További cikkek a Koronavírus rovatból

Pénteken három újabb fertőzött magyart diagnosztizáltak, mindhárman kórházban vannak, jó állapotban

Pénteken három újabb koronavírussal fertőzött magyart diagnosztizáltak. Mindhárman kórházban vannak, jó állapotban - jelentette ki Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a pénteki budapesti sajtótájékoztatón.

hirdetés

    Közlése szerint továbbra is egyedi esetek vannak. Azon dolgoznak, hogy megelőzzék a gócpontok kialakulását - tette hozzá.
    Szólt arról is, hogy visszaállították a határellenőrzést. Egyes országokból érkezőkre vonatkozóan beutazási tilalom van. Elmondta, hogy mostanáig 11 437 magyar állampolgárt ellenőriztek. Ebből 166 magyar állampolgár vonatkozásában rendelték el a hatósági házi karantént. Egy külföldi állampolgárt vittek kórházba koronavírus-gyanúval. 204 emberrel szemben megtagadták az országba való belépést - ismertette a részleteket Lakatos Tibor.

    A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs egyetlen település lezárását sem tartja indokoltnak - jelentette ki az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.
    Lakatos Tibor hangsúlyozta: nyomatékosan felhívják az idősek figyelmét arra, hogy maradjanak otthon, a családtagjaik pedig figyeljenek rájuk jobban. Emlékeztetett: a kormány döntött a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvények betiltásáról a fertőzés terjedésének megakadályozása érdekében.
    Mindenkire, aki a haza szolgálatáért esküdött fel, szükség van: az egészségügyi dolgozókra, a rendőrökre, katonákra és a kormánytisztviselőkre - hangsúlyozta, kiemelve a média szerepét is abban, hogy közvetítse azt az üzenetet, miszerint a járványt komolyan kell venni. Arra kérte a médiumokat, hogy tegyék közzé a közcélú tájékoztató anyagokat, különösen az időseknek szóló felhívásokat.

Elérkeztünk arra a szintre, hogy a járványügyi hatóságoknak minden perc számít - fogalmazott. Hozzátette: a fertőzöttek számának növekedésével nő a járványügyi kontaktkutatások, valamint a potenciális fertőzöttek száma, ezért a járványügyi nyomozásban mostantól a rendőrség is részt vesz.
    Lakatos Tibor a lakosságot is együttműködésre kérte, hogy segítsenek megakadályozni a pánikkeltést. Álhírnek nevezte, hogy Budapestet vagy bármelyik várost lezárnák. Az álhírek terjesztéséről szólva figyelmeztetett: közveszéllyel fenyegetésnek minősül, a Nemzeti Nyomozó Iroda folyamatosan monitorozza az online felületeket és ha bűncselekmény gyanúját észleli, eljárást indít, jelenleg is 4 ilyen van folyamatban. Ha az álhír nem meríti ki a bűncselekmény fogalmát, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítségével intézkednek az áltartalmak eltávolításáról. A szóbeszédet, pletykákat nehéz megakadályozni, ezért is kérik a lakosság segítségét, hogy csak ellenőrzött információkat, valós tényeket közöljenek - mondta.
    A környező országokról azt mondta: Ausztriában 302, Csehországban 117, Horvátországban 19, Lengyelországban 58, Szerbiában 19, Szlovákiában 16, Szlovéniában 89 koronavírusos beteget regisztráltak, Ausztriában és Lengyelországban 1-1 beteg elhunyt. Megerősítette: Magyarországon senki sem vesztette életét a koronavírus miatt, viszont egy fertőzött meggyógyult.
    Arra kérdésre, hogy miért nem vizsgálták meg annak a budapesti középiskolásnak az osztálytársait, akinek az édesanyjánál kimutatták a fertőzést, azt mondta: bízik a járványügyi szakemberek tudásában, ha ők így ítélték meg, biztosan megalapozottan döntöttek.
    A büntetés-végrehajtás által gyártott, alapvetően az egészségügyi ellátórendszernek szóló maszkok drágulását azzal indokolta, hogy a büntetés-végrehajtás három műszakos munkarendre állt át, valamint a Kínából importált alapanyag ára emelkedett.
    Az egészségügyben dolgozók védőfelszereléseiről azt mondta: a szükséges készletek rendelkezésre állnak, a háziorvosok 3 speciális maszkot tudnak átvenni a mentőszolgálattól, amelyeket akkor kell viselniük, ha fertőzött személlyel kerülnek kapcsolatba.

A határellenőrzésről az MTI kérdésére elmondta: a karanténba vonulás kötelezettsége mindenkire érvényes, így a magyar állampolgárságú kamionsofőrökre is. Hozzátette: a gócpontnak számító országokból érkező más állampolgárok belépését megtagadják, a 14 napos hatósági házi karantén azokra vonatkozik, akik magyar állampolgársággal vagy azzal is rendelkeznek.
    Arról a videóról, amelyen egy rendőr azt javasolja egy sofőrnek, ne vallja be, hogy Olaszországból érkezett, azt mondta: elítélik a hanyag szolgálatellátást, különösen akkor, ha a magyar emberek életéről, egészségéről van szó. Hozzátette: ki fogják vizsgálni az ügyet és a lehető legszigorúbb eljárást fogják lefolytatni.
    Arról, hogy több iskola is engedélyezte tanulóinak az igazolt távollétet: a kormány korábbi határozata nem engedi az oktatási szünet elrendelését, de az az iskola hatásköre, ha hazaküldi a diákokat.
    A hatósági házi karanténról azt mondta: Budapesten a fővárosi, vidéken a járási hivatalok hoznak határozatot róla, a rendőrség ellenőrzi az érintetteket és figyelnek arra, hogy a lehető legkisebb mértékben korlátozzák a személyiségi jogaikat. Ugyanakkor a karantént szándékosan megszegők ellen fel fognak lépni.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MTI

Ajánlott cikkek