Tűszúrás nélkül követhető lehet a glükózszint egy MXén-hidrogél tapasszal
Kínai kutatók olyan, bőrre ragasztható szenzort fejlesztettek, amely a szövetközti folyadékból vonja ki és méri a glükózszintet. A tapasz működését nyulakon és emberi önkénteseken, a hagyományos ujjbegyes vércukormérővel összevetve vizsgálták.
A fejlesztés háttere
A cukorbetegség kezelésének alapja a rendszeres glükózmonitorozás, a hagyományos ujjbegyszúrás azonban fájdalommal és fertőzési kockázattal jár, ami ronthatja a betegek együttműködését. A bőr alá szúrt mikrotűs érzékelők sem tekinthetők teljesen nem invazívnak. A szerzők ezért olyan eszközt kerestek, amely folyamatos, szúrás nélküli mérést tesz lehetővé.
A választott megoldás a fordított iontoforézis (RI): a bőrön átvezetett gyenge áram a szövetközti folyadékból (ISF) glükózt juttat a felszínre. A szerzők szerint ez az eljárás szorosabb összefüggést biztosít a valódi vércukorszinttel, mint az izzadságból vagy a könnyből történő mérés. A gyakorlati nehézséget az elektróda és a bőr közötti megbízhatatlan érintkezés jelenti, ezt vezető hidrogéllel igyekeztek áthidalni.
Az érzékelő felépítése
A GM3PAS nevű tapasz hidrogélje MXénből (Ti₃C₂Tx), poliakrilamidból (PAM), polivinil-alkoholból (PVA) és glükóz-oxidázból (GOx) áll. A szitanyomtatott szénelektródára arany nanorészecskéket és Prusszian-kéket választottak le. A glükóz-oxidáz a glükózból glükono-δ-laktont és hidrogén-peroxidot hoz létre, a Prusszian-kék pedig ez utóbbit érzékeli, így a glükózkoncentráció közvetve mérhető.
Az MXén bevitele jelentősen javította a vezetőképességet: 2,0 mg/ml koncentrációnál a gél fajlagos ellenállása 92,5-ről 0,365 kΩ·cm-re csökkent, ami 99,6%-os mérséklődés. A mechanikai jellemzők közben lényegesen nem változtak: a szakítószilárdság 8,08 kPa, a nyomási modulusz 6,89 kPa, a tárolási modulusz 6,07 kPa maradt. A szerzők értékelése szerint ezek az értékek a bőr mechanikai tartományába esnek. A gél pórusszerkezete gradiens jellegű: a kisebb pórusok az enzimmegkötést, a nagyobbak az anyagtranszportot segítik.
Az MXént a Ti₃AlC₂ (MAX-fázis) sósav–lítium-fluorid keverékkel végzett maratásával állították elő, amely eltávolítja az alumíniumréteget; ultrahangos diszpergálással egyrétegű lemezek keletkeztek. Az elektródán az arany nanorészecskék leválasztási ideje 600 s, a Prusszian-kék esetében 30 ciklus volt az optimálisnak talált beállítás. Az arany az elektronátvitelt segítő hídként, a Prusszian-kék védőrétegként szerepel, amely mérsékli a jeleltolódást.
Analitikai teljesítmény
A Prusszian-kék mesterséges peroxidázként működik, ezért a hidrogén-peroxid már 0,1 V-on érzékelhető. A szerzők hivatkozott irodalma szerint 0,3 V alatt az aszkorbinsav és a húgysav oxidációs árama a háttérzaj szintjére esik, így a mérés ezekre kevésbé érzékeny. Az alacsony potenciál a glükóz-oxidáz FAD kofaktorát is védi, ami meghosszabbíthatja az érzékelő élettartamát.
A mérést 0,1 V-on, kronoamperometriával végezték. Foszfátpufferben két lineáris szakasz különült el: 0–366,67 μM között az érzékenység 258,08 μA/(mM·cm²), 366,67–5288 μM között 25,188 μA/(mM·cm²) volt. A kimutatási határ 9 μM, a mérési tartomány 0–5,3 mM. A szerzők a kétszakaszos görbét több tényezővel magyarázzák, például a Prusszian-kék reakciójának telítődésével, az enzimkinetikával és a termék gátló hatásával. Röntgen-fotoelektron-spektroszkópiás vizsgálatuk magasabb glükózkoncentrációnál a vas oxidációs állapotának eltolódását jelezte. Mivel a klinikailag releváns mérés a második szakaszra támaszkodik, a rutinszerű monitorozást ez szerintük nem korlátozza.
