Az atorvasztatin hatása a gyulladásos markerekre, a lipidprofilra és a vesefunkcióra vesebetegségben

A vesebetegségekben gyakori dyslipidaemia és a fokozott kardiovaszkuláris kockázat miatt különösen lényeges kérdés, hogy az atorvasztatin lipidszintcsökkentő hatásán túl befolyásolja-e az gyulladást, az oxidatív stresszt és a vesefunkciót. A szerzők szisztematikus áttekintésükben és metaanalízisükben erre keresték a választ: 12 randomizált, kontrollált vizsgálat 18 vizsgálati karjának eredményeit összegezték.

Többféle vesebetegség, eltérő kezelési környezet

Az elemzésbe olyan humán randomizált klinikai vizsgálatok kerülhettek be, amelyekben vesebetegségben szenvedő alanyok atorvasztatint kaptak, és amelyekből számszerű adatok álltak rendelkezésre a lipidparaméterekről, a vesefunkcióról vagy a gyulladásos, illetve oxidatívstressz-markerekről. A szerzők a Scopus, Cochrane, Embase, Web of Science, Google Scholar és PubMed adatbázisaiban kerestek 2025 januárjáig; az azonosított 4819 közleményből végül 12 tanulmány felelt meg a beválasztási kritériumoknak.

A 2004 és 2024 között publikált vizsgálatokban egyenként 21–156 résztvevő szerepelt, átlagéletkoruk 46 és 65,47 év között alakult. A bevont populációk közé krónikus vesebetegségben szenvedők, diabéteszes nephropathiás betegek, hemodializáltak, hyperlipidaemiával társult nem diabéteszes nephropathiában szenvedők, hyperoxaluriás betegek, lítiumkezeléshez társuló nephrogen diabetes insipidusban érintettek, valamint szteroidrezisztens nephrosis szindrómás gyermekek tartoztak.

Az atorvasztatin dózisa napi 10–40 mg, a kezelés időtartama 28–365 nap volt. Egyes vizsgálatokban a statint önmagában adták, másokban irbezartánnal vagy α-tokoferollal kombinálták. Az összesített eredményeket random hatású modell segítségével számították, és elemezték a dózis, a kezelés időtartama, a vesebetegség típusa, valamint a monoterápia és kombinációs kezelés szerinti alcsoportokat is.

Kedvező változások a lipidparaméterekben

Az atorvasztatin a kontrollhoz viszonyítva szignifikánsan emelte a HDL-koleszterin szintjét: a súlyozott átlagos különbség 2,74 mg/dl volt (95%-os konfidenciaintervallum [CI]: 0,57–4,91). Ezzel párhuzamosan csökkent az LDL-koleszterin átlagosan 13,09 mg/dl-rel (95% CI: –21,17 és –5,00), a teljes koleszterinszint pedig 15,28 mg/dl-rel (95% CI: –24,58 és –5,98).

A triglicerid- és VLDL-szintet tekintve az összesített elemzés nem igazolt szignifikáns különbséget az atorvasztatinnal kezelt és a kontrollcsoportok között. A lipidparaméterek eredményeit azonban igen nagy heterogenitás jellemezte, ezért az átlagos hatás nagysága az eltérő betegpopulációk, dózisok, kezelési időtartamok és egyidejű terápiák miatt körültekintően értelmezendő.

Az alcsoportelemzések szerint a napi legfeljebb 10 mg-os adag mellett a HDL-koleszterin 3,43 mg/dl-rel emelkedett, a teljes koleszterin pedig 14,26 mg/dl-rel csökkent. Az LDL-koleszterin szintje rövidebb és hosszabb kezelési idő esetén is mérséklődött, de a hosszabb kezeléshez nagyobb mértékű csökkenés társult. Atorvasztatin-monoterápia mellett a HDL-koleszterin emelkedése, valamint az LDL-koleszterin csökkenése is kimutatható volt.

A vizsgálat apolipoprotein-adatokat is összesített. Az atorvasztatin alkalmazása mellett az ApoB koncentrációja átlagosan 19,76 mg/dl-rel, az ApoE-szint 0,85 mg/dl-rel csökkent. Az ApoA esetében nem igazolódott szignifikáns összhatás. Az ApoB-csökkenés a hosszabb kezelésű csoportban volt szignifikáns, és a napi legfeljebb 10 mg-os dózis mellett is kedvező eredményt mutatott.

