A folyamatos glükózmonitorozás és az automatizált inzulinadagolás kihívásai és lehetőségei a kórházi diabetológiai ellátásban

A diabétesz globális népegészségügyi teher, amelyet a fekvőbeteg-ellátásban is egyre markánsabban érezni: az angliai akut kórházi ágyak mintegy 20%-át diabéteszes betegek foglalják el. A folyamatos glükózmonitorozás (CGM), az inzulinpumpa-terápia (CSII) és a hibrid zárt hurkú rendszerek (HCL) elterjedésével – amelyeket a NICE legújabb iránymutatásai alapján az NHS egyre szélesebb körben finanszíroz – az általános belgyógyászok és nem diabetológus szakemberek számára elengedhetetlenné válik ezen technológiák ismerete. A Clinical Medicine folyóiratban 2026-ban megjelent összefoglaló közlemény épp ezt a tudásbeli hiányosságot igyekszik pótolni, gyakorlati útmutatót adva az eszközök azonosításához, kórházi kezeléséhez és a szükséges beavatkozásokhoz.

A CGM működése és klinikai relevanciája

A CGM-szenzorok érmefelnyi méretű eszközök, amelyeket a felkar hátoldalára vagy a hasra rögzítenek, és gyártótól függően 7–15 napig működnek. A valós idejű CGM (rtCGM) Bluetooth-kapcsolaton keresztül folyamatosan továbbítja az intersticiális glükózadatokat okostelefonra vagy külön vevőkészülékre. Az eszközök által generált mutatók – a célértéken töltött idő (TIR), a célérték feletti idő (TAR), a célérték alatti idő (TBR), a glükózvariabilitás és a glükózkezelési index (GMI) – mára a rutinklinikai gyakorlat részévé váltak, és az étrend, az életmód, illetve a terápia hatásainak megítélésében egyaránt támpontot nyújtanak.

Fontos hangsúlyozni, hogy a CGM-értékek és a kapillárisvér-glükózmérés (CBG) között eltérések fordulhatnak elő, mivel a CGM az intersticiális glükózszintet méri. Kórházi körülmények között ez az eltérés kifejezettebb lehet: hipovolémia, szenzorinfekció, perifériás ödéma, szélsőséges testhőmérséklet vagy az eszköz elhelyezkedése mind befolyásolja a mérési pontosságot. Ezért hypoglykaemia megerősítésekor, szenzorhibajelzés esetén, haemodinamikailag instabil vagy szeptikus betegeknél, illetve hyperglykaemiás sürgősségi helyzetekben minden esetben CBG-ellenőrzést kell végezni.

Az inzulinpumpa és a hibrid zárt hurkú rendszer

Az inzulinpumpa egy rezervoárból és egy kanülből áll, amelyet jellemzően a hason, a combon vagy a karon rögzítenek. Rövid hatású inzulint ad le folyamatos bazális infúzióban, amelyet az étkezési bólusok egészítenek ki az egyén inzulin:szénhidrát-aránya alapján. Két fő típus létezik: csöves (tethered) és csőmentes (tubeless, más névvel patch) pumpa; utóbbi közvetlenül a bőrre tapad.

A hibrid zárt hurkú (HCL) rendszer – más elnevezéssel automatizált inzulinadagolás (AID) vagy mesterséges hasnyálmirigy – az rtCGM-adatokra reagálva matematikai algoritmus segítségével automatikusan módosítja a bazális inzulinadagolást a célvércukor-szint fenntartása érdekében. Étkezési bólusokat azonban HCL-rendszer esetén is manuálisan kell beadni; ezek elhagyása szuboptimális glykaemiás kontrollhoz vezet. A NICE TA943-as technológiai értékelése alapján az NHS England ötéves implementációs terv keretében több mint 150 000, 1-es típusú diabéteszes felnőtt számára teszi elérhetővé a HCL-rendszereket.

