Továbbra sem lassul számottevően az új típusú koronavírus terjedése Ukrajnában, vasárnapra is csaknem 1200 új beteget regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig velük együtt már megközelítette a 81 ezret.
Budapesten és Debrecenben is enyhén növekszik a koronavírus-örökítőanyag mennyisége a szennyvízben a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) augusztus második hetén végzett vizsgálata szerint - tájékoztatta az NNK hétfőn az MTI-t.
Csehországban pénteken 323 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ami április eleje óta a legmagasabb szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján szombaton reggel közölt kimutatásból.
A világon 19 296 761 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 720 074, a gyógyultaké pedig 11 682 733 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
Németországban immár harmadik napja regisztráltak ezernél több új koronavírus-fertőzöttet: az elmúlt 24 órában 1122-vel bővült a fertőzöttek, és tizenkettővel a halálos áldozatok száma - tájékoztatott a Robert Koch német közegészségügyi intézet (RKI) szombaton.
Egyre gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, negyedik egymást követő napon döntötte meg az új betegek száma a korábbi rekordot, megközelítve a másfél ezret.
Hamarosan lezárul a Gamaleja Intézet által kifejlesztett, Covid-19 elleni első orosz vakcina tesztelése, és a jövő héten bejegyzik - jelentette be Oleg Gridnyev orosz egészségügyi miniszterhelyettes pénteken újságíróknak Ufában, egy helyi kórházbővítés ünnepségén.
A BCG-oltás befolyásolhatja a Covid-19 tüneteit egy önkéntesekkel végzett új holland kutatás eredményei szerint.
Jelentős mértékben, több mint 550-el nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma Olaszországban, a legerőteljesebb emelkedést az északkeleti Venetóban észlelték az egészségügyi tárca pénteki tájékoztatása szerint. A kórházakban jövő tavaszig meghosszabbították a készültséget.
Az egy nap alatt kiszűrt betegek száma négyszáz fölé emelkedett az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A római kormány nyilvánosságra hozta a járvány első heteiben hozott egészségügyi intézkedései eddig titkosított jegyzőkönyveit.
Szakértők szerint több mint egy hónapja nem volt olyan ígéretes a járványhelyzet Szerbiában, mint most, a napi új fertőzöttek száma 300 alá csökkent.
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminchárommal, 4597-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Csehországban tovább nő az aktív koronavírus-fertőzött betegek száma.
A világon 18 480 000 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 699 575, a gyógyultaké pedig 11 083 012 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint.
Rekordszámú, több mint ötezer koronavírus-fertőzött beteg volt szerdán reggel Csehországban.
Elhunyt egy 77 éves, krónikus beteg és kilenccel, 4553-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Folyamatosan növekvő napi átlagos új esetszám mellett a koronavírussal március eleje óta regisztráltak száma kedden átlépte a 70 ezret Belgiumban.
Az orosz gyógyszeripart 2021-re havi több millió adag Covid-19-vakcinát fog gyártani - jelentette ki Gyenyisz Manturov orosz ipari és kereskedelmi miniszter hétfőn a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva.
A korábbi napokhoz képest kevesebb, de így is csaknem ezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak vasárnap Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosítottak száma velük együtt meghaladta a 73 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által hétfőn közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített tájékoztatóján.
Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra ismét több mint 1100 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig már meghaladta a 72 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból.
A koronavírus-fertőzések napi száma tovább emelkedett a Benelux-államok közül Belgiumban és Hollandiában. Belgiumban átlag napi 465 fertőzésről számoltak be, ami 78 százalékos növekedést jelent az előző heti adatokhoz képest.
Romániában újabb csaknem 1300 embernél mutatták ki az utóbbi egy napban a koronavírust, ezzel meghaladta az ötvenezret a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma.
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, egymást követő harmadik nap regisztráltak ezer fölötti új beteget, a kórházi ellátásra szorulók száma is rekordot döntött - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által pénteken közzétett adatokból és az egészségügyi miniszter tájékoztatójából.
A koronavírus-fertőzésre jellemző elváltozásokat is kimutatni képes képalkotó diagnosztikai berendezést adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában pénteken.
El kell kerülni a koronavírus-gócpontok kialakulását, az emberek felelősségteljes magatartása megakadályozhatja azok létrejöttét - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos pénteken Budapesten újságírók előtt.
Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, csütörtökre újabb rekordot döntött az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma csaknem 1200 esettel, s a főváros Kijevben is az eddigi legtöbb új beteget regisztrálták - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által szerdán közölt adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájékoztatóján.
Tizenkilenccel, 4484-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
Spanyolországban 412 aktív járványgócot tart nyilván az egészségügyi minisztérium, összesen 4870 fertőzöttel, nagy részük az észak-keleti régióban található - közölte a tárca vezetője csütörtöki madridi parlamenti bizottsági meghallgatásán.
Az embereket is fertőzni képes koronavírus évtizedeken át terjedhetett észrevétlenül denevérekben egy nemzetközi kutatócsoport szerint, amely feltárta a SARS-CoV-2 vírus evolúciós történetét.
Romániában az 1200-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a fertőzési gócok túlterhelt kórházaiban kialakult személyzethiány pótlása érdekében a szaktárca a héten megkezdi orvosok és ápolók ideiglenes áthelyezését.
Romániában bizonyos térségekben exponenciálisan növekszik a koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak száma, ezért az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) újabb regionális korlátozások bevezetéséről döntött a járvány megfékezése, az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás csökkentése érdekében.
Az év végén vagy 2021 elején kezdődhet meg az orosz Vektor kutatóközpont által a Covid-19 ellen kifejlesztett vakcina tömeggyártása - jelentette ki Ilnaz Imatgyinov, a novoszibirszki székhelyű Állami Virológiai és Biotechnológiai Vektor Intézet vezetője a Rosszija 24 televíziónak.
Az Európai Bizottság szerződést írt alá Gilead gyógyszeripari vállalattal az újfajta koronavírus elleni, remdesivir hatóanyagú, Veklury nevű gyógyszer terápiás kiszereléseinek biztosításáról - jelentette be szerdán Dana Spinant, a brüsszeli testület szóvivője.
A világon 16 426 919 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 653 353, a gyógyultaké pedig 9 531 059 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.
Több mint 57 ezer új koronavírus-fertőzést regisztráltak hétfőn az Egyesült Államokban a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház adatai szerint.
Egyre nehezebben birkóznak meg a koronavírus-betegek növekvő számával az izraeli kórházak, négy kórházban már beteltek a koronavírus-osztályok - jelentette kedden a helyi média.
Belgiumban a vártnál gyorsabb ütemben terjed újra a koronavírus-járvány - írta hétfőn a helyi sajtó.
Csehországban felülvizsgálták a koronavírus-járvány statisztikai adatait, aminek következtében egyharmaddal csökkent a betegek, és jelentősen megugrott a gyógyultak száma - közölte a cseh egészségügyi minisztérium hétfőn honlapján.
Rekordszámú, 467 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak hétfő reggelig Szerbiában, ahol a járvány halálos áldozatainak száma egy nap alatt nyolccal, 534-re nőtt.
Továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedés Ukrajnában: egymást követően harmadik napja regisztráltak kilencszáznál több új beteget, vasárnapra az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 65 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Romániában továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány, a fertőzések száma naponta megdönti az előző nap feljegyzett csúcsot és rendre legalább másfélszerese az előző két hét napi átlagának.
Oroszországban 800 ezer fölé emelkedett az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma, az aktív eseteké pedig 200 ezer alá csökkent a csütörtökön közreadott hivatalos adatok szerint.
A halottak számát továbbra sem sikerült nullára csökkenteni, miközben a regisztrált fertőzöttek száma több mint tíz napja fokozatosan emelkedik az olasz egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatai szerint. A diagnosztizált fertőzöttek életkor átlaga 43 évre süllyedt a korábbi hatvanról.
Továbbra is gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Romániában, csütörtökön ismét megdőlt az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek előző napi baljós rekordja.
A héten egymást követően második napja regisztráltak ismét nyolcszáznál is több új koronavírus-fertőzöttet Ukrajnában, az eddig azonosítottak száma már megközelítette a 62 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által csütörtökön közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
Tizennyolccal, 4398-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.
Decemberig két új kórházat építenek Szerbiában, amelyek feladata a koronavírus-fertőzöttek kezelése lesz - jelentette be a szerb elnök csütörtökön Belgrádban.
Oroszország várhatóan két-három vakcinatípust fog kifejleszteni - közölte Vlagyimir Csehonyin, az Orosz Tudományos Akadémia elnökhelyettese csütörtökön az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva.
Romániában meghaladta az ezret az egy nap alatt, illetve a 40 ezret a járvány kezdete óta diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.