Mintegy húszmilliárd forint lesz elérhető egészségügyi intézmények számára olyan fejlesztések és szakmai képzések megvalósítására, amelyek a betegek biztonságot növelik - jelentette be csütörtökön Székesfehérváron az egészségügyért, illetve az európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár.
Golflabda-kampány indult a lágyrészdaganatok korai felismeréséért, ugyanis ortopéd szakorvosok szerint a betegek többsége csak akkor kerül szakorvoshoz, amikor már a megfelelő, kombinált onkológiai és sebészi ellátás után sem gyógyítható hatékonyan a daganat.
Az élelmiszer-biztonsággal és az egészséges táplálkozással kapcsolatos hatékony társadalmi szemléletformálás elősegítése érdekében együttműködési megállapodást kötött április 26-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI).
Az Európai Neuroendokrin Tumor Szövetség (ENETS) 13. éves gyűlésén egy jelentős előrelépésről számoltak be az inoperábilis neuroendokrin daganatok kezelésében.
A barcelonai egyetem neurológiai intézete vett részt abban a kutatásban, amelynek eredményeként megszületett az első fény által aktivált gyógyszer, a JF-NP-26, ami fájdalomcsillapító hatású szer. Az állatkísérletek eredményét az eLife folyóiratban tették közzé.
Engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség a Jylamvo belsőleges oldat forgalomba hozatalát. A Jylamvo milliliterenként 2 mg metotrexátot tartalmaz, javallott aktív rheumatoid arthritis felnőtt betegeknél, súlyos, juvenilis idiopathiás arthritisben, súlyos psoriasisban és akut lymphoblastos leukaemia fenntartó kezelésében.
Tizenegy új gyógyszer kapott pozitív véleményt az EMA CHMP bizottságának áprilisi ülésén, amelyek közül kettő ritka, gyermekkori neurodegeneratív betegségek kezelésére szolgál.
Meglepő felfedezést tettek az MTA és a Semmelweis Egyetem kutatói, miközben a depressziót kiváltó génvariánsokat keresték az emberi genomban. Kiderült, hogy egy konkrét génváltozat csak pénzügyi-gazdasági nehézségek esetén fokozza a depresszió kockázatát, ráadásul csak férfiakban, és ott is főleg 30 év felett.
A lakosság elöregedésével párhuzamosan egyre nagyobb súllyal nehezedik az Alzheimer-kór a világgazdaságra a következő években - figyelmeztettek szakértők egy amerikai kongresszusi meghallgatáson.
A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának kezdeményezésére 2017. április 18-án megalakult a 21. századi egészségügy helyzetét vizsgáló, a hazai kihívásokra is választ kereső és megoldási javaslatokat kidolgozó Elnöki Bizottság az Egészségért.
Az Európai Unió több másik tagállama mellett Németországban is terjed a kanyaró, szerdán megjelent adatok szerint az idén eddig már több megbetegedést regisztráltak, mint tavaly egész évben.
Az Alecensa korábban krizotinib-kezelésben részesült, anaplasticus lymphoma-kináz (ALK)-pozitív, előrehaladott, nem kissejtes tüdőrákban (NSCLC) szenvedő felnőtt betegek kezelésére javallott monoterápiában.
Az EMA CHMP Bizottsága elfogadta az enoxaparin készítmények kísérőirataiban a hatásosságra és biztonságosságra vonatkozó információk egységes jelölését.
A baseli egyetem kutatói szerint egy diabétesz elleni és egy antihipertenzív gyógyszer kombinációja eredményesen alkalmazható lehet a daganatok elleni küzdelemben.
Prof. dr. Kiss István, a Magyar Hypertonia Társaság elnöke a Vándorgyűlés szombati programjában elhangzott előadásában a 2017. májusában lebonyolítandó nemzetközi szervezésű programban való részvételre hívta a gyógyszerészeket, amelynek célja, hogy a magas vérnyomás veszélyeire hívja fel a figyelmet.
Az egészségügyi államtitkár bízik abban, hogy elterjed az országban az alapellátás praxisközösségeken alapuló svájci modellje.
A helyesen felírt protonpumpa inhibitorok alkalmazásának előnyei a legtöbb esetben nagy valószínűséggel meghaladják az alkalmazás kockázatait, derült ki az Amerikai Gasztroenterológiai Szövetség által a Gastroenterology folyóiratban közzétett ajánlásból.
Kettővel nőtt a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, miután egy 17 éves kiskorú és egy másfél éves gyerek is életét vesztette - jelentették be kedden a román hatóságok.
