Az orális antihisztaminok hatásossága és biztonságossága allergiás rhinitisben: hálózati metaanalízis
Az allergiás rhinitis kezelésében alkalmazott egyes orális H1-antihisztaminok hatásossága között kimutathatók eltérések, ezek többsége azonban klinikailag csak kicsi vagy elhanyagolható mértékű. A második generációs készítmények biztonságossági profilja összességében hasonlónak bizonyult, miközben a rendelkezésre álló bizonyítékok bizonyossága a legtöbb összehasonlításban alacsony vagy nagyon alacsony maradt.
A szezonális és perenniális allergiás rhinitis gyógyszeres kezelésében az orális antihisztaminok továbbra is alapvető terápiás lehetőséget jelentenek, a közvetlen összehasonlító vizsgálatok száma azonban korlátozott. Egy 74 randomizált, kontrollált vizsgálatot összegző szisztematikus áttekintés és hálózati metaanalízis azt mutatta, hogy bizonyos szerek egyes végpontokban kedvezőbbnek tűnhetnek, de az előnyök többnyire nem nagyok, és az eredmények értelmezését jelentős bizonytalanság kíséri.
A vizsgálat felépítése
A közlemény célja az volt, hogy összevesse az első és második generációs orális H1-antihisztaminok relatív hatásosságát és biztonságosságát szezonális (SAR) és perenniális allergiás rhinitisben (PAR), betegjelentésű klinikai végpontok alapján. A szerzők négy bibliográfiai és három klinikai vizsgálati adatbázisban kerestek randomizált, kontrollált vizsgálatokat, majd hálózati metaanalízist végeztek a teljes nazális tünetpontszám (TNSS), a teljes okuláris tünetpontszám (TOSS), a rhinoconjunctivitis-specifikus életminőség-kérdőív (RQLQ), valamint a mellékhatások és a mellékhatás miatti kezelésmegszakítás alapján.
Összesen 74, 1985 és 2021 között publikált randomizált vizsgálat került be az elemzésbe; ezek közül 21 PAR-ben, 53 SAR-ban értékelte a kezeléseket. A vizsgálatokban a medián női arány 56,3%, a résztvevők medián átlagéletkora 34,3 év volt, a mintanagyság 27 és 1179 fő között változott.
Hatásosság nazális és okuláris tünetekben
A nazális tünetek alakulása alapján a cetirizin, az ebasztin, a bilasztin és a rupatadin tartoztak azok közé a készítmények közé, amelyek a legkedvezőbb eredményeket mutatták. PAR esetén a TNSS-elemzésben a rupatadin szignifikánsan jobb eredményt adott, mint a loratadin, míg SAR-ban a cetirizin és az ebasztin szerepelt a legmagasabb P-score értékekkel, és több szer – köztük a cetirizin, az ebasztin, a loratadin, a dezloratadin és a rupatadin – klinikailag releváns előnyt mutatott a fexofenadinnal, levocetirizinnel és terfenadinnal szemben.
Az okuláris tünetek enyhítésében nem ugyanazok a szerek kerültek előtérbe. SAR-ban a TOSS alapján a loratadin és a dezloratadin érte el a legkedvezőbb rangsorhelyeket, miközben a fexofenadin és a rupatadin placebóhoz viszonyítva nem mutatott szignifikáns javulást ebben a végpontban.
Az életminőségre gyakorolt hatás szintén végpontonként és kórformánként eltérően alakult. PAR-ban valamennyi aktív kezelés szignifikánsan javította az RQLQ-pontszámot a placebóhoz képest, de az aktív szerek között nem volt szignifikáns különbség; SAR-ban ugyanakkor a rupatadin hatékonyabbnak bizonyult a levocetirizinnél, és a legmagasabb P-score értékek a rupatadinhoz, illetve a dezloratadinhoz társultak.
Biztonságosság és tolerálhatóság
A mellékhatások gyakorisága alapján a második generációs orális antihisztaminok között nem rajzolódtak ki érdemi különbségek. PAR-ban egyik aktív kezelés sem járt nagyobb mellékhatáskockázattal, mint a placebo, SAR-ban pedig az aktív kezelések és a placebo között nem volt szignifikáns eltérés; egyes összevetésekben a bilasztin és a levocetirizin kedvezőbbnek, a rupatadin és a terfenadin kevésbé kedvezőnek mutatkozott, de ezek az eredmények összességében nem változtatták meg a biztonságossági összképet.
A mellékhatás miatti kezelésmegszakítás sem PAR-ban, sem SAR-ban nem különbözött szignifikánsan sem a placebóhoz, sem az aktív szerek egymáshoz viszonyított összehasonlításában. Súlyos mellékhatások ritkán fordultak elő, és a főként vizsgált készítmények között nem azonosítottak kezeléssel összefüggő súlyos eseményt, ugyanakkor a kis eseményszám miatt ezekre metaanalízis nem volt végezhető.
Az eredmények értelmezése
A szerzők hangsúlyozzák, hogy bár egyes antihisztaminok bizonyos végpontokban kedvezőbbnek látszanak, a legtöbb különbség klinikailag triviális vagy kismértékű. A legjobb hatású szer nem volt egységesen azonos minden vizsgált végpontban: a nazális tünetekben inkább cetirizin, ebasztin, bilasztin és rupatadin, az okuláris tünetekben inkább loratadin és dezloratadin, az életminőség javításában pedig dezloratadin, illetve egyes elemzésekben rupatadin került előtérbe.
Az eredmények bizonyosságát jelentősen korlátozta, hogy a legtöbb összehasonlításban a GRADE szerinti bizonyíték alacsony vagy nagyon alacsony volt. Ennek fő okai a pontatlanság, a kis mintaszámú vizsgálatok, a hiányos módszertani közlés és a torzításkockázat voltak; mérsékelt bizonyosság főként a PAR-hez kapcsolódó TNSS- és RQLQ-eredményeknél állt rendelkezésre.
A közlemény további fontos korlátként említi, hogy bizonyos releváns végpontokra kevés adat állt rendelkezésre, különösen a PAR-ban vizsgált okuláris tünetekre, továbbá a biztonságossági adatok jórészt rövid követésű vizsgálatokból származtak. Emiatt a ritka vagy hosszú távon jelentkező mellékhatások megítélése korlátozott maradt, és az álmosságra vonatkozó adatok sem tették lehetővé megbízható következtetések levonását.
