További cikkek a Onkológia rovatból

A daganatos betegek túlélésének javulása mellett egyre több az új megbetegedés is

Szakértők szerint a daganatellenes terápiák hatékonyságának és a túlélési mutatók javulásával párhuzamosan sajnos növekszik a tumoros megbetegedéssel diagnosztizáltak száma is.

hirdetés

A WHO elemzése szerint a 2012-ben világszerte diagnosztizált 14 millió daganatos megbetegedés húsz éven belül 24 millióra fog növekedni, ami meghaladja a népesség növekedésével arányos esetszám emelkedést.

2015-ben a daganatos betegségek miatt 8,8 millió haláleset történt, ami így a második vezető halálok a szívbetegségek után.

„Rengeteget tudunk a daganatos betegségek prevenciójáról, a diagnózisról, szűrésről, a kezelés hatékonysága is sokat javult, de összességében mégsem értünk el átütő győzelmet a rák elleni harcban” – mondta a francia rákellenes liga elnöke.

A daganatos betegségek prevalenciájának emelkedéséhez számos tényező hozzájárul. Az egyik ezek közül a népesség elöregedése, ami fokozottan jellemző a fejlett országokra és Kínára, ahol a több mint 30 éve érvényben lévő egygyermekes családpolitika hatására az átlag életkor kiemelkedően magas.

Életviteli szokások szintén hozzájárulnak a daganatos betegeségek kialakulásához, amelyek közül a legveszélyesebb a dohányzás, de nem elhanyagolható az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiány, az alkoholfogyasztás és az elhízás szerepe sem.

A daganatos betegségek nagyjából 25 százalékáért karcinogén fertőzések, mint például a HPV és a hepatitis felelősek, különösen az alacsonyabb jövedelmű országokban. Kockázati tényező a karcinogén ipari szennyezőanyagok expozíciója is, a szerves szennyezőanyagok, mint például a dioxin, valamint a nehézfémek és más légszennyező részecskék.

A súlyosbodó kihívások ellenére 2000 óta az ötéves túlélés a legtöbb daganatos betegség esetében javult, néhány esetben szignifikáns mértékben, ahogyan azt egy közlemény összefoglalta, amely a The Lancet hasábjain jelent meg, és 37,5 millió tumoros megbetegedést elemzett 2000 és 2014 között.

Az egyes országok között viszont továbbra is jelentős aránytalanságok tapasztalhatóak, az egészségügyi ellátórendszer állapotától függően.

Az agydaganatban szenvedő gyermekek esetében például az ötéves túlélés 2000 és 2004 között 54 százalék volt, 2010 és 2014 között pedig 60 százalék. Az Egyesült Államokban, Dániában, Svédországban és Szlovákiában a túlélés 80 százalékra vagy afölé javult. Ezzel szemben a Mexikóban és Brazíliában agytumorral diagnosztizált gyermekeknek csak a 40 százaléka maradt életben.

Az emlőrákos betegeknél is javult a túlélés a globális adatokat tekintve, de szintén megfigyelhetőek az egyenlőtlenségek. 2010 és 2014 között az ötéves túlélés az Egyesült Államokban és Ausztráliában 90 százalék volt. Nyugat-Európában a túlélési arány 85 százalékra, Kelet-Európában 71 százalékra emelkedett.

„A daganatos betegségek miatti halálozás csökkentéséhez először a prevenciót kell hatékonyabbá tenni, másodsorban pedig a betegség kimenetelét kell javítani” – tette hozzá a London School of Hygiene and Tropical Medicine epidemiológusa.

A daganatos betegségek kezelése emellett rendkívül költséges is, mind az egészségügyi ellátórendszer, mind a társadalom egésze számára. A WHO szerint a daganatos betegségek miatti kiadás globálisan meghaladja az évi egytrillió dollárt, és ennek jelentős része a fejlődő országokat sújtja. 2012-ben például öt fejlődő országban – Indiában, Kínában, Brazíliában, Dél-Afrikában és Oroszországban – a daganatos betegségek miatti korai halálozás következtében kiesett termelékenység több mint 46 milliárd dollár volt.

A daganatos betegek ellátása szintén hatalmas összegeket emészt fel, kutatók szerint 2017-ben a daganatellenes terápiák költsége jelentősen meghaladta a 300 milliárd dollárt.

A rosszabb gazdasági helyzetben lévő országokban viszont sokszor nem áll rendelkezésre a szükséges összeg, a betegek nem jutnak hozzá a megfelelő ellátáshoz, ami több millió olyan halálesetet eredményez, amelyek egyébként megelőzhetőek lennének.

Szerző:

PHARMINDEX Online

Forrás:

MedicalExpress

Ajánlott cikkek