További cikkek a Koronavírus rovatból

Koronavírus - Húszszázalékos fertőződési arányra készít terveket a brit kormány

A brit kormány kedden ismertetett készenléti terve nem zárja ki, hogy a munkaerő húsz százaléka is betegszabadságra kényszerül az új típusú koronavírus okozta esetleges széles körű nagy-britanniai járvány csúcspontján.

hirdetés

    Boris Johnson brit miniszterelnök az angliai tiszti főorvossal, Chris Whittyvel közös keddi sajtótájékoztatóján mindazonáltal hangsúlyozta: a készenléti terv nem előrejelzés, hanem azt vázolja fel, hogy az egyes lehetséges forgatókönyvek megvalósulásának esetén mikor milyen intézkedésekre lehet szükség az adott esetekre vonatkozó tudományos tanácsadásnak megfelelően.

    Whitty professzor a sajtótájékoztatón kijelentette: az eddigi széleskörű tapasztalatok alapján az új koronavírus okozta, Kínából induló járvány halálozási rátája 1 százalék körüli, "vagyis a betegek 99 százaléka felépül".
    Hozzátette: az alacsonyabb kockázatú - tehát például a fiatalabb, krónikus betegségekben nem szenvedő - csoportokon belül 1 százaléknál is jóval alacsonyabb a fertőzöttek halálozási aránya.

A tiszti főorvos szerint a betegek nagyon nagy többsége enyhe vagy mérsékelt megfázásszerű tüneteket tapasztal és teljesen felépül a fertőzésből.
    A brit kormány kedden ismertetett 28 oldalas készenléti tervcsomagjában szerepel, hogy komolyabb nagy-britanniai járvány esetén a rendőrség fő feladatává a közrend fenntartása válik, különösen akkor, ha a rendőrségi állomány tagjai közül is sokan megbetegszenek. Ebben az esetben a közvetlen bűnüldözési tevékenység a legsúlyosabb bűncselekmények felderítésére korlátozódhat, és a sürgősségi szolgálatok a hadsereg segítségét is kérhetik.
    A dokumentum szerint a brit védelmi minisztériumnak alaposan begyakorolt eljárási tervei vannak arra, hogy szükség esetén segítséget nyújtson a polgári hatóságoknak, úgy, hogy közben nagy-britanniai és külföldi műveleti feladatait is teljesíti.
    A Koronavírus-akcióterv című - a brit, a skót, a walesi és az észak-írországi kormány által közösen összeállított - készenléti tervcsomagban szerepel, hogy ha az állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozói körében is terjedni kezd a járvány, és mindeközben növekszik a kórházi kezelésre szoruló, súlyosabb állapotban lévő fertőzöttek száma, akkor halasztani kell a nem sürgős kezeléseket igénylő betegek ellátását, és ha szükséges, a már nyugdíjba vonult orvosokat is be kell hívni aktív egészségügyi szolgálatra.
    A dokumentum szerint egyelőre bizonytalan, hogy az üzleti szektorban milyen hatása lesz a koronavírus-járványnak, de elképzelhető olyan "feszes helyzetet" modellező forgatókönyv, amelynek megvalósulása esetén az alkalmazotti állomány ötöde is kieshet a munkából a járvány csúcspontjának heteiben.
    A brit statisztikai hivatal (ONS) becslése szerint Nagy-Britanniában 30,5 millióan dolgoznak alkalmazotti munkakörökben, így egy ilyen mértékű megbetegedési arány több mint hatmillió alkalmazottat érintene.  

A tervcsomag szerint a nehéz helyzetbe kerülő üzleti vállalkozások számára már létezik egy olyan eljárás, amelynek alapján kérhetik az adóhivataltól esedékessé váló adókötelezettségeik teljesítésének halasztását.
    A dokumentum szerint a járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedések között szerepelhet iskolák bezárása, az otthoni munkavégzés kiterjesztésének ösztönzése és a nagy tömegeket vonzó rendezvények számának csökkentése.
    Boris Johnson az akcióterv közzétételével egy időben tartott keddi sajtótájékoztatóján ugyanakkor kijelentette: amit mindenki már most megtehet a vírus terjedésének megakadályozására, az a rendszeres és alapos kézmosás szappannal és meleg vízzel. A brit kormányfő szerint az általános jó tanács az, hogy egy-egy alkalommal annyi ideig tartson a kézmosás, ameddig a Happy Birthday (Boldog születésnapot) című dal kétszeri eléneklése tart.
    "Egyszerű tanács, de jelenleg ez a legfontosabb, amit tehetünk" - tette hozzá.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek