A sajtóhírekkel ellentétben Magyarországon elérhető a Xanax, annak csupán egy speciális kiszereléséből, a nyelv alá helyezhető – Xanax SL (sublingualis 0,5 mg) – tablettából volt hiány június 21 és július 17-e között.
Amerikai kutatók kifejlesztették az első tuberkulózis gyorstesztet, amely alkalmas az aktív tbc-fertőzés diagnosztizálására és a betegség súlyosságának meghatározására is.
Az élelmiszerekben, étrend-kiegészítőkben alkalmazható gyógynövények alkalmazhatóságának szakszerű, tudományos értékelése, elemzése érdekében Intézetünk 2017. június 22.-én megújította a Szakértői Testületét, amely a jövőben Tudományos Tanácsadó Testületként folytatja munkáját.
Több mint hét évvel a nivolumab immunterápiás hatóanyaggal végzett első klinikai vizsgálatok elindulása után a Johns Hopkins Kimmel Cancer Center kutatói a betegek kis csoportjának elemzése után megállapították, hogy az előrehaladott nem kissejtes tüdőrák ötéves becsült túlélése 16 százalék, összehasonlítva ugyanennek a csoportnak a korábbi túlélési arányával, ami 1-4 százalék között volt.
Egy új kutatás szerint azoknál a közepesen súlyos és súlyos colitis ulcerosában szenvedő betegeknél, akiknél más kezelés nem javított az állapotukon, kedvező hatású lehet a jelenleg arthritis kezelésére jóváhagyott tofacitinib.
Jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség az inotuzumab ozogamicin hatóanyagú új leukémia ellenes gyógyszert, amely újabb előrelépést jelent a prekurzor B-sejtes ALL kezelésében.
A nemzetközi orvoscsoport múlt hét szombaton két betegnél hajtotta végre a beavatkozást, amellyel a tüdőerek magas vérnyomását csökkentették.
Angliai kutatók egy véletlennek köszönhető felfedezés által valószínűleg rábukkantak az antibiotikum rezisztencia megoldására.
A stroke a harmadik leggyakoribb halálok Magyarországon, és első helyen áll azon betegségek között, melyek tartós rokkantságot okoznak. Évi 45–50 ezer új beteg írható a stroke számlájára, becslések szerint 180 ezren élnek a betegség több-kevesebb maradványtünetével.
Egy új kutatás eredményei szerint azoknál a súlyosabb szívelégtelenségben szenvedő betegeknél, akiknél magasabb a TSH és T4 pajzsmirigy hormonok szintje és alacsonyabb a T3 szint, nagyobb a valószínűsége a pitvarfibrilláció kialakulásának.
Gyógyszergyártók, forgalmazó cégek és szakmai szervezetek a gyógyszerhamisítás ellen létrehozták a Humvo Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt.-t, ezzel egyidejűleg új gyógyszerazonosító rendszert alapítottak, amely az egységes uniós hálózat részeként működik 2019-től - közölte a Richter Gedeon Nyrt. az MTI-vel.
Az Egészséges Budapest Program hárommillió ember egészségügyi ellátását gondolja újra, a dél-budai központról (Dobogó területen) szóló önálló előterjesztésnek augusztus végéig kell megszületnie - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön a témában tartott háttérbeszélgetésen.
A gyógyszerek tárolása a nyári meleg hónapokban fokozott körültekintést igényel. A kánikula az emberi szervezet számára sem előnyös, de a gyógyszerek szempontjából a magas hőmérséklet kimondottan káros: általában gyorsul a gyógyszerek hatóanyagainak bomlása, így csökkenhet a készítmények hatása.
A cambridge-i egyetem kutatói kifejlesztettek egy új statisztikai modellt a daganatos betegek vesefunkciójának értékelésére. Ez az eddig kidolgozott módszerek közül a legpontosabb, és jelentős segítséget nyújthat az onkológusoknak a betegek biztonságosabb kezelésében.
A pittsburghi egyetem kutatói feltártak egy olyan molekuláris mechanizmust a súlyos asztmában kialakuló kortikoszteroid rezisztencia hátterében, amely alátámasztja, hogy ezek a szerek ronthatják bizonyos betegek állapotát.
A Zika-vírus rendkívül súlyos károsodást okozhat a magzatnak, a vírus agykárosodáshoz vagy akár halálhoz isvezethet. Amerikai kutatók felfedezték, hogy a Zika-vírus az által fertőzi meg a magzatot, hogy módosítja a szervezet fertőzésekkel szembeni barrierjét.