A bioinformatikai módszerekben rejlő lehetőségekről, valamint azok korlátairól beszéltek az áprilisi Kutatói Szalon előadói. Dr. Bagdy György tudományos rektorhelyettes a témát felvezetve elmondta, hogy a bioinformatika az elmúlt években óriási változáson ment keresztül, kialakultak az ún. omika tudományok (pl. genomika, proteomika, transzkriptomika), amelyekben sokszor milliárdos adatbázisok jönnek létre akár egy-egy laboratóriumon belül is.
Katéteren keresztül, fagyasztásos eljárással műtenek szívritmuszavarban szenvedő betegeket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, ahol a Dunántúlon másodikként alkalmazzák a krioablációnak nevezett eljárást.
A University of North Carolina kutatói olyan forradalmian új technológiát fejlesztettek ki, amely fénysugarak segítségével szabadítja fel a vörösvérsejtekben tárolt gyógyszerhatóanyagot a megfelelő helyen és időben.
Minden nap több mint 1600 ember hal meg daganatos betegség miatt az Amerikai Egyesült Államokban és 450 Angliában, főként amiatt, hogy a betegség túlságosan előrehaladott fázisban van ahhoz, hogy műtéti úton hatékonyan be lehessen avatkozni, a gyógyszeres kezeléssel szemben pedig rezisztenssé vált. A több évtizedes kutatómunka ellenére a rákos sejtek invazívvá válása mögött álló okok még mindig nem ismertek.
Kivonja a forgalomból és a betegektől is visszahívja az EpiPen Junior 150 mikrogramm oldatos injekció 6ED117G számú gyártási tételét valamint az EpiPen 300 mikrogramm oldatos injekció 6FA292G számú gyártási tételét az Országos Gyógyszerészeti-és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
A tofacitinib hatóanyagú XELJANZ metotrexáttal (MTX) kombinálva a közepesen súlyos vagy súlyos aktív rheumatoid arthritis (RA) kezelésére javallott olyan felnőtt betegeknél, akik nem megfelelően reagáltak, vagy akik intoleránsak egy vagy több betegségmódosító antireumatikus gyógyszerre.
A teljes fővárosi egészségügyi ellátás megújulhat 2025-re az elkészült átfogó fejlesztési koncepció alapján, amely szerint a három “szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék. A Semmelweis Egyetem fejlesztési tervével összehangolt kormány-előterjesztés szerint a Dél-Budára tervezett vadonatúj kórházat az orvosegyetem működtetné – írja keddi számában a Magyar Idők.
A Suliqua egy kombinált készítmény, mely a glikémiás kontroll javításában egymás hatásmechanizmusát kiegészítő két hatóanyagot tartalmaz: glargin inzulint, amely egy bázis inzulinanalóg, és lixiszenatidot, ami egy GLP-1 receptor agonista.
A 26. tüdőátültetést végezték el Magyarországon a közelmúltban - közölte az Országos Onkológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem hétfőn az MTI-vel.
A WHO szerint a súlyos depresszióban szenvedő európai betegek 75 százaléka nem részesül megfelelő kezelésben annak ellenére, hogy a depresszió a második legjelentősebb oka a munkaképtelenségnek, illetve egészségkárosodásnak és öngyilkosságoknak a régióban.
A korábban ígért tizenöt helyett mindössze hat új onkológiai terápiás készítmény került gyógyszertámogatotti körbe - derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete (AIPM) által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményből.
A 15 milliárd forint összegű, kórházak fejlesztésére kiírt múlt évi pályázat olyan lehetőséget teremtett az egészségügyi intézményeknek, amelynek segítségével működésük hatékonyabbá tehető úgy, hogy közben javul az egészségügyi ellátás minősége és a betegbiztonság is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a jobbikos Lukács László György írásbeli kérdésére.
Magyarország járványügyi helyzete jó, és a kanyarójárvánnyal összefüggésben a hatóságok és az egészségügyi intézmények megfelelően ellátták a feladatukat - mondta az egészségügyért felelős államtitkár a parlament népjóléti bizottsága előtti meghallgatásán szerdán.
A petefészekrák kialakulásának kockázatát növelő 12 új génvariációt azonosítottak a kutatók, akik a Nature Genetics című folyóiratban ismertették az eredményeiket.
Amerikai kutatók nagy valószínűséggel felfedeztek egy új módszert a 2-es típusú diabétesz vizsgálatára, amely akár új kezelési lehetőség felé is utat nyithat.
