Hipertónia, diabétesz és centrális elhízás mint CKD kockázati tényezők elhízott felnőtteknél
Egy brazil keresztmetszeti vizsgálat a hipertónia, a diabétesz és a centrális elhízás mutatóinak kapcsolatát elemezte a vesefunkcióval II–III. fokú elhízással élő felnőttek körében. A kutatók a krónikus vesebetegség kritériumainak megfelelő és az azoknak meg nem felelő betegek adatait is összevetették.
A vizsgálat felépítése
A Rio de Janeiró-i Szövetségi Egyetem elhízáskezelési programjában nyilvántartott 550 beteg közül 202 vett részt a keresztmetszeti, megfigyeléses vizsgálatban. A beválasztási feltételek között 35 kg/m² feletti testtömegindex (BMI), 18 év feletti életkor és klinikailag stabil állapot szerepelt. Nem vontak be olyan beteget, aki korábban metabolikus műtéten esett át, vagy GLP-1-, illetve GIP-agonista-kezelésben részesült. A vér- és vizeletvizsgálatok eredményeit a programba történő belépéskor készült első vizsgálatokból vették át.
A résztvevők életkora 18–66 év, medián életkora 47 év volt. A medián BMI 44,6 kg/m²-nek adódott; 47 beteg a II., 155 a III. elhízási osztályba tartozott. A kutatók az életkor, a hipertónia, a diabétesz és az elhízás időtartama mellett antropometriai adatokat, valamint a glikált hemoglobin (HbA1c) értékét elemezték. Az elhízás időtartamát a betegek beszámolója alapján határozták meg.
A vesefunkciót a szérumkreatinin alapján becsült glomeruláris filtrációs rátával (eGFR), az albuminuriát a vizelet albumin/kreatinin arányával (uACR) jellemezték. A vizsgálatban krónikus vesebetegségnek (CKD) az eGFR 60 ml/perc/1,73 m² alatti értékét és/vagy a legalább 30 mg/g uACR-t tekintették. A testtömeg, a derék- és nyakkörfogat, valamint a BMI mellett két számított, a centrális elhízás jellemzésére használt mutatót vizsgáltak: a testalkati indexet (A Body Shape Index, ABSI) és a konicitási indexet (CI).
A CKD gyakorisága és az életkor
A 202 beteg közül 40 felelt meg a vizsgálatban alkalmazott CKD-kritériumoknak; ez 19,8%-os gyakoriságot jelent. Közülük 21 betegnél az eGFR volt 60 ml/perc/1,73 m² alatt, további 19-nél legalább 60 ml/perc/1,73 m² eGFR mellett állt fenn legalább 30 mg/g albuminuria. A CKD-vel besorolt betegek közül 11 a G1, nyolc a G2, 13 a G3a, nyolc a G3b kategóriába tartozott. G4 vagy G5 kategóriájú beteget nem találtak.
A 47 év alattiak körében 7%, a legalább 47 évesek között 32% volt a CKD aránya. A CKD-csoport medián életkora 54 évnek, a CKD nélküli csoporté 43 évnek adódott. Az eGFR mediánja a két csoportban rendre 61,4 és 101,5 ml/perc/1,73 m², az uACR mediánja 73 és 5,5 mg/g volt. A szerzők szerint a vizsgált elhízott betegcsoportban mért CKD-gyakoriság meghaladja több populációs vizsgálat adatát. Az összevetésnél azonban figyelembe kell venni, hogy az egyik idézett brazil felmérés például kizárólag az alacsony eGFR alapján határozta meg a CKD-t, az albuminuriás, megtartottabb eGFR-ű eseteket nem sorolta ide.
Hipertónia és diabétesz
A teljes mintában 134 betegnél, azaz 66,3%-ban szerepelt hipertónia. A CKD-vel besorolt 40 beteg közül 39 volt hipertóniás, szemben a CKD nélküli 162 beteg közül 95-tel. A diabétesz 76 résztvevőt érintett, ami 37,6%-os gyakoriságnak felel meg. A CKD-csoportban 26, a másik csoportban 50 betegnél szerepelt diabétesz. Mindkét állapot szignifikánsan gyakoribb volt a CKD-vel élők körében.
A szerzők által közölt korrigálatlan relatív kockázat hipertónia esetén 19,8, diabétesz esetén 3,54 volt. Az életkor, a nem, a vizsgálatban alkalmazott etnikai besorolás és az elhízás időtartama szerint korrigált logisztikus regresszióban a hipertóniához 12,37-es esélyhányados társult. A diabéteszhez tartozó esélyhányados egy külön modellben 4,012 volt.
A hipertónia tehát a két vizsgált társbetegség közül erősebb statisztikai kapcsolatot mutatott a CKD fennállásával. A becslések két külön modellből származnak, nem a hipertónia és a diabétesz együttes hatását számszerűsítik. A hipertóniához tartozó konfidenciaintervallum különösen széles, ami a becsült összefüggés nagyságának bizonytalanságát jelzi. Az életkor mindkét korrigált modellben szignifikáns tényező maradt; az elhízás időtartama egyikben sem mutatott önállóan szignifikáns kapcsolatot a CKD-vel.
A centrális elhízás mutatói
Az eGFR és a testtömeg, a derékkörfogat, a nyakkörfogat, illetve a BMI között nem találtak szignifikáns korrelációt. Ezzel szemben mindkét, a centrális elhízást jellemző számított index fordítottan korrelált az eGFR-rel: az ABSI esetében r=−0,25 (p=0,001), a CI esetében r=−0,23 (p=0,003). A CI mediánja a CKD-csoportban 1,25, a CKD nélküli csoportban 1,22 volt, és a két csoport közötti különbség szignifikánsnak bizonyult. Az ABSI csoportok közötti különbsége nem érte el a szignifikanciaszintet, noha az eGFR-rel számított korrelációja szignifikáns volt.
Az életkor erősebb fordított korrelációt mutatott az eGFR-rel (r=−0,58; p<0,0001), mint a többi elemzett változó. Az elhízás időtartamánál r=−0,21 (p=0,002), a HbA1c-nél r=−0,23 (p=0,001), az uACR-nél r=−0,23 (p=0,008) értéket közöltek. Fontos különbség, hogy az elhízás időtartama az eGFR-rel végzett korrelációelemzésben összefüggést mutatott, a hipertóniára és diabéteszre épített, korrigált CKD-modellekben viszont nem volt önállóan szignifikáns.
Az albuminuria elemzése más mintázatot adott. Az uACR sem az ABSI-vel, sem a CI-vel nem korrelált szignifikánsan, a HbA1c-vel viszont pozitív összefüggést mutatott (r=0,32; p=0,0003). A szerzők értelmezése szerint a glikémiás állapot ebben a betegcsoportban szorosabban kapcsolódhatott az albuminuriához, míg a centrális elhízás számított mutatói az eGFR-rel függtek össze. Ez nem jelenti azt, hogy a két antropometriai index az albuminuria előrejelzésére is alkalmasnak bizonyult volna.
Az eredmények korlátai
A vizsgálat egyetlen intézmény beteganyagán alapult, és az egyes CKD-kategóriákban kevés beteg szerepelt. Keresztmetszeti elrendezése miatt az észlelt kapcsolatokból ok-okozati következtetés nem vonható le: az adatok nem bizonyítják, hogy a hipertónia, a diabétesz vagy a centrális elhízás okozta a vizsgált betegek vesekárosodását. A szerzők szerint a lehetséges mechanizmusokról megfogalmazott állítások részben feltételezések. Az elhízással összefüggő glomerulopathia jelenlétét szövettani vizsgálat hiányában nem tudták ellenőrizni.
Az ABSI és a CI a centrális elhízást antropometriai adatokból, közvetett módon jellemezte; a szerzők az esetleges szarkopéniát is a mutatók értelmezését befolyásoló tényezőként említik. A tanulmány az indexek és az eGFR közötti kapcsolatot mutatta ki, nem azt vizsgálta, hogy előre jelzik-e a vesefunkció későbbi romlását. Következtetésük szerint az ABSI és a CI kiegészítheti a centrális elhízás felmérését, különösen hipertóniával vagy diabéteszszel élő, súlyosan elhízott betegekben.
Forrás: de Oliveira Sales AL, Carvalho Mattos FC, Delgado AG, Ivar Carneiro JR, Leite M Jr. Hypertension, diabetes, and central obesity as risk factors for chronic kidney disease in class II and III obesity patients. Nutrition. 2027;153:113384. doi:10.1016/j.nut.2026.113384.
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.
