A minnesotai egyetem biomérnökei kidolgoztak egy forradalmi eljárást, amelynek segítségével 3D nyomtatással olyan tapaszt állítottak elő, ami segíti a szívizomszövet gyógyulását szívinfarktus után. A felfedezés egy jelentős lépés a miokardiális infarktus következtében fellépő szövetkárosodás kezelésében.
Javítani kell a lakosság egészségügyi állapotán, ezzel csökkenthető az ellátórendszer szolgáltatásai iránti igény - jelentette ki az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár szerdán Szegeden.
Történelmi jelentőségűnek nevezett immunterápiát engedélyezett a leukémia egyik fajtájának gyógyítására az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA).
Egy új kutatás eredményei szerint a kanakinumab forradalmi áttörést hozhat a szívinfarktus kockázatának csökkentésében, akár 15 százalékkal is mérsékelve az ismételt infarktus kockázatát.
Világszerte a daganatos betegségek okozzák a legtöbb halálesetet, évente 8,2 millió ember halálát okozva és az Egyesült Államokban az új esetek száma 2017-ben eléri az 1,6 milliót. A betegség globális hatása többmilliárd dolláros költséggel jár, ezért az új hatóanyagok és terápiák kifejlesztése kritikus fontosságú.
Kutatók igazolták, hogy az aztreonám, amikacin és polimixin-B kombinációja képes volt 24 órán belül elpusztítani az mcr-1 és mcr-5 géneket hordozó E. coli baktériumot, valamint megakadályozta a baktériumok újbóli szaporodását is. A hagyományos antibiotikum-kombinációk hatástalanok voltak az E. colival szemben, és a rezisztencia is gyorsan kialakult.
Ausztrál kutatók által végzett vizsgálat új kezelési lehetőséget nyithat meg a 2-es típusú diabétesz biztonságosabb és hatékonyabb terápiája előtt.
A DYSIS vizsgálat eredményei szerint, amelyeket az EDS kongresszuson ismertettek az előadók, azok a nők, akiknél magas a kardiovaszkuláris események kockázata, kisebb valószínűséggel kapják meg a szekunder prevenció esetén ajánlott sztatin adagot.
Egy új kutatás igazolta, hogy a pitvarfibrillációban szenvedő és sztent beültetésen átesett betegeknél biztonságosabb a csak kétféle véralvadásgátlót tartalmazó terápia alkalmazása, mint a három hatóanyagból álló standard kezelés.
A világon minden tizedik halálozás oka a dohányzás - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában jelent meg.
Amerikai kutatók felfedeztek egy olyan mechanizmust, ami az azonos törzshöz tartozó baktériumok számára lehetővé teszi a kommunikációt, amikor a túlélésük veszélybe kerül. A kutatás alátámasztja, hogy a mikróbák közötti üzenetátvitel befolyásolásával le lehet lassítani a súlyos infekciókat, és a szervezet ez által képes leküzdeni a fertőzést anélkül, hogy a baktérium rezisztenciát fejlesztenének ki a kezeléssel szemben.
A texasi egyetem kutatócsoportja egy olyan erős hatású fájdalomcsillapító molekulát fedezett fel, ami egy eddig nem ismert jelátviteli mechanizmuson keresztül fejti ki a hatását.
A Perlmutter Cancer Center kutatócsoportja által feltárt eredmények szerint a C-vitamin hatására a csontvelőben található rendellenes őssejtek a normális érési folyamatot kövessék ahelyett, hogy elszaporodva hematológiai daganatot okoznának.
Az új kutatás eredményei szerint a széles körben alkalmazott antidepresszánsok ronthatják a tinnituszt. A Cell Reports augusztus 22-ei számában közzétett tanulmány szerint a fusiform neuronok szerotonin hatására hiperaktívvá válnak.
Bonyolultabb kockázati tényezők felismerésére is alkalmas új számítógépes módszerrel vizsgálták az Alzheimer-és és az időskori demencia kialakulásának kockázatát az ELTE és a Semmelweis Egyetem kutatói, akik eredményeiket az Archives of Gerontology and Geriatrics című folyóiratban publikálták.
Magyarországon elsőként alakítottak ki fekvőbeteg-ellátóhelyet ritka betegségekkel élők számára a Semmelweis Egyetem Genomikai Medicina és Ritka Betegségek Intézetében.
Egy állatkísérletes vizsgálat eredménye szerint az amitriptilin átmenetileg gátolja a vér-agy gát működését, és ez által lehetővé teszi hatóanyagok bejutását az agyba.
Népszavazási kezdeményezést nyújtottak be a homeopátiás szerek gyógyszerként való reklámozása és forgalmazása ellen.