Kritikus pont: inzulinpumpa esetén nincs hosszú hatású inzulin a szervezetben, ezért pumpahiba, kanülelmozdulás vagy tömlőelzáródás esetén a ketózis és a diabéteszes ketoacidózis (DKA) kialakulásának kockázata jelentős mértékben fokozott. Váratlan hyperglykaemia esetén az azonnali ketonszint- és vércukorellenőrzés, majd szubkután inzulinkorrekció és az infúziós szett cseréje az irányadó eljárás.

Kórházi és sürgősségi ellátás – teendők lépésről lépésre

Akut belgyógyászati betegség esetén a CGM általában folytatható, ha a beteg képes önállóan kezelni az eszközt, és párhuzamosan CBG-mérés is történik. Haemodinamikailag instabil, szeptikus vagy hyperglykaemiás sürgősségi (DKA, hyperosmolaris állapot) betegnél kizárólag a kapilláris vagy vénás vércukormérésre szabad terápiás döntést alapozni – a CGM-adatok ebben a kontextusban nem tekinthetők megbízhatónak. A célvércukor-tartomány kórházban 6–10 mmol/L (vagy 6–12 mmol/L), a riasztásokat 15–18 mmol/L (hyperglykaemia) és 4–5 mmol/L (hypoglykaemia) értékekre célszerű beállítani.

Inzulinpumpa esetén cselekvőképtelen, kritikus állapotú betegnél, illetve DKA-ban az eszközt el kell távolítani, biztonságos helyen kell tárolni (egy pumpa csereértéke kb. 4000 font), és azonnal intravénás inzulininfúziót kell indítani, majd diabetológiai konzíliumot kell kérni. Stabil, önellátásra képes betegnél a pumpa folytatható, de szoros, 1–2 óránkénti ellenőrzés szükséges. HCL-rendszernél ketózis esetén az automatizált módot manuálisra kell váltani; a zárt hurkú rendszer újraindításához a kézi inzulininjekció beadása után legalább 4 órát kell várni.

Az inzulinpumpáról intravénás inzulinra való átváltásnál az alternatív inzulint a pumpa leállításától számított 1 órán belül be kell adni. A CSII újraindításakor 60 perces átfedést kell biztosítani az iv. inzulin és a pumpa között, és a bazális rátát az első 12–24 órában a szokásos érték 70%-ára kell csökkenteni, ha előtte szubkután hosszú hatású inzulin is adásra került. Az átállási időszakban kezdetben 1–2 óránkénti monitorozás szükséges.

Perioperatív és radiológiai vonatkozások

Kisebb beavatkozásoknál (pl. endoszkópia) a CGM és az inzulinpumpa általában folytatható. Nagyobb műtéteknél – amelyek során legalább egy étkezés elmarad – a CGM a műtéti területtől és a diatermiától megfelelő távolságra helyezhető, a mérési frekvencia meghatározásában segítséget nyújthat, terápiás döntések alapjául azonban nem szolgálhat; az inzulinpumpát le kell állítani, és változó sebességű intravénás inzulininfúziót (VRII) kell alkalmazni. Röntgen- és CT-vizsgálat során a CGM és az inzulinpumpa megfelelő árnyékolással a helyén hagyható; MRI-vizsgálathoz azonban mindkét eszközt el kell távolítani az eszközelmozdulás kockázata miatt.

Szempontok a jövőre nézve

A szerzők hangsúlyozzák, hogy a nem diabetológus szakemberek oktatása elengedhetetlen feltétel a biztonságos kórházi ellátáshoz. A jelenlegi gyakorlatban az intézményi ellátási protokollok és az ügyeleti diabetológiai háttér rendelkezésre állása intézményenként erősen változó. Az elektronikus kórlap-rendszerekbe integrált CGM-riportok hozzáférhetővé tétele segíthetné az általános orvosokat az inzulinadagolás optimalizálásában. Ugyanakkor a kórházi környezetben és a diabéteszes sürgősségi helyzetekben alkalmazott technológia hatékonyságát és biztonságosságát alátámasztó kutatások terén még számottevő hiányosságok mutatkoznak.

Khin KLS, Liarakos AL, Idris I, Dhatariya K, Wilmot EG. Diabetes and technology – an update for the general physician. Clinical Medicine. 2026;26:100539. https://doi.org/10.1016/j.clinme.2025.100539