Tömeges és ingyenes antitestszűrés kezdődött pénteken Moszkvában, a Covid-19 járvánnyal szembeni populációimmunitás fokának meghatározására.
A világban 4 443 597-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 302 452, a gyógyultaké pedig 1 588 353 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint péntek reggel.
Néhány hónapon belül kiderülhet, hogy a koronavírus-fertőzés érinti-e az agyat, és ha igen, mely területeit - mondta Dénes Ádám, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) munkatársa az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
Csehországban az új koronavírus-járványban megfertőzött személyek kétharmada már felgyógyult betegségéből - derült ki a cseh egészségügyi minisztérium honlapján csütörtökön délelőtt megjelent kimutatásból.
Világszerte 4 347 018-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 297 197, a gyógyultaké pedig 1 548 547 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint csütörtök reggel.
Nagyon jó adatokat kaptak az eddig elvégzett koronavírus-szűrésből, s ez már valószínűleg nem fog változni, de a járványveszély továbbra sem múlt el - mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön.
Magyarország azon országok között van, amelyeknek Japán ingyenesen biztosít a koronavírus kezelésében eredményesnek mutatkozó gyógyszert - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
Nyugvó szakaszba érkeztünk, a járvány mérséklődik - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Azoknál, akik szorongásos zavarokban vagy depresszióban szenvednek, a tünetek a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozás és a járványügyi helyzet miatt felerősödhetnek, emellett pedig sok új páciensnél jelentkezhetnek szorongásos vagy depressziós tünetek. Az utóbbiakra különösen fontos odafigyelnie a háziorvosnak.
Júniusban befejezi a prototípusok preklinikai tesztelését, szeptemberben pedig be is kívánja jegyeztetni a Covid-19-fertőzés elleni vakcináját a novoszibirszki Vektor intézet - jelentette be Rinat Makszjutov, a novoszibirszki állami kutatóközpont vezérigazgatója egy Vlagyimir Putyin elnök részvételével csütörtökön az oroszországi géntechnológiáról tartott videokonferencián.
Egy nap alatt ismét majdnem kétszázzal emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Olaszországban a polgári védelem szerda esti adatai szerint, és elérte a 31 106-ot.
A Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozások feloldásának és a normális élethez való visszatérésnek fő feltétele a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakcina kidolgozása - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter a parlement alsóházának szerdai plenáris ülésén.
Spanyolországban 184-en hunytak el az új koronavírus következtében az elmúlt 24 órában, a halálozások száma immár ötödik napja kétszáz alatt maradt - tájékoztatott az egészségügyi minisztérium szerdán.
Az aktív fertőzöttek száma 1809, 60 százalékuk budapesti vagy Pest megyei - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
A Covid-19-et főként légzőszervi betegségként ismertük meg, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az agyat is súlyosan érinthetik. Dénes Ádám és kutatótársai a világon az elsők között vizsgálnák koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek.
A vérplazmának köszönhetően került le a lélegeztetőgépről egy 75 éves férfi, akit április közepe óta kezelnek koronavírus-fertőzéssel kórházban - közölte a Semmelweis Egyetem szerdán a honlapján.
Újabb védőeszköz-szállítmányok érkeztek a kórházakba - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a szerdai online sajtótájékoztatón.
Az új típusú koronavírus kiváltotta, Covid-19 nevű betegség nemcsak a tüdőt vagy a légúti szerveket károsítja, hanem az egész emberi szervezetet - erről közölt riportösszeállítást szerdán a CNN hírtelevízió. A The Washington Post című napilap a napokban szintén erről készített összeállítást.
Spanyolország legidősebb embere, a 113 éves María Branyas túlélte a koronavírus-fertőzést, miután gyerekként legyőzte a spanyolnáthát is - közölte a La Vanguardia című országos katalán napilap kedden.
Nem jelenti a koronavírus-járvány németországi erősödését a kórokozó mozgását jelző úgynevezett reprodukciós ráta (R) emelkedése - hangsúlyozta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) elnökhelyettese rendkívüli tájékoztatóján kedden, Berlinben.
Lezárult az új típusú koronavírus ellen Ázsiában már hatékonynak bizonyult gyógyszerhatóanyag, a favipiravir magyarországi fejlesztésének első fázisa, és miután laboratóriumi körülmények között sikerült előállítani a generikus hatóanyagot, az őszre lehetővé válhat a gyógyszer magyarországi engedélyezése és gyártása is - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel kedden.
Március 22-e óta több mint 350 ezren töltötték ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai által üzemeltetett magyar adatszolgáltató kérdőívet, amelynek válaszaiból a koronavírus várható terjedését próbálják prognosztizálni magyar kutatók - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t.
Oroszország a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve hétfő reggelre a harmadik helyre lépett a világon azzal, hogy a hivatalos adatok szerint egy nap alatt 11 656-tal 221 344-re nőtt az igazolt fertőzések száma.