A müncheni Helmholtz Zentrum és a heidelbergi egyetem kutatásai szerint cukorbetegeknél a májban zajló gyulladásos folyamatok emelkedett koleszterinszintet, és ezen keresztül további vaszkuláris elváltozásokat eredményeznek.
A Massey Cancer Center kutatói preklinikai kísérletekben feltárták a vastagbélrák kialakulásának egy új útvonalát, és ez alapján felvetették egy új kezelési és prevenciós módszer lehetőségét is. Az eredmények valószínűleg más daganattípusok kezelésében, például petefészek-, emlő-, tüdő- és prosztatarákban is alkalmazhatóak lesznek.
Több tízezer ember életét nehezítik meg a fóbiák, amelyek akár a szakmai előmenetelünkre vagy társas kapcsolatainkra is negatív hatást gyakorolhatnak – mondja Dr. Simon Lajos. A Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi docense szerint a fóbia egy hibás tanulás nyomán alakul ki, amelynek alapja egy szorongásos, problémákkal teli élethelyzet.
Jóváhagyta az Európai Gyógyszerügynökség a brodalumab hatóanyagú Kyntheum forgalomba hozatalát. A Kyntheum közepesen súlyos vagy súlyos plakkos psoriasis kezelésére javallott szisztémás kezelésre szoruló felnőtteknél.
Komoly pénzbüntetésre számíthatnak azok a szerbiai szülők, akik nem engedélyezik, hogy gyermekeik oltást kapjanak, a tavaly életbe lépett törvény értelmében eddig több mint kétszáz eljárást indítottak, és már kiszabták az első büntetéseket is - számolt be róla a szerb sajtó.
Az elmúlt években Magyarországon a régió számos országával szemben nem nőtt ugrásszerűen a HIV-fertőzések száma, a kiszűrt HIV-pozitív betegek több mint 90 százaléka pedig korszerű kezelésben részesül Szlávik János infektológus szerint.
Október elsejétől elveszítheti a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet az önállóságát, az ország legkomolyabb szívgyógyászata az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lesz – tudta meg a Népszava.
Várhatóan még ebben a hónapban kiírják a fővárosi kórházfejlesztési projekthez kapcsolódó, összesen 21 milliárd forint keretű, orvosi gép-műszer vásárlását célzó közbeszerzést. Emellett készülnek azok az önkormányzati testületi előterjesztések is, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a jelentősebb bontásokkal, építkezésekkel járó kórházi átalakítások megfeleljenek a helyi szintű jogi szabályozásoknak.
Ismét megjelent a nyugat-nílusi láz Szerbiában, eddig három esetet jegyeztek fel - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.
A csontok fokozott törési hajlama ellen kifejlesztett, úgynevezett biszfoszfonát tartalmú gyógyszerek nélkülözhetetlenek a csontritkulás és egyes csontáttéttel járó daganatok kezelésében, ugyanakkor egy ritkán előforduló, de súlyos mellékhatás miatt fokozott fogászati prevencióra és kontrollra van szükség ezeknél a betegeknél – hívta fel a figyelmet Dr. Vaszilkó Mihály, a Semmelweis Egyetem Arc- Állcsont- Szájsebészeti és Fogászati Klinika adjunktusa.
Egy új kutatás szerint a D-vitamin bevitelre vonatkozó nemzetközi ajánlások ellenére a csípőtörtést elszenvedett betegeknek csak 45,7 százaléka szed folyamatosan D-vitamint.
Egyre súlyosabb tünetekkel és egyre korábbi életszakaszban jelentkezik a gyulladásos bélbetegség a hazai lakosság körében. Ezek közül a Crohn-betegség és a fekélyes vastagbélgyulladás a leggyakoribb, mintegy 45 ezer embert érint.
Az amerikai hatóság által engedélyezett készítmény nyolc hét alatt kifejti a hatását, összehasonlítva a korábbi 12 hetes terápiával.
Áttörést ért el az Alzheimer-kór esetén jelentkező epilepszia diagnosztizálásában egy magyar kutatócsoport. Az epilepsziás működészavar korai kezelése lassíthatja az Alzheimer-kór tüneteinek romlását, és hozzájárulhat a betegek életminőségének megőrzéséhez is.
A floridai Charles E. Schmidt College of Medicine és a Harvard Medical School világszerte elismert kutatói egy cikkben fejtették ki véleményüket a sztatinok és a diabétesz közötti lehetséges, de nem bizonyított összefüggéssel, illetve a sztatinok rendelésére gyakorolt hatásával kapcsolatban. A kommentár az American Journal of Medicine folyóiratban jelent meg.
