab pedig magát az IL-13-at semlegesíti. Mindkettő csökkenti ugyanakkor az IL-4Rα-t tartalmazó receptorkomplexen keresztüli IL-13-jelátvitelt, amely támogatja a kötőhártya kehelysejtjeinek proliferációját és mucintermelését.
Dupilumabbal kezelt atópiás dermatitisben dokumentálták a kehelysejtek számának csökkenését és conjunctivitis kialakulását. Ezzel szemben a hivatkozott, III. fázisú Measure Up 1 és 2 vizsgálatokban upadacitinib mellett a conjunctivitis gyakorisága a placebóéhoz hasonló volt. Ez összhangban áll az ismertetett beteg szemészeti tüneteinek hiányával.
Közös jelátviteli csomópont
Az atópiás dermatitis és a colitis ulcerosa egyaránt a barrier működészavarával összefüggő, immunmediált betegség. Dermatitisben az epidermális barrier károsodása kevert Th2/Th22-választ, krónikus elváltozásokban Th1/Th17-aktivitást is lehetővé tesz. Colitisben a bélhám sérülése túlnyomórészt Th1/Th17-válasszal jár, egyes endotípusokban IL-13-komponenssel.
A közleményben idézett kétirányú mendeli randomizáció szerint a genetikailag előre jelzett atópiás dermatitis növelte a gyulladásos bélbetegség, különösen a colitis ulcerosa kockázatát, fordított kapcsolatot viszont nem igazoltak. Rendszerbiológiai összehasonlítás átfedést azonosított az IL-13/JAK-STAT6/GATA3-, a Th17- és az epithelialis–mesenchymalis átmenethez kapcsolódó útvonalak között.
Az upadacitinib az IL-4, IL-13, IL-22, interferon-γ és IL-21 által közvetített jelátvitelt gátolja, ezért olyan közös csomóponton hathat, amelyet az egyetlen citokint célzó biológiai szerek nem érnek el. A populációs és rendszerbiológiai eredmények azonban nem bizonyítják az adott betegben működő mechanizmust.
Genetikai háttér és korlátok
Újabban csíravonalbeli, funkciónyeréssel járó JAK1-variánsokat írtak le autoimmunitással, atópiával, colitisszel és dermatitisszel jellemzett szindrómás esetekben. A bemutatott betegnél genetikai vizsgálat nem történt. A szerzők súlyos, kezelésre refrakter dermatitis és gyulladásos bélbetegség együttes fennállásakor megfontolandónak tartják a JAK1-variánsok vizsgálatát, a terápiaválasztás és egy potenciálisan különösen érzékeny alcsoport azonosítása érdekében.
A genetikai megközelítés célja a szerzők értelmezésében nem pusztán a kóreredet pontosítása. Olyan betegcsoport elkülönítését is segíthetné, amelyben a JAK1-gátlás észszerű első választás lehetne ahelyett, hogy kizárólag a korábbi kezelések sikertelenségét követő lehetőségként alkalmaznák. Ez az elképzelés az ismertetett betegben genetikai adatok hiányában nem volt ellenőrizhető.
Napi 15 mg upadacitinib mellett, a colitisben alkalmazott 45 mg-os indukció nélkül kialakuló egyidejű remisszióról korábban is beszámoltak. Illesztéssel korrigált indirekt összehasonlítások az upadacitinib legalább hasonló eredményességét jelezték a vedolizumabhoz képest az indukciós és fenntartó kezelésben.
Az eset értékelését korlátozza a validált aktivitási pontszámok, a székletkalprotektin, a szövettan, a citokinprofil és a genetikai adatok hiánya. A szekvenciális, nem randomizált kezelési lefolyás alapján a javulás nem tulajdonítható kizárólag az upadacitinibnek; az eredmény egyszerűen a szer mindkét indikációban ismert hatásosságát is tükrözheti.
A bőrgyógyászati aktivitás követése során sem EASI-, sem IGA-értéket, sem az érintett testfelszín arányát, sem numerikus viszketési pontszámot nem rögzítettek; a colitis értékeléséből a Mayo-pontszám is hiányzott. A beszámolóban szereplő teljes bőrtisztulás és klinikai remisszió ezért nem standardizált aktivitásméréseken alapuló végpontként értelmezendő.
Az amerikai alkalmazási előírás nem javasolja az upadacitinib biológiai terápiával történő kombinálását colitis ulcerosában vagy Crohn-betegségben. A vedolizumabbal való átmeneti átfedés egyénre szabott, gasztroenterológussal egyeztetett döntés volt, kifejezetten monoterápiára váltási szándékkal, nem általános kezelési ajánlás.
A szerzők az egymást átfedő atópiás és bélnyálkahártya-betegséget kezelő allergológusok és immunológusok számára vetik fel a JAK1-gátlás mérlegelését, különösen akkor, ha a célzott biológiai kezeléseket szemészeti mellékhatások korlátozzák. A klinikai megfigyelés és a feltételezett közös patomechanizmus között ugyanakkor különbséget tesznek: az egyetlen betegben észlelt válasz nem igazolja sem a genetikai hátteret, sem a bőr–bél tengely konkrét molekuláris működését, és összehasonlító kezelési következtetések levonására sem alkalmas önmagában.
Forrás: Bowden J, Bernstein JA. Monotherapy With Upadacitinib Achieves Sustained Remission of Atopic Dermatitis and Ulcerative Colitis. Annals of Allergy, Asthma & Immunology. 2026. Közlésre elfogadott, nem végleges kiadói változat (Journal Pre-proof). doi:10.1016/j.anai.2026.10.029.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
