SGLT2 inhibitorok és GLP-1 agonisták összehasonlító hatásossága a 2-es típusú cukorbetegség szív- és érrendszeri, valamint vesefunkciós kimeneteleire vonatkozóan: szisztematikus áttekintés és hálózati metaanalízis

A 2-es típusú cukorbetegség kezelésében napjainkban már nem csupán a glikémiás kontroll elérése a cél, hanem a hosszú távú kardiovaszkuláris és renális szövődmények megelőzése is. Két gyógyszercsoport került reflektorfénybe: a nátrium-glükóz kotranszporter-2 (SGLT2) gátlók, illetve a glukagonszerű peptid-1 (GLP-1) receptor agonisták. Egy most megjelent szisztematikus áttekintés és hálózati metaanalízis választ keres arra, hogy melyik szerkombináció lehet előnyösebb különböző betegcsoportokban.

A kutatás célja és módszertana

A Cureus folyóiratban 2026 januárjában publikált tanulmány 14 nagy volumenű, placebo-kontrollos, randomizált klinikai vizsgálat adatait elemezte. A vizsgálat összesen 117 633 beteg adatát dolgozta fel, akik SGLT2-gátlót vagy GLP-1 agonistát kaptak, átlagosan 2-5 évig tartó követés során. Az elsődleges végpont a súlyos kardiovaszkuláris események (MACE) incidenciája volt, míg másodlagos végpontként a szívelégtelenség miatti hospitalizáció (HHF), összetett vesefunkciós kimenetek és a teljes halálozás szerepeltek.

Kardiovaszkuláris események: hasonló eredmények, különböző erősségek

Mindkét gyógyszercsoport szignifikáns mértékben csökkentette a súlyos kardiovaszkuláris események (MACE) relatív kockázatát:

• SGLT2-gátlók: HR = 0,89 (95% CI: 0,84–0,94)

• GLP-1 agonisták: HR = 0,86 (95% CI: 0,80–0,93)

A két hatóanyagcsoport közti közvetlen különbség statisztikailag nem volt szignifikáns (HR = 1,03), vagyis a MACE-prevencióban közel azonos hatékonyság mutatkozott.

Szívelégtelenség és hospitalizáció: egyértelmű fölény az SGLT2-gátlóknál

A szívelégtelenség miatti kórházi felvételek elemzése alapján:

• Az SGLT2-gátlók 32%-kal csökkentették a HHF kockázatát a placebóhoz képest.

• A GLP-1 agonisták csupán 9%-os relatív kockázatcsökkentést mutattak.

A két hatóanyagcsoport közötti különbség itt már szignifikáns volt, az SGLT2-gátlók javára (HR = 0,75).

Vesefunkció megőrzése: az SGLT2-gátlók dominanciája

A renális kimenetek vizsgálatakor az SGLT2-gátlók hatása még markánsabbnak bizonyult:

• 38%-os relatív kockázatcsökkentés volt kimutatható a vesefunkció romlása, dialízisre szorulás vagy vesebetegség miatti halálozás terén.

• Ezzel szemben a GLP-1 agonisták 18%-kal mérsékelték ezen események kockázatát.

A hálózati metaanalízis eredményei szerint az SGLT2-gátlók statikailag szignifikánsan jobbak ezen a téren is (HR = 0,76).

Összmortalitás: kiegyenlített hatékonyság

A teljes halálozás vonatkozásában a két szercsoport hasonló előnyöket biztosított:

• SGLT2-gátlók: HR = 0,87 (13%-os kockázatcsökkentés)

• GLP-1 agonisták: HR = 0,88 (12%-os kockázatcsökkentés)

Az összehasonlítás itt sem mutatott statisztikailag szignifikáns különbséget.

Mellékhatások és biztonságosság

Genitális fertőzések:

Az SGLT2-gátlók használata esetén a genitális mycosis kockázata többszörösére emelkedett (RR = 3,49), míg a GLP-1 szerek esetében nem nőtt.

Ketoacidózis:

Az SGLT2-gátlók szignifikánsan nagyobb rizikót jelentettek (RR = 2,36), míg a GLP-1 receptor agonisták nem növelték ezt a kockázatot.

Amputáció:

Az amputációk számát is inkább az SGLT2-gátlókkal kezelt betegeknél figyelték meg (főként a CANVAS-vizsgálatban), míg a GLP-1 szerek e téren semlegesek maradtak.

Hypoglikaemia és csonttörések:

Mindkét szer biztonságosnak bizonyult: nem volt kimutatható jelentős különbség a placebóhoz képest ezekben a végpontokban.

Alcsoport- és érzékenységi elemzések

Az adatok szerint:

• Az SGLT2-gátlók jobban teljesítettek szívelégtelenséggel élő, illetve csökkent eGFR-rel rendelkező betegeknél.

• A GLP-1 receptor agonisták relatív előnyei inkább az enyhébb vesefunkciós eltérésű, de kifejezett ateroszklerotikus rizikójú pácienseknél mutatkoztak meg.

• A hatásosság független volt a HbA1c-értéktől – ez is megerősíti, hogy a gyógyszerek nem csupán vércukorcsökkentőként működnek.

Személyre szabott terápia: a jövő útja

Az eredmények alátámasztják, hogy nincs egyetlen „legjobb” gyógyszercsoport – a választás alapját a beteg kockázati profilja és társbetegségei jelentik. A szerzők szerint érdemes lehet fenotípusalapú terápiás döntéseket hozni, például:

• Szívelégtelenségben: SGLT2-gátló az első választás.

• Stroke-megelőzés vagy ateroszklerotikus események esetén: GLP-1 agonista előnyösebb.

• Vesebetegség vagy albuminuria esetén: SGLT2-gátló.

• Magas testtömegindex és inzulinrezisztencia esetén: GLP-1RA.

Záró gondolatok

A most közölt eredmények révén közelebb kerülhetünk a precíziós diabéteszterápia megvalósításához. A döntéshozatalt továbbra is nehezíti a direkt összehasonlító RCT-k hiánya, de a hálózati metaanalízis elegendő bizonyítékkal szolgál a tudatos, célzott gyógyszerválasztáshoz.

A szerzők hangsúlyozzák: „A glikémiás kontrollon túl a szív és a vese védelme válik a 21. századi cukorbetegség-kezelés meghatározó pillérévé”.