Elektronikusan elérhető és kereshető ún. multimorbiditási, vagyis különböző betegségek együttjárását mutató térkép készült a Semmelweis Egyetem kutatónak részvételével, amely a 250 legfontosabb betegség közötti kapcsolatokat mutatja.
Annak ellenére, hogy a Föld népességének 10 százaléka szenved krónikus vesebetegségben, a Nemzetközi Nefrológiai Szövetség által összeállított és a Nefrológiai Világkongresszuson bemutatott friss, globális jelentés szerint óriási hiányosságok vannak a vesebetegek gondozásában és a prevenció terén mind a fejlett, mind a fejlődő országokban, és sok ország egyáltalán nem fektet hangsúlyt a vesebetegségekre.
A 2-es típusú diabéteszre adott gyógyszerrel állították meg a Parkinson-kór előrehaladását brit kutatók egy kísérletben - írja a BBC hírportálja.
A Stanford University School of Medicine és a Baylor College of Medicine kutatói szerint az Egyesült Államokban a kanyaróoltások számának kismértékű csökkenése is aránytalanul nagyfokú emelkedést eredményezne a kanyarós megbetegedések számában és az ezek kezelésével összefüggő közegészségügyi kiadásokban.
Az átmenetileg vagy tartósan hiánycikk gyógyszerek helyett minden esetben elérhető helyettesítő termék - erről az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója beszélt egy szerdai háttérbeszélgetésen.
Az antibiotikumok életmentő gyógyszerek, de a túlzott alkalmazásuk miatt kialakult antibiotikum-rezisztencia mára az egyik legégetőbb világméretű egészségügyi veszélyforrássá vált. A University of Rochester Medical Center kutatói egy olyan eszköz kifejlesztésén dolgoznak, ami segíthet a kezelőorvosoknak abban, hogy csak olyan betegeknek írjanak fel antibiotikumot, akinek arra valóban szüksége van.
Évtizedek óta igaznak hitt állítást cáfolt meg az MTA Természettudományi Kutatóközpont Enzimológiai Intézet Váradi András által vezetett kutatócsoportja. Felfedezésük nyomán új, nagyon egyszerű és alacsony költségű terápiával lehet megelőzni a kötőszöveti meszesedést. A módszerrel kezelhetők lehetnek azok is, akik különben 40-50 éves korukban elveszítenék a látásukat.
Nyolc százalékkal csökkent tavaly január és idén május között a Nagy-Britanniában engedélyt kapó, az Európai Uniós más tagországaiból érkező orvosok száma, egyre több orvos jelentkezik viszont EU-n kívüli országokból.
A gyógyszerészi tulajdon növelését támogató intézkedésként a patika hitelprogram keretében tizenhárom gyógyszerész 500 millió forint hitelt vett fel, amelyhez a kormány 90 millió forint kamattámogatást biztosít - közölte az Emmi egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkára a gyógyszerészi kamara sajtótájékoztatóján.
2011 óta az OEP, majd a háttérintézmények átalakítása után a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) félévente hajtja végre az úgynevezett vaklicitet. Az eljárás célja, hogy az egymással helyettesíthető, azonos hatóanyagú és hatáserősségű készítmények ára jelentős mértékben csökkenjen, ezáltal enyhítve a gyógyszerkassza kiadásait.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága szerint átmeneti készlethiány alakult ki a gyermekkori védőoltásokhoz szükséges egyik oltóanyagból, azonban július 10-től kiszállították a tartalékot, a további oltóanyag-mennyiség kiszállítását pedig pénteken kezdik, és a vakcina hamarosan az ország minden részébe megérkezik.
Hatékonynak bizonyulhat egy elhízás kezelésére szolgáló gyógyszer a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek terápiájában.
A hivatalos adatok szerint egy évtized alatt felére csökkent az AIDS miatt bekövetkező halálesetek száma.
Egy átfogó képalkotó kutatási program eredményeként olyan szerkezeti változásokat azonosítottak az agyban, amelyek depresszió következtében alakulhattak ki.
Tizenegy új gyógyszert hagyott jóvá az Európai Gyógyszerügynökség CHMP bizottsága, többek között ritka betegségek, HIV-fertőzés és tüdőrák kezelésére szolgáló készítményeket.
A bristoli egyetem kutatói által tett felfedezés segíthet annak feltárásában, hogy az ereket körbe vevő pericyták hogyan stimulálják a leptin hatására új erek képződését.
Az idegrendszer működésével kapcsolatos alapvető felfedezést tettek az MTA Természettudományi Kutatóközpontjának kutatói. Eredményük hozzájárulhat a kognitív zavarok jobb megértéséhez és hatékonyabb kezeléséhez is.