Oxidatív stressz és gyulladásos markerek

Az oxidatív stressz markereként értékelt malondialdehid (MDA) szintje az atorvasztatinnal kezelt betegeknél szignifikánsan, átlagosan 2,80 egységgel csökkent a kontrollhoz képest. A hatás atorvasztatin-monoterápia során is megfigyelhető volt, míg más kiegészítőkkel adott kombinációban nagyobb mértékű MDA-csökkenést mutattak ki.

A gyulladásos paraméterek közül az interleukin-6 (IL-6) koncentrációja nem változott szignifikánsan. A hsCRP esetében sem volt igazolható szignifikáns összhatás, ugyanakkor egyes alcsoportokban kedvező eredmény mutatkozott. Krónikus vesebetegségben, napi legfeljebb 10 mg atorvasztatin alkalmazásakor a hsCRP átlagosan 3,32 egységgel csökkent; a statin és más kiegészítő kezelés együttadásakor pedig 5,35 egységnyi mérséklődést észleltek.

A szerzők értelmezése szerint az atorvasztatin gyulladásmoduláló hatása dózis-, kezelési idő- és társkezelésfüggő lehet. Ugyanakkor az erre vonatkozó következtetések korlátozottak, mivel az IL-6-elemzés egyetlen vizsgálatból, a hsCRP-összesítés pedig két tanulmány öt vizsgálati karjából származott.

A vesefunkció összesített eredménye nem változott

Az összesített elemzés alapján az atorvasztatin nem módosította szignifikánsan sem a becsült glomeruláris filtrációs rátát (eGFR), sem a szérumkreatinin-szintet. Az eGFR átlagos változása –0,14 ml/perc/1,73 m² volt (95% CI: –2,29 és 2,00), a kreatininszinté pedig –0,02 mg/dl (95% CI: –0,05 és 0,01).

Alcsoportokban eltérő eredmények adódtak. A napi legfeljebb 10 mg atorvasztatint szedőknél az eGFR szignifikánsan, átlagosan 1,05 ml/perc/1,73 m²-rel emelkedett. Krónikus vesebetegségben szintén szignifikáns, 0,89 ml/perc/1,73 m²-es eGFR-növekedést találtak. A nagyobb, napi 10 mg feletti dózisnál ezzel szemben az eGFR csökkenése nem érte el a statisztikai szignifikancia szintjét.

Diabéteszes nephropathiában és más vesebetegségekben az eGFR-re vonatkozóan nem mutattak ki szignifikáns változást. Hemodializált betegeknél a szérumkreatinin koncentrációja szignifikánsan mérséklődött, de a szerzők szerint ennek értelmezésénél a dialízis lehetséges befolyásoló hatását is figyelembe kell venni. Az atorvasztatin önmagában nem változtatta meg szignifikánsan az eGFR-t; kombinációs terápiában javulási tendencia látszott, de ez nem volt szignifikáns.

Korlátozott bizonyítóerő, további vizsgálatok szükségesek

Számos összesített elemzésben jelentős heterogenitás mutatkozott, amelyet a betegpopulációk, a dózisok, a kezelési időtartamok, az eredményváltozók definíciói és a társkezelések különbségei magyarázhatnak. Több vizsgálat kis elemszámú volt, és az LDL-, illetve összkoleszterin-kimenetelek esetében publikációs torzítás lehetősége is felmerült.

A rendelkezésre álló tanulmányok többségében rövid volt a követés, ezért az atorvasztatin hatásainak tartóssága és a hosszú távú vesekimenetelek nem ítélhetők meg. A metaanalízis eredményei szerint az atorvasztatin vesebetegségben javíthatja a lipidprofilt és csökkentheti az oxidatív stressz MDA-markerét; egyes alcsoportokban a hsCRP és az eGFR szempontjából is kedvező változás társult az alacsonyabb dózisú kezeléshez. A szerzők nagyobb, egységes protokollú és hosszabb követésű randomizált vizsgálatokat tartanak szükségesnek az optimális dózis és a hosszú távú renális hatások meghatározásához.

Forrás: Mohammadi I, Einollahi B, Alimohammadi M, et al. The effect of atorvastatin on inflammatory markers, lipid profile, and renal function in kidney diseases: a systematic review and meta-analysis of randomized controlled trials. Advances in Redox Research. 2026;18:100150. doi:10.1016/j.arres.2026.100150.