Koronavírus - Meghalt az első beteg Lengyelországban, a cseh kormány szükségállapotot hirdetett ki

Meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg Lengyelországban, egy 57 éves nő a Nagy-lengyelországi vajdaság székhelyén, Poznanban - jelentette be csütörtöki sajtóértekezletén a poznani főpolgármester-helyettes.

hirdetés

    A más súlyos betegségekben is szenvedő nő szervezetében elsőként mutatták ki a Nagy-lengyelországi vajdaságban a SARS-Cov-2 koronavírus jelenlétét. Már súlyos állapotban került kórházba. Korábban nem járt külföldön, de találkozott Olaszországból visszatérő kezelőorvosával.

    Lengyelországban csütörtök délelőttig 47 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Több mint 1200 fertőzött karanténban van, közülük 16-an az ellenőrzés során nem tartózkodtak otthonukban.
    A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben egyaránt, bezártak a színházak, mozik, múzeumok is. A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Veszélyhelyzet kihirdetését harangozta be a koronavírus-járvány továbbterjedésének megelőzésére Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter csütörtöki varsói sajtóértekezletén.

    A politikus közölte, hogy még csütörtökön kihirdetik a lengyelországi veszélyhelyzetet, tekintettel arra, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerdán világjárványnak nyilvánította a Kínából terjedő Covid-19 koronavírus-járványt.     
    A lengyel törvény értelmében a veszélyhelyzet keretében, további rendelkezések révén, korlátozható bizonyos termékek forgalmazása, intézmények működése. A járvány kezelése érdekében a hatóságok kötelezővé tehetik egyes ingatlanok rendelkezésre bocsátását, az egészségügyi dolgozókat pedig meghatározott, a fertőzés kezelését célzó feladatok teljesítésére kötelezhetik.
    Lengyelországban csütörtökön meghalt az első koronavírussal fertőzött beteg, egy 57 éves, más súlyos betegségekben is szenvedő nő. Csütörtök délutánig 49 Covid-19-fertőzést regisztráltak, az előző naphoz képest 16-tal nőtt a fertőzöttek száma. Több mint 1200 fertőzésgyanús ember karanténban van.
    A lengyel kormány csütörtöktől megelőző intézkedésként március 25-ig felfüggesztette az oktatást az alsó-, közép- és felsőfokú tanintézményekben, bezártak a színházak, mozik, múzeumok. A házi karanténba helyezetteket szerda óta a rendőrség naponta ellenőrzi, hogy betartják-e az intézkedést. Az összes közúti, vasúti határátkelőhelyen, valamint a balti-tengeri kikötőkben egészségügyi ellenőrzést vezettek be.

Szükségállapotot hirdetett ki Csehországban  a kormány csütörtökön az új koronavírus terjedése miatt. A rendelkezés délután kettőkor lépett életbe, hatálya harminc nap - közölte a kormány rendkívüli ülése utáni sajtóértekezleten Andrej Babis miniszterelnök Prágában.

    Az intézkedést a lakosság egészsége védelmének szükségességével indokolja a kabinet.
    A cseh kormány rendeletében péntek reggeli hat órával kezdődően megtiltotta a sport- és kulturális rendezvényeket. Este nyolc órától reggel hatig pedig tilos a belépés a vendéglátóhelyekre, ami a gyakorlatban azok bezárását jelenti.  A bevásárlóközpontokban működő vendéglátóipari egységeket péntektől be kell zárni.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Ajánlott cikkek