Egy új elemzés szerint a globális antipszichotikum piac 2025-re várhatóan eléri a 14,4 milliárd dollást. Az új generációs termékek folyamatos fejlesztése további igényt generál a még újabb szerek kifejlesztésére, amelyek célja a mellékhatások visszaszorítása és a már forgalomban lévő készítmények nemkívánatos hatásainak eliminálása.
A trasztuzumabbal kezelt emlőrákos betegeknél monitorozni kell az esetleges szívkárosodást, életkortól függetlenül. Többek között ez is egy új vizsgálat tanulsága, amelyet kanadai kutatóintézetekben végeztek.
A közelmúltban több kutatás eredménye megjelent, amelyek egyes hatóanyagok vesekárosító hatását igazolják, és hatósági részről is szükségessé tettek gyógyszerbiztonsági figyelmeztetés közzétételét.
A tumor méretének csökkenése nem az egyetlen mutatója a sikeres daganatellenes kezelésnek. A coloradoi egyetem rákkutatási központja által a Frontiers in Oncology című folyóiratban publikált cikkben egy ígéretes új alternatíváról, a metabolikus képalkotásról írnak.
Jóváhagyta az EMA az umeklidinium hatóanyagú Rolufta inhalációs por forgalomba hozatalát az Európai Gyógyszerügynökség. A Rolufta fenntartó bronchodilatator kezelésre javallott krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD) szenvedő felnőtt betegek tüneteinek enyhítése céljából.
A PALOMA-3 klinikai vizsgálatban a CDK4 és CDK6 inhibitor palbociclib és fulvestrant kombinációja jelentős javulást eredményezett a progressziómentes túlélés tekintetében metasztatikus emlőrákban szenvedő betegeknél.
A Michigan State University kutatói felfedeztek egy új vegyületet, amely 90 százalékkal csökkenti a melanomasejtek terjedését, és ezáltal akár új gyógymód kifejlesztését is lehetővé teheti.
A Semmelweis Egyetem Ritka Betegségek Hálózatának hat klinikája lett tagja az újonnan megalakult Európai Referencia Hálózatnak (European Reference Network – ERN), melyben a ritka vagy a kis előfordulási gyakoriságú betegségek diagnosztikájával és gyógyításával foglalkozó szakemberek működnek együtt.
A University of Leicester kutatói szerint a Parkinson-kór bizonyos formáiban szenvedő betegeknél előnyös lehet egy daganatellenes gyógyszer alkalmazása.
Úgy tűnik, újra a régi ütemben duzzad a kórházak adóssága, amely a februári, bő 3 milliárdos növekedés eredményeként megközelítette a 20 milliárd forintot – derül ki a Magyar Államkincstár (MÁK) adataiból. A decemberi konszolidáció után, 2016 végén még 13 milliárdos állománnyal zártak az intézmények.
Az Olumiant a közepesen súlyos, illetve súlyos, aktív rheumatoid arthritis kezelésére szolgál azoknál a felnőtt betegeknél, akik nem reagáltak megfelelően, vagy intoleránsak egy vagy több betegségmódosító rheumaellenes gyógyszerre. Az Olumiant alkalmazható monoterápiában vagy metotrexáttal kombinációban.
Magyarországon még hiányterületnek számító nőgyógyászati urológiai szakrendelés nyílt a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján: az uroginekológiai szakrendelésen beutaló nélkül fogadják a betegeket - közölte az egyetemi sajtóiroda pénteken az MTI-vel.
Ötvenkettőre emelkedett a kanyarógyanús esetek száma az országban, és közülük 15 esetben igazolták is a betegséget - számolt be az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főigazgató-főorvosa pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
A kardiovaszkuláris megbetegedések világszerte a vezető halálokok közé tartoznak, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint az Európai Unióban 1,9 millió feletti halálozásért felelnek évente, pedig az egyik legjelentősebb kockázati tényező könnyen kezelhető lenne.
Lehetséges gyógyszercsere miatt visszahívja a lakosságtól a Scippa 15 mg filmtabletta H65102A gyártási tételét az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. (A gyártási szám a gyógyszerdoboz oldalán található.)
Az iszkémiás szívbetegség és szívelégtelenség korai felismerését és modern terápiás lehetőségét kutatja a Nemzeti Szívprogram keretei között a Semmelweis Egyetem orvoscsoportja, négy K+F vállalkozással közösen. Ezeknek a kórképeknek a legismertebb következményei a szívizom vérellátási zavara és a hirtelen szívhalál.