Meghalt nyolc krónikus beteg, és 21-gyel, 3284-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu hétfő reggel.
Világszerte több, mint egy tucat kutatócsoport kezdett az új koronavírus kapcsán szennyvíz analízisbe annak érdekében, hogy megbecsülje a közösségekben előforduló összes fertőzés számát.
Spanyolországban a hét minden napján több mint kétezerrel nőtt azok száma, akik meggyógyultak az új koronavírus okozta fertőzésből - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.
Világszerte 3 939 119-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 274 917, a gyógyultaké pedig 1 322 289 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint közép-európai idő szerint szombaton reggel.
Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt újabb több mint 1600 halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak - jelentette a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház pénteken éjjel.
Alig több mint két héttel a tízezres küszöb átlépése után szombaton meghaladta a 15 ezret Romániában a beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma.
Folyamatosan nő a gyógyultak száma, amely elérte a 904-et - ismertette a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.
A gyógyultak száma több mint tízezerrel haladja már meg az aktív fertőzöttekét Olaszországban, miközben egy nap alatt kétszáznegyvenhárommal emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, amely így elérte a 30 201-et - közölte péntek este az olasz polgári védelmi hatóság.
Spanyolországban 1095-tel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt - tette közzé a spanyol egészségügyi minisztérium pénteki jelentésben.
Továbbra is gyors ütemben terjed a koronavírus-fertőzés Ukrajnában, péntekre egy nap alatt 504 új fertőzéses esetet azonosítottak, és ezzel a betegek száma elérte a 14 195-öt - közölte Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter pénteken szokásos napi online sajtótájékoztatóján.
Oroszországban az elmúlt nap alatt 10 699-cel 187 859-re nőtt az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a pénteken nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint, ami a napi növekmény nagysága tekintetében a második helyet jelenti a világon az Egyesült Államok mögött.
Negyedik napja csökken az új igazolt fertőzöttek száma - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
A kelet-franciaországi Colmar kórháza szerint az első koronavírusos beteget november közepén kezelték ott, több mint két hónappal az első franciaországi bizonyított fertőzések felismerése és napokkal a kínai Vuhanban hivatalosan elismert első eset előtt.
Megtorpant Belgiumban a koronavírusban megfertőződöttek és elhunytak számának a hét eleje óta tapasztalható csökkenése a csütörtökön bejelentett adatok szerint.
A megelőzéstől és a diagnosztikától a korai és intenzív terápiákon át egészen a rehabilitációig harmincnál is több a koronavírussal kapcsolatos orvos- és élettudományi projektben vesznek részt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Spanyolországban meghaladta a 26 ezret az új koronavírus okozta fertőzés halálos áldozatainak száma - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön.
Már több napja jelentősen csökken a fertőződések száma - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
Világszerte 3 753 112-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 263 831, a gyógyultaké pedig 1 245 544 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint közép-európai idő szerint csütörtökön reggel nyolc órakor.
A lengyelországi Sziléziai vajdaság egyik járványkórházában egy kismama felépült a Covid-19 betegség súlyos formájából, mégpedig egy meggyógyult betegtől nyert vérplazma segítségével - közölte szerdán a lengyel sajtó.
Spanyolországban 244 halottat követelt a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta fertőzés az elmúlt egy nap során, 59-cel többet, mint 24 órával korábban - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium szerdai jelentéséből.
Újabb donoroktól vettek vérplazmát, amely súlyos állapotú koronavírus-betegek gyógyítására alkalmas - mondta Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese szerdán az MTI-nek.
Életmentő lehet a Baranyi Lajos Egyesült Államokban élő magyar kutató által kifejlesztett terápia, amely képes meggátolni a koronavírus-fertőzés által kiváltott túlzott immunreakciót, az úgynevezett citokinvihart és a nyomában kialakuló súlyos tüdőgyulladást.
Jelenleg 500 felett van a Covid-19 betegség gyógyszeres kezelését célzó klinikai vizsgálatok száma a világban. Sok olyan, más betegségekre használt gyógyszert vizsgálnak, amelyek hatékonyak lehetnek az új koronavírus ellen is.
Csökken az újonnan regisztrált fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, sok helyen már a koronavírus-járvány második hullámára készülnek.
Egy genetikai mutációkat vizsgáló, nagy léptékű kutatás szerint 2019 végén gyorsan terjedésnek indult a világon az új koronavírus - közölték a University College London (UCL) tudósai szerdán.
Törökországban kedden 59 ember vesztette életét az új típusú koronavírus következtében, ami március 31. óta a legalacsonyabb napi érték - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján közölt adatokból.
A koronavírus-járvány egyik legfőbb franciaországi gócpontjának számító párizsi régióban március 1. és április 20. között 10 200-zal több haláleset történt, mint az előző év ugyanezen időszakában, amely 95 százalékos emelkedést jelez - derült ki a francia statisztikai hivatal eheti jelentéséből, amelyet a Le Monde című napilap tett közzé kedden.