A GM3PAS érzékenysége meghaladta a nyálból, vizeletből, izzadságból és ISF-ből mérő korábbi rendszerekét, a mérés ideje pedig 60 másodperc volt. Interferáló anyagok, például húgysav, dopamin, tejsav, aszkorbinsav, kálium- és nátriumionok hozzáadása nem okozott jelentős jelingadozást. Három héten át a szenzor érzékenysége csak csekély mértékben csökkent, két külön gyártott tapasz jele között pedig legfeljebb 0–0,10 μA eltérés volt.
In vivo eredmények
Az RI-t 0,1 mA/cm² áramsűrűséggel, 6 percig alkalmazták; ezt követően 60 másodperces áramméréssel rögzítették a jelet. Az áramerősség növelésével nőtt a jel, a szerzők a bőrirritáció kockázatát is mérlegelve választották ezt az értéket. Az önkéntesek a tapaszt hajmentes alkarjukon viselték, normál étrend mellett. Az ujjbegyes referenciamérés 15 perccel az elektrokémiai mérés előtt történt.
Altatott új-zélandi fehér nyulakon a bőrfelszíni jel követte az intravénásan beadott glükózoldat (1,5 g/ttkg) okozta vércukor-ingadozást, a fülvénás mintákkal összevetve. A korreláció R²=0,98905 volt. Emberi önkénteseknél az étkezés után bekövetkező glükózváltozás is jól kirajzolódott a jelben, az R² értéke itt 0,995 lett. A tapasz jele az RI nélküli állapotban elhanyagolható maradt, ami egyértelműen az iontoforézis nélkülözhetetlen szerepét igazolja. A szövetközti folyadék mérése mintegy 15 perces időbeli késést mutatott a vérglükózhoz képest, amit a szerzők a két kompartment közötti fiziológiás koncentráció-késéssel magyaráznak, és korábbi közlésekkel egyezőnek ítéltek.
Biokompatibilitás és biztonság
Az MXén/PAM/PVA hidrogél és a GM3PAS köldökzsinór-eredetű endotélsejteken (HUVEC) 24, 48 és 72 óra után sem mutatott citotoxicitást: a sejtek életképessége minden koncentrációnál 95–105% között maradt. Az élő/holt sejtfestés ezt megerősítette, mert csak elvétve látszottak elpusztult sejtek.
A nyulak borotvált bőrén hét napon át, naponta cserélt hidrogéllel végzett szenzibilizációs vizsgálatban nem észleltek vörösséget, duzzanatot vagy vérzést. A vizsgálatot a GB/T 16886.10-2024 szabvány szerint végezték. A kereskedelmi, tűs folyamatos glükózmérővel összehasonlítva az eltávolítás után egyértelmű szúrásnyom és jelentős vérzés látszott, a szerzők szerint ez a tapasz nem invazív voltának előnyét mutatja.
A szerzők hivatkozott adatai szerint a Ti₃C₂Tx 200 μg/ml-es koncentrációban mindössze 0,8%-os hemolízist okoz, míg a grafén-oxid esetében ez 50,8% volt. Elképzelésük szerint az MXén rétegei az iontoforézis során elosztják az áramot, ami a bőr határfelületén mérsékli a helyi áramsűrűséget; ez a magyarázat az irodalmi hivatkozásokra épül, közvetlenül nem mérték.
Korlátok és kilátások
A fejlesztés még korai szakaszban tart. Az emberi adatok néhány olyan önkéntestől származnak, akiknek kórelőzményében nem szerepelt cukorbetegség, szívbetegség vagy krónikus vázizomfájdalom. A nyulak vércukorszintje a szerzők szerint magasabb volt az emberekénél, és a diabéteszes betegekre jellemző tartományban mozgott. Ez arra utal, hogy a tapasz cukorbetegeknél is alkalmazható lehet, a technológiát betegeken azonban egyelőre nem vizsgálták.
Az összefoglaló a tapasz három hétig tartó viselhetőségét említi, amely meghaladja a kereskedelmi termékekét. A stabilitási vizsgálat ugyanakkor 37 °C-on és 100% páratartalmú környezetben, a bőrviszonyokat szimulálva zajlott. A szerzők további munkát terveznek a teljesítmény optimalizálására, valamint a hosszú távú stabilitás és a klinikai használhatóság feltárására.
Forrás: Li Z, Zhao M, Chen Y. Supramolecular wearable patch for continuous non-invasive blood glucose monitoring. Supramolecular Materials. 2026;5:100135. Elérhető online: 2026. január 19. DOI: 10.1016/j.supmat.2026.100135
Ez a cikk mesterséges intelligencia segítségével készült, majd szerkesztőségünk áttekintette, korrigálta és jóváhagyta. A hivatkozott forrásokat szerkesztőségünk választotta, és a tartalom pontosságának, időszerűségének biztosítása érdekében a szöveget az eredeti forrással összevetette.