A mindenütt jelenlévő humán herpeszvírus (HHV-6) meghatározó szerepet játszhat az agy regenerálódó képességének gátlásában szklerózis multiplexben és más agyi betegségekben.
Új kutatási eredmények születtek a triplanegatív emlőrák, az előrehaladott HR-pozitív emlőrák és a HER2-negatív, metasztatikus emlőrák kezelésével kapcsolatban.
Az uniós forrású egészségügyi fejlesztések jól haladnak, a projektek kétharmadára már szerződést kötöttek, és a következő időszakban kezdődhet a betegbiztonságot, az ellátás színvonalát vagy a megelőzést célzó programok megvalósítása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten újságírókkal.
Tilos a beteglátogatás a székelyudvarhelyi kórház fertőző osztályán a szokatlanul nagy számú kanyarógyanús eset miatt, az intézmény körül pedig helyi rendőrök járőröznek, hogy ne szökjenek meg a betegek - közölte pénteken a Maszol.ro hírportál.
A képelemző program intelligens kérdésfeltevéssel kommunikál a biológussal/patológussal, és a szakember válaszai alapján folyamatosan tanul. Ezzel képessé válik arra, hogy többmilliárdnyi sejt között olyan új sejttípusokat fedezzen fel, amelyek új információkat adhatnak a biológiai mintákról, utat nyitva a diagnosztika, a célzott gyógyszerkutatás vagy a személyre szabott terápia precizitásának növelése előtt.
Az IMS legújabb elemzése alátámasztja a generikus gyógyszerek népegészségügyi jelentőségének növekedését, mivel az adatok szerint az Európában expediált gyógyszerek 62 százalékát már generikus készítmények teszik ki, míg az egészségügyi kiadásoknak csak 4 százalékába kerülnek ezek a gyógyszerek.
Angliai kutatók felfedezése arra utal, hogy összefüggés van az antibiotikum rezisztencia kialakulásának mechanizmusa és a triklozánnal szembeni rezisztencia között, mely utóbbi egy széles körben alkalmazott háztartási fertőtlenítőszer.
A JAMA folyóiratban megjelent két tanulmány szerint 32 hetes kezelés során a degludec inzulin nagyobb mértékben csökkentette a hypoglycaemiás epizódok számát az 1-es és 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknél, mint a glargin inzulin U100.
A béta-blokkolók kulcsfontosságúak a szívelégtelenség kezelésében, de nem minden beteg reagál a gyógyszeres kezelésre, aminek az okát mindeddig nem sikerült felderíteni.
Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten.
Jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség a szarilumab hatóanyagú Kevzara forgalomba hozatalát.
A nem szteroid gyulladásgátlók (a szelektív COX-2 gátlókat is beleértve) vascularis és gastrointestinalis (GI) hatásait, mellékhatásait igazán széles körben folytatott elemzés eddig nem vizsgálta. Jelen tanulmány célja volt az e készítmények alkalmazásával kapcsolatos randomizált klinikai vizsgálatok meta-analízise.
Az UCL kutató által végzett vizsgálat eredményei szerint a daganatellenes szerek aktivitása függ a bélben található mikróbák típusától. A felfedezés alátámasztja a bélbaktériumok befolyásolásának potenciális előnyét a tumorellenes kezelés során, illetve segít annak megértésében, hogy miért van akkora eltérés a kezelés hatékonyságában egyes egyének között.
Az egészségügy legfontosabb része az emberi tényező, ez az a rész, amit a legjobban meg kell becsülni, és amit a Semmelweis-napon ünnepelünk - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára csütörtökön Vácon.
Az MGYK Elnöksége és a Területi Elnökök Értekezlete kezdeményezésére A vidéki kis gyógyszertárak működtetésének szempontjai és lehetőségei címmel miniszimpózumra került sor a budapesti Benczúr Hotelban.
A University of Maryland School of Medicine kutatói egy új kutatásban azt találták, hogy egerekben a kinurénsav szintjének beállítása szignifikáns hatással volt a skizofréniaszerű viselkedésre. A kutatás eredményeit a Biological Psychiatry folyóiratban tették közzé.
A hypertriglyceridemiában szenvedő betegeknek gyakran azt tanácsolják, hogy módosítsanak az étrendükön és fogyjanak le. De a kóros állapotot nem minden esetben a magas zsírtartalmú ételek okozzák.
A halálozás egyik vezető oka világszerte a szívbetegség, amit a 2-es típusú diabétesz tovább ront, de a cukorbetegség kezelése ennek ellenére mégis elsősorban a vércukorszint szabályozására fókuszál. A 2-es típusú diabétesznek ez az általánosan elterjedt megközelítése a betegre nézve a szívinfarktus és a stroke nagyobb kockázatával járhat.
Az Európai Gyógyszerügynökség CHMP bizottsága nyolc új gyógyszer engedélyezésével kapcsolatban adott ki pozitív véleményt, köztük új hepatitisz C, szklerózis multiplex és rákellenes szerekre.
Az elmúlt évtizedben folyamatosan növekedett azoknak a bizonyítékoknak a száma, amelyek a rohamszerű agyi aktivitást összefüggésbe hozták az Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél látott kognitív hanyatlással.
Több nemzetközi kutatás is foglalkozott a közelmúltban a diabétesz kialakulása és az endokrin, illetve immunrendszer zavarai közötti összefüggések feltárásával, ígéretes eredményekkel.
Esterházy Péterről elnevezett emlékparkot avattak fel a rákban elhunyt író tiszteletére Budapesten, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház új onkológiai centruma mellett. Az onkológia több mint ötven kortárs képzőművész felajánlása révén egyedi kiállítási helyszínné változott.
Egy új kutatás során először igazolták, hogy az alacsony tesztoszteronszint férfiaknál fokozza a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. A kutatók azonosították azt az útvonalat, amelyen keresztül a tesztoszteron közreműködik a vércukorszint szabályozásában.
Egy fázis 1, randomizált klinikai vizsgálat igazolta az ebolavírus elleni vakcina jó tolerálhatóságát és biztonságosságát, valamint az immunizációt követő 6 hónappal is az antitestek magas szintjét találták a résztvevők vérében.
A fázis 2b Topáz vizsgálat eredményei alátámasztják, hogy a pimodivir (JNJ-63623872) szignifikánsan csökkentette a vírusterhelést hét napos kezelés során placebóval összehasonlítva felnőtt betegekben szövődménymentes A-típusú influenzában.
A generikus BCG-vakcina előrehaladott 1-es típusú diabéteszt visszafordító hatását értékelő klinikai vizsgálata során gyűjtött adatok alátámasztják azt a potenciális, új hatásmechanizmust, amely által a BCG vakcina képes lehet az inzulintermelő szigetsejtekkel szembeni megfelelő immunválasz helyreállítására.
Az utóbbi években az immunterápia a szakma és a közvélemény figyelmét is megragadta, mivel hatásos terápia esetén az eredmények lenyűgözőek. De ez a terápia is gyakran kudarcot vall sajnos, és a kutatók nem tudják, miért.
Kutatók szerint a nullástól eltérő vércsoport kis mértékben fokozhatja a szívinfarktus és a stroke kockázatát, amit az A, B és AB vércsoportra jellemző magasabb véralvadási fehérje szinttel magyaráznak.
Egy új kutatás szerint az Alzheimer-kór, Parkinson és más neurodegeneratív betegségek kórosan működő agysejtekkel lehetnek összefüggésben, amelyek toxikus proteineket termelnek, és ez által megbetegítik a környező sejteket.
Cukorbetegség kezelésében alkalmazott készítmény nyerte el 2016-ban az „Év Gyógyszere 2016” díjat, amelyet a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság ítél oda minden évben olyan gyógyszerkészítménynek, amely jelentős tudományos felfedezésen alapul és hiánypótló szerepet tölt be a terápiában.
Az UC Berkeley kutatói az vírusfertőzések eddig nem ismert hatását fedezték fel, amely magyarázattal szolgálhat arra, hogy miért járnak a vírusos betegségek általános rosszulléttel.
Egy új kutatás eredményei szerint a tumorsejtekből származó mutáns DNS-darabkák egy speciális vérvizsgálat segítségével már akkor is kimutathatóak, amikor más módszerrel nem, és még semmilyen tünet nem jelentkezik.
A New England Journal of Medicine folyóiratban megjelent kutatás eredményei szerint a diabétesz kezelésére szolgáló gyógyszerek egy új csoportja fokozhatja a ritka, de súlyos szövődmény, a diabéteszes ketoacidózis kockázatát.
Egy új elemzés szerint világszerte több mint 2 milliárd gyermek és felnőtt szenved a túlsúly és elhízás következtében kialakuló egészségügyi problémáktól, és egyre több az ebből eredő